Bekattanok, vagy ez még normális? Felőrölnek az érzelmeim

Arról van szó, hogy kiderül, egy kedves barátnőm várandós lett. Örülök is nekik, mert próbálkoznak már egy ideje és igazán megérdemlik a boldogságot meg minden, de közben irigy vagyok, és nagyon fáj, mert én ikerbabákat vesztettem el (karácsony előtt múlt egy éve), amit még messze nem tudtam feldolgozni. És közben bánt, hogy nem tudok felhőtlenül együtt örülni velük, pedig kéne, mert a barátaim... és borzasztóan szégyenlem is ezt.

És nagyon de nagyon fáj még mindig az egész, ráadásul ők erről nem is tudnak, szegény azt hitte, hogy amikor elmondta nekem, én is örömömben könnyezek... Annyira szar barátnak érzem magamat emiatt! :/

Már a találkozásinkat is ritkítom, mert bár szeretnék vele babás dolgokról csacsogni, meg kisrucit vásárolni, egyszerűen nem megy, képtelen vagyok rá. És arra is, hogy felajánljam a kelengyét/babás cuccainkat ami megmaradt a két meglévő kiskrampuszomról ( és amit igazából nemtom miért őrizgetek, mert nekünk már nem lesz másik gyerekünk), közben pedig tudom, hogy valahol kicsit el is várná, meg örülne is neki egyrészt mert nem állnak ők se túl fényesen és nagy segítség lenne nekik, másfelől meg mert érzelmi okokból, hisz jó barátok vagyunk. Vagy legalábbis azok voltunk, most nem tudom mit gondoljak magamról :(