Gyerekvállalás ilyen helyzetben - egy férfi dilemmái, mit tanácsoltok?
Én 33 éves férfi vagyok, párom két évvel idősebb, elsősorban ezért foglalkoztat a gyerekvállalás. Fiatalabb koromban azt éreztem, ennyi idősen már érezni fogom,hogy apa akarok lenni,de mégsem jött meg az érzés..., kíváncsi vagyok, más férfiak mit éreznek, mikor jön el az idő. Leírom kicsit a helyzetünk, mert eléggé nem egyszerű,elsősorban a jó családi-szociális kapcsolati háttér hiányzik. Én úgy szeretnék gyereket vállalni, hogy érzem, boldog életet tudok adni neki, viszont én egész gyerekkoromtól nem vagyok boldog, elég nagy küzdésnek gondolom az életem. Az meg,hogy jelen pillanatban nincs anyagi gondom, néha kirándulhatok szép helyeken... hát ez az élet célja?
Az, hogy társadalmi, vagy szülő elvárásra vállaljunk babát, arról már nálunk rég nincs szó: külföldön élünk,barátok-ismerőseink nincsenek (csak néhány friss és felszínes kapcsolat az 50km-es körzetben élő magyarokkal). Mindkettőnk szülei betegek, nem túl jó életkilátásokkal.Tehát gyerekünknek valószínű nem lesznek nagyszülei, még látogatóban sem:(. Az ország anyanyelvét nem beszéljük, bár picit értjük, és angolul mi kiválóan boldogolunk, de az óvónő már nem biztos, hogy beszél majd angolul, illetve gyerekünk barátait sem biztos, hogy jól értenénk később. Más rokonaink, kevés ismerősünk Magyarországon (és külföldön) is szanaszét, ráadásul munkalehetőségünk sem nagyon lenne, ezért a hazaköltözés sem opció most, ez szüleink állapotán sem segítene. Sőt, bár olyan állapotban lennének,hogy amíg tudnak, kiköltözzenek hozzánk!
Hétköznapjaink kemény munkával telnek, hétvégéink szabadok csak. Barátnőm persze szeretne gyereket, és a korban is nagyon benne van, de igazán nem tudja megfogalmazni, miért. Talán, hogy lenne még valaki, akit szerethet, aki később időskorában is "rokona" lesz (rajtam kívül). Jelen pillanatban magamnak is csak ezzel tudom "megmagyarázni", bár tényleg jó dolog lehet tanítgatni, átadni tapasztalataink, és valahol "nagy kaland". De tartok tőle,hogy a túl szegényes szociális és rokoni kapcsolatunk miatt rossz mintát (semmilyet sem) lát, emiatt hátrányos helyzetbe kerül. Azonkívül kicsit félek a gyakorlati oldalától is:) Mivel szellemi munkát végzek, sokszor itthon is tanulnék, de erre egy síró-állandó figyelmet igénylő kisgyerek mellett egy lakásban nincs lehetőség. (Már ki is gondoltam, hogy akkor eljárnék könyvtárba..) És később is szeretném megóvni a "rossz" világtól, pl. nagyon nem tartom jónak, h 12 éves kislányok sminkelik magukat, stb, az ingyenes újságok a vonaton tele vannak nyílt szexualitással,erőszakkal.. de ezen aggódni majd ráér később..
Szóval, elsősorban apák, miért éreztétek úgy, hogy a gyereketeknek világra kell jönnie? Mert nincs annál rosszabb érzés a szülőnek szerintem, ha a gyereke később (akár tiniként) azt vágja fejéhez, hogy nem kérte, hogy megszülessen... (párszor olvasni ilyeneket ezen az oldalon). Igazából nincs olyan barátom sem, akivel ezekről a gondolatokról beszélgethetnék.
válasza:Èn nö vagyok, és itt szerintem 99%-ban nök olvasnak, írnak.
Férjem szeretett volna apa lenni. nevelni, és látni, hogyan adja tovább saját tudását lányának. Szerintem nála nem volt kérdés egyszerüen imádja lányát az elsö perctöl hogy megtudta terhes vagyok.
te egy nyügnek gondolod agyereket, es szerintem míg nem látsz több pozítívumot egy gyerekben addig ne is vállalj, csak ezt mond meg öszintén a barátnödnek, és ne lepödj meg ha el hagy ez miatt.
Szerintem vannak emberek akik szeretnek gondoskodni, akiknek szükségük van erre. Mi a férjemmel ilyenek vagyunk.
Mi is külföldön lakuunk, és habár vannak nagyszülök, de 2-3x egy évben találkozunk, nem ök akik a gyerek számára társaságot biztosítani, habár én is tisztában vagyok a gyermek számára a legjobb tanítás a nagycsalád. De mivel ök nincsenek, én minden nap megyek vele játszóra, sétálni, vásárolni. Járunk heti 2x gyerekkörbe (torna, magyar baba-mama klubb). és próbáltam kialakítani kapcsolatot anyukákkal, így 1-2 hetente más gyerekekhez megyünk játszani vagy ök jönnek hozzánk.
mi így az 1 éves gyerekünkkel együtt voltunk idén Maldív szigeteken, még erröl sem kell lemondanod ha gyereked lesz. habár olyan országot választottunk ami megfelel egy 1 évesnek, vagy is afrikai szafarira tuti nem megyünk gyerekkel mondjuk legalább 15 évig.
nekem van egy babysitterem, ö heti 1x jön és akkor elviszi sétálni vagy játszik a gyerekkel, míg én tevékenynkedem. ekkor tudom a fürdöt kitisztítai, vagy a hobbimnak élni, ennyi nekem is jár.
én is dolgoztam elötte egésznap, és ha a második is meglesz (már úton van) akkor lassan vissza is megyek dolgozni. párom ahogy haza jön ugrik a lányom a nyakába.
pl ha itthonról kell dogloznia egyszerüen bevonul a hálóba és onnan dolgozik az ágyból. heti 1x sokszor itthon marad, habár azt mondja idegesítjük ilyenkor, de szerintem csak a szája jár, mert akkor nem maradna itthon péntekenként.
Szóval vannak férfiak akik csak kufircolni akarnak, és így lesz gyerekük, vannak férfiak akiket rábeszél a párjuk, a végén minden percét utálnak a gyereknevelésnek, és vannak férfiak akik vágynak rá.
szóval te csak a korod miatt akarsz akkor hagyd ki a gyerek témát inkább.
válasza:„Offolok”, mert én is nő vagyok. Az késztet írásra, hogy nálunk véletlenül csúszott be a gyerkőc, és egyáltalán nem akart egyikünk sem gyereket addig. Nyilván betegen hangzik ez egy lány szájából (a férfi oldalról társadalmilag sokkal elfogadottabb), de nálam sem jött a vágy, hiába voltam már 30, egyszerűen nem is értettem, miért vágynak gyerekre mások. Mikor terhes lettem, úgy éreztem, ez a sors keze, most vagy soha, máskülönben, saját elhatározásból sosem lenne gyerekem…
Ez az egész azért lehet érdekes számodra, mert mi a férjemmel úgy éltük/éljük meg a gyereknevelést, hogy nem voltunk előtte teli lila köddel, rózsaszín bodykkal, gügyögő csecsemőkkel borított álmokkal.
A tapasztalataim alapján azt tudom mondani, hogy a gyerekvállalásra nem lehet felkészülni. Hiába vágyik erre valaki ivarérett kora óta, hiába olvas el mindent a témában, beszél róla ismerősökkel – senki és semmi nem tudja neked leírni ezt az állapotot. Mivel az egész életed megváltozik. Jó és rossz értelemben is.
Szóval én azt gondolom, ha egy olyan ember, aki elégedett az életével sokat gondolkodik a gyerekvállaláson, sosem vág bele. Azonban nem azon fog múlni, hogy jó apa leszel-e, hogy előtte vágytál-e a gyerekre, hanem azon, hogy tudsz-e szeretni, és képes vagy-e változni, ha kell.
Kismillió példát látunk rá, hogy „tervezett” gyerekek szülei elválnak, hiába éltek előtte együtt évekig, hiába készültek rá együtt. (Ugyanakkor mi még mindig együtt vagyunk – hiába nem készültünk rá.)
A szociális kapcsolatok fontosak, ezt jól látod. Áldás egy gyereknek, ha minél több szerető rokon veszi körül. De ha ez lenne a szempont, elég sokan nem szülnének manapság gyereket, hiszen „atomizálódott” a világ. Sokféleképpen meg lehet oldani a rokonhiányt, ami szerintem nem túl szerencsés, az az, amikor anyuka rögvest visszamegy szülés után dolgozni, és bébiszitterek nevelik a gyereket. Érdemes elgondolkoznotok azon, hogy anyagilag hogyan bírnátok, ha csak te dolgoznál… és a barátnőd hogyan bírná szellemileg?
A „rossz” világ: bár a gyerekem még nem kamasz, így csak teória, amit mondok, de szerintem nagyrészt a szülőkön múlik, hogy tudják kezelni a gyerekek a problémákat. Ráadásul, elég nyilvánvaló, hogy meg kell őket tanítanunk arra, ami szerintünk helyes, és bíznunk kell benne, hogy ők tudnak változtatni a mostani hibákon.
(Hozzáteszem, nekem ez volt az egyik racionális indok (a zsigeri késztetés hiánya mellett), amiért nem akartam gyereket: hogy ebbe az egyre mocskosabb és ostobább világba???) :)
Na jó, nem okoskodom tovább. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!