Milyen gyakran mondod gyermekednek "nincs" "nem" "sajnos ez nekünk drága"?

A nincs és a nem nálunk is napi szinten előfordul, de SOHA nem azzal indoklom meg neki,hoyg azért mert "szegények vagyunk" vagy hogy "nincs rá pénzünk".

Még akkor sem ha tényleg amiatt nem veszem meg mert nincs rá. Ennek az az oka,hogy a sógornőm így nevelt teljesen gátlásos és alsóbbrendű lelkületű gyerekeket. Folyton azt hallgatták a gyerekei,hogy nekünk erre se telik meg arra sem, meg ilyen olyan szegények vagyunk. Mostanra ezek a gyerekek már felnőttek, de minden megnyilvánulásukban és mindenhez való hozzáállásukban kitűnik ez az alsóbbrendűségi érzet.

Olyan: "minek küzdjek,én úgyis csak egy csóró vagyok" szerűség.

Szóval, én gyakran mondom hogy nincsen és hoyg nem veszem meg, de mindig más idokot hozok fel. Pl hogy van már otthon, vagy hogy most másért jöttünk és attól hoyg boltban vagyunk nem kell mindent megvenni amit meglátunk, stb...

szerencsésnek érzem magam,még nem igen mondtam,inkább csak arra mondtam,hogy nem amikor már a 4.fagyit kérte,vagy ha valami drágább dolgot kinézet maganak ami (15.000ft!felett )van.megbeszéltem vele,hogy a (jézuska,mikulás,nevnap.húsvét,szülinap =ezekre az alkalmakra nagy és drágább ajandékot kaphat,mert amugy is elvan egy kicsit kényesztetve)

de a minden napos jutalmak megvannak,bőségesen,sőt meg havonta egy két ajandékot is kap bonuszba

Ezeket a kifejezéseket még soha nem mondtam a gyereknek.

Van, amit nem tudok megvenni neki, de ilyenkor inkább mással indoklom: keresünk aranyosabbat, van már hasonló, stb.

Mondjuk az enyém még kicsi, így nincs az a nyomás, hogy az osztálytársaknak van ilyen, neki miért nincs?

èn soha sem.

Hogy miért? Anyagilag megtehetnénk, de nem az az oka hogy nem veszem meg a 100-ik kisautót, vagy a kinder tojást, hanem mert nincs rá szükségünk.

èn mindig azt mondom hogy nem kell. Anyagilag bármit megengedhetnénk, de eleve nem kap soha semmit a gyerek a boltban. Ha neki veszek, kekszet, csokit csak is haza térve kapja meg miután kipakoltunk, vagy mikor épp keksz idöszak van. Egy csokit sem a boltból hanem a szekrényböl ismeri. Látja hogy ott van de nem akarja mert neki az a normál hogy otthon kapja meg ha kap.

Nincs rá szükségünk és nem kell, azt mondom neki, de megérti, mert soha nem volt olyan hogy leveszi a polcról és az az övé. Olyan van hogy mutatom melyik tejfölt, melyik csokit tegye bele, de majd csak otthon csoki idöben kapja meg.

Játékok vagy egyéb kütyülük közelébe sem megyünk mert nincs rá szükség. ha valakinek veszek ajándékot akkor egyedül megyek, vagy leveheti de nem az övé lesz, nem is akarja.

Tökéletesen igazat adok az első válaszolónak. Sajnos nekem is rengeteg időbe telt normális önbizalmat kialakítani, mert túl sokszor hallottam ezt kiskoromban. Én sem fogom sose ezt mondani a kicsiknek, még ha történetesen így is van.

Meg ugye attól is függ, hogy mekkora a gyerek és mit akar (joghurtot, csokit a boltban vagy méregdrága fölösleges vackot).