Gyerekekről objektíven?
A kérdésem kissé furcsának hathat. Nincs gyerekem, illetve kifejezett tyúkanyó típus sem vagyok.
A gyerekvállalásról általában érvek nélküli jelmondatokat hallok csak "A legcsodálatosabb dolog a világon", amivel nem igazán tudok mit kezdeni.
Tudom, hogy nem egyszerű a kérdés, de valaki le tudná írni objektíven, hogy a rossz dolgok mellett (és mik ezek) melyek azok a pozitív dolgok, amelyek mégis a gyerek irányába billentik a mérleget, amiért megéri gyereket vállalni?
válasza:
válasza:Lehet, hogy a megéri nem a legjobb szó volt, de gondolom egyértelmű a leírás alapján, hogy nem anyagi szempontból értettem, mint ahogy a szó jelentése se csak közgazdasági lehet.
Tehát a gyereknevelés pozitív és negatív oldalait szeretném szembeállítani, hogy megláthassam (mivel kipróbálni nem lehet úgy, hogy ha nem tetszik, akkor visszaviszem), mi dönti pozitív irányba a mérleget. (Nem, ez sem a számviteli mérleg)
válasza:érzésekről nem lehet szerintem objektíven írni..Leírhatom én neked,h pozitív,mikor először felismer,rád mosolyog,megteszi az első lépéseit,stb..De míg nincs saját gyereked egyiket sem fogod érteni...viszont ezek adják azt,amiért megéri(ha nem csak úgy állsz hozzá,h lesz,aki gondozzon öregkorodban..)
Nem hiszed el,de ha saját gyereked lesz,akkor nagyon sok mindent megértesz majd,és ebben pont ez a jó,h nem lehet kipróbálni..Más gyerekére soha nem fogsz úgy nézni,mint a sajátodra.
Akkor szubjektíven :)
Nekifutok újra a kérdés megfogalmazásának.
Tehát ez kicsit olyan, mint egy férfinak menstuációs fájdalmat elmagyarázni, vagy egy nőnek azt, hogy milyen érzés a tökön rúgás. Tudom, hogy nehéz, de nagyjából le lehet írni, hogy ki hogyan éli meg.
Mik az árnyoldalai és mik a napos oldalai a gyereknevelésnek. Nem kifejezetten csak a babákra gondolok, hanem nagyobb gyerekekre is.
Mivel gyerekem nincs, ezért csak feltételezéseim vannak, de például én pozitív dolognak gondolom azt, amikor már 2-3 éves elmúlt, van öntudata, fejlődő értelme és viszont lehet látni a neki megtanított dolgokat. Akár lexikai értelemben (az a barna madár egy veréb), akár készség szinten (be tudja kötni a cipőjét).
Érdekelnének minden korosztályból tapasztalatok, nehézségek, örömök.
válasza:igen,ezzel a tökönrúgással ráéreztél a lényegre...
De,amit írsz,abban van valami,pl. a fejlődés...
Mikor megszületik,kis magatehetetlen,még csak nem is tudja tartani magát,aztán mikor pár hónap múlva ráeszmélsz,h "úristen,ez a gyerek már sétál":)nekem most lesz egy éves a lányom,írtó hamar elment az idő a szüléstől...Tisztán emlékszem,mikor elindultunk a kórházba,mikor még fogalmam sem volt,h vajon mi vár rám/ránk...Aztán idővel belerázódik az ember,jó érzés,mikor már tudod,h mit hogyan szeret,el tudod látni biztosan,nem csak "rettegve",nekem ez pl. hatalmas önbizalmat adott...Aztán mikor kitárul számára a világ,és jön egyfajta visszajelzés,hogy igen,jól csináljuk,mikor mondjuk egy-egy mondókát már ő is mutogat,vagy a formabedobóban eltalálja a helyes lyukat,egyedül elkezd futni,ahogy látod,hogy elkezdi érteni a dolgokat...
Persze emellett van "rossz"is,pl. az első pár hétben lövésed sincs,h vajon jó-e a picinek,csak örülsz neki,h még nem követtél el semmi akkora hibát,h baja legyen belőle...aztán jön a foga,és csak sír,de te nem tudsz mit kezdeni vele,éjjelente többször felébred,már nem csak úgy működnek a dolgok,h találkozom a barátokkal,hanem szervezést igényel,de szépen belerázódik az ember,és ezek az apró kellemetlenségek fel sem tűnnek..
Nekem pl. ilyen a gyerekvállalás első éve:) Később meg még majd alakul,arról nem tudok nyilatkozni:)
válasza: válasza:objektívan?
háát...nagyon nagy meló az biztos, de ez is sokban függ attól milyen a baba és hogy Te hogy állsz hozzá a dolgokhoz.
Tényleg 24 órás műszak, nincs pihenő,mikor jön az este akkor is résen kell lenni,főleg mikor pici.
