Mit kezdjek a kispapával?

Már megint egyyedül hagyott, csak azért, mert játszik.

És már nagyon jó lenne, ha néha velem is foglalkozna. Dagad mindenem, keményen jóslózunk, jó ha még két hetet kihúzunk egyben, és ilyenkor olyan rossz, hogy egyedül hagy, jól esne, ha egy picit velem is törődne. Ma is megigérte, hogy nagyon finoman kicirógatja a lábamat, meg egy picit a derekamat is(nem maszírozás, csak valami jelképes izé) de ebből sem lett semmi. Helyettem és az igérete helyett elviharzott a szomszédba valami fontosat megbeszélni, utána kicsit segítsek neki a munkájában(amit szivesen, de azt sem fejeztük be, mert elcsörtetett telefonálni(égi szikra), és most meg játszik) És tök jó, hogy játszik, nem sajnálom tőle, de max éjjel vagyunk együtt, mikor alszunk, reggel elmegy dolgozni, este 6kor hazajön, eszik és megy játszani, és max 30percig van velem, akkor is azért mert rászólok, hogy üljön le velem filmet nézni. És kínomban ülök és netezek, vagy alszok, és pityergek, mert ha elvan, akkor semmi más nem érdekli, csak, hogy végre csend legyen és játszhasson, mert ha valamiért hívom, vagy megzavarom, akkor teljesen figyelmetlen, és amit elkezd csinálni, abban nincs köszönet. És ebből elegem van, be vagyok zárva 6hete, alig mehetek el valahová is/ most már nem is bírok elmenni. Senki nincs az ismeretségemben akivel szívesen lennék, áthívnám, akármi, és még a ksipapám is mással foglakozik.

És nem tudom én várok el sokat, és az a normális, hogy ha felhívom, úgy érzem baj van, akkor csak annyit mond, jó majd megyek, ha végeztem, de legkorábban max 4kor.

(fent voltam Pesten orvosnál, laboron, 30perc az út haza HÉVvel, de nem voltam jól, beültem egy plázába, hátha csak kimerültem és hívtam a párom, hogy nem merek elindulni haza, igazából csak nagyon szédültem, gyengének éreztem magam, meg jöttek a rendszertelen de erős fájások, ha meg mentőt hívok, és egy teljesen idegen helyre visznek, pláne ha vaklárma, persze ha muszály hívom, csak esetleg mi lenne, ha kivételesen első lennék a listán, 5ig vártam rá, 2kor szóltam, addig meg imátkoztam, hogy valóban csak vaklárma legyen, kedvesen megköszöntem azoknak a "jól van, hívjunk mentőt" "tudunk valamiben segíteni" embereknek a jóságát, és ültem és vártam) és tudom mi az munkahely, 6héttel ezelőtig keményen hajtottam, 12-13óráztam bent, de ha nem bírtam haza Zavartak pihenni, és nem hiszem, hogy a párom ne tudna eljönni, nem hiszem, hogy a munkája elszaladna.

Ha sírva fakadok akkor három percig babusgat, "ne sírj, csit..." és magamra hagy újfent.

Ha csak úgy babusgat, akkor is max 3 perc, és azt is úgy, hogy ne érezzem magam jól közