Anyukák! Ti nem féltek attól, hogy majd a gyermeketek párja nem fog titeket szeretni? Hogy rossz anyósok lesztek?

Amikor még csak a kérdésedet olvastam el, ugyanez fordult meg a fejemben, aztán a magyarázatnál láttam, hogy te is erre gondolsz.

Én szerencsés vagyok, nem tartok ilyesmitől, mert előttem is jó példa van. Anyósom azt az elvet vallja, hogy mindegy, kit választanak a gyerekei, csak legyenek boldogok. Én meg azt az elvet vallom, hogy a gyerek nem a tulajdonom, teret kell engednem a nagyszülőknek is.

Persze nem lehetetlen, hogy olyan menyet/menyeket fogok ki, ugyanis 3 fiam van, aki/akik nem kérnek belőlem. de hiszem azt, hogy sok múlik azon, hogy én hogyan viselkedek anyósként, ahogyan sok múlt a saját anyósomon is a kapcsolatunkban.

Pedig Ő is elmondja a magáét, Ő is ontja a tanácsokat, de ezt olyan szeretettel teszi, hogy érdemes rá odafigelni, és azt is elfogadja, ha én másként látom.

Csak remélni tudom, hogy engem is szeretni fog a menyem, ha az Ő nyomdokaiban járok.

De, félek! Előttem két példa lebeg:

1.) Az én szüleim, SOHA nem szóltak bele, hogy mi (a testvéreimmel), kit választunk, mikor vállalunk gyereket, milyen lakást vásárolunk, hova megyünk nyaralni, hogyan neveljük a gyerekeinket (azért ha tanácstalanok vagyunk meghallgatnak, talán véleményt is mondanak, de nem elvárás elfogadni). Én úgy gondolom, hogy ennek köszönhetően remek kapcsolatot ápolnak a gyermekeik házastársával és az unokáikkal.

2.) Anyósom viselkedése: már attól a pillanattól kezdve utálkozott, hogy a fiával(egyke) megismerkedtem. Ahogy bejelentettük, hogy összeköltözünk, összeházasodunk, gyermekünk fog születni, mindjárt hisztéria rohamot kapott. Nem győzött kritizálni, se nem voltam sose jó barátnő/feleség és anya sem. Ha tanácsot kértem az utasítás volt, ha segítséget, akkor annak az ellenkezőjét tette. A gyerekeket gyakorlatilag nem lehetett rá bízni, mert megbízhatatlan volt. A vége az volt, hogy gyakorlatilag egyedül élt élete végéig, pedig 5 perce laktunk tőle és marha jó lett volna egy kis segítség, társaság a három gyerek mellé. De nem lehetett vele kijönnöm, a végére már teljesen feladtam, pedig jó ideig küzdöttem azért, hogy megfeleljek neki. Sajnálom.

Egyet megígértem magamnak és a férjemmel is megígértettem. Mi az 1. verzió szerint fogunk eljárni. Mert nem akarom, hogy a gyerekeim úgy szenvedjenek miattunk, mint mi szenvedtünk az anyukája miatt. Eltudom már képzelni, hogy mennyire rossz egy szülőnek ha kirepül a gyerekük, ha nem úgy éli a gyerek az életét, mint ahogy mi szülők megálmodtuk, de sokkal rosszabb lenne nekem ilyen viszonyban élnem velük, mint ezt elviselni.

Szerintem igenis fontos, hogy milyen a viszony!

az én szüleimnek soha senki nem volt jó! De szerencsére a párom szülei nagyon rendesek! Teljesen az ellekezője, mint amit otthon láttam, kaptam! És én is ilyen leszek!!

Nekem iszonyat jófej anyósom van, nagyon szeretem.

Én nagyon rossz anyós leszek. :( Vagyis reménykedem, hogy egyszer majd, ha kirepül a csöppöm, felfogom, hogy ez az élet rendje, de egyelőre elképzelni sem tudom, hogy egyszer majd valaki más fog gondoskodni róla.

Én sajnos nem ismertem sokáig az anyóson. Amikor megismerkedtem a férjemmel, utána fél évre rá beteg lett és egy évre rá meghalt. Haláli egy nőszemély volt :). Hisztis, akaratos és néha elviselhetetlen. De imádta mindkét fiát, és engem az első pertől fogva elfogadott, és ahogy visszaemlékezem még szeretett. Mindig is szeretett volna egy kislányt, erre két fiút kapott. Hiányzik a mai napig, minden hibájával együtt. Biztos vagyok benne, hogy mindenbe beleszólna, hogy hogyan csináljuk.

Én viszont olyan anyós szeretnék lenni, mint anyukám (biztos elfogult is vagyok:)). A férjemmel nagyon jól kijön. Viccelődnek, cukkolják egymást. Anyu egy picit átvette fölötte az anya szerepet is (ő ilyen). És a férjem is szereti őt.

Mi egy kicsit laza család vagyunk :) De ez a jó benne.

De,igen.

Ezért fogok arra figyelni,hogy ne viselkedjek úgy a menyemmel,ahogy anyósom velem,persze ez rajta is fog múlni!