Kisfiam nagyon rosszul aludt az elején, hetek keresztül az éjjeli alvásom 2x1,5 órából állt,hát kivoltam rendesen.És én is csak fokozatosan kezdtem felfogni, hogy ez az egész velem történik, tényleg anya lettem!
Tényleg hasonló érzés mint a szerelem...csak ülsz, nézed ahogy szuszog és hálát adsz Istennek, hogy annyira szeret, hogy egy ekkora csodát bízott rád!
Nekem személy szerint egyre egyszerűbb volt, ahogy nőtt.Eleinte a sok éjszakázástól nagyon türelmetlen,feszült,ideges volt, az tény, hogy nagyon idegtépő tud lenni mikor csak sír és sír vagy nyöszörög és nem tudod miért.Huuh de sokszor sírtam és kiborultam.
Volt, hogy betettem az ágyba, ott sírt én meg kimentem a konyhába és ott sírtam...
Most 1,5 éves egy pár hete mondja, hogy 'anya' ami hihetetlen jó érzés:)
Ránézek, és tudom, hogy tűzbe tenném érte a kezem,tudom, hogy egy hatalmas kihívás a felnevelése,nagyon nagy feladat, amit örömmel teszek.
Bocsi, hogy hosszú lettem, a végére egy történetet még leírok:Múlt héten anyukám elvitte délelőtt, nagyon szeret náluk lenni.Mikor érte mentem odajött, átölelt, aztán már le is akart szállni, na mondom marhára hiányoztam neki:)Erre odament az asztalhoz levette róla a már elhajlott,fonnyadt virágot,amit délelőtt szedtek mamával nekem, és hozta, közben mondta, hogy "vijá,vijá"(virág)..odaadta,átölelt megint és adott egy puszit...hát én majdnem elbőgtem magam...csak 1,5 éves, de emlékezett rá délután, hogy nekem szedett virágot!Pedig anyum nem emlékeztette, ő is meglepődött, hogy emlékezett:)
Tudod, még ha látszólag többségben is vannak átmenetileg a rossz,nehéz,fárasztó pillanatok, akkor is jó pillanatok miatt MEGÉRI:))Elfeledtetik a rosszat...tényleg:)
bocsi, hogy hosszú lettem:)
válasza:nagyon édes a 9es gyermeke:))
valóban nagyon nehéz megválaszolni a kérdést kedves kérdező.nekem van egy lassan 3,5éves kisfiam vagy nagy?! akit hihetetlenül imádok és meghalnék érte!
viszont a kötődés,ami köztünk van,majd csak idővel alakult ki,mikor megszületett fel sem fogtam hogy mi ez,persze gyors is volt a dolog.
tartottam a karomban,kértem hogy mutassák meg hogy kell pelenkázni,stb..semmit nem tudtam róla,sőt féltem tőle,(pedig terveztük sokáig)
ha sírt,ha nyűgösködött...és másfél évig fél óránként keltett és szopizott.Gondolhatod...ideges,feszült és mérhetetlenül fáradt voltam,csak sodródtam az árral.emlékszem,6 hónapos volt,mire kb. egymásra hangolódtunk,én elfogadtam őt úgy,ahogy van,hiszen én is vagyok néha fáradt és kialvatlan,miért ne lehetne ő is?! ráadásul még elmondani sem tudja..másik rossz,a sok-sok tanács,ebből köszönöm nem kérek többé,mindig rosszul jártam!
Viszont mikor hallgattam a saját érzéseimre,mindig jól!
És egyszer csak ANYA lettem,ő pedig egy tüneményes,általában szót fogadó:),kiegyensúlyozott kisfiú,akivel bátran elmehetek bárhová,anélkül hogy hisztizne,ez is büszkeséggel tölt el,vagy aki már másfél éves korától egy kupac homokkal elvan egy napig,nem kell kergetni az utcán...stb.,persze van dac és a többi,mindig valami de ez ebben a "szép",közben pedig megismered saját magadat is!
Hogy "megéri-e"? Nekem meg,sőt szeretnénk kistesót:)
Köszönöm, ezek a válaszok már nekem is realisztikusabbnak tűnnek. Mivel nincs annyira ösztönösen bennem a dolog, illetve nem vagyok az a típus, aki minden kisgyerekhez oda akar menni, nem igazán tudtam mit kezdeni az olyan beszámolókkal, akik már kamaszkoruk óta az anyaságra készültek.
Magamnál életszerűbbnek tartom azt, hogy egy darabig nézegetem otthon, hogy "mit kell csinálni, tényleg itt marad..?" és idővel alakul ki a kötődés.
Mondjuk a szüleim is ezt mondták, hogy amikor hazavittek, vakarták a fejüket felettem, hogy na bakker, ez most már a miénk, nem lehet visszavinni, jéééézusom.
Aztán belejöttek idővel és a kötődés is lassanként alakult ki. Én gyerekként nem is éreztem hátrányt, mire felfogtam a világot magam körül, addigra ők is belerázódtak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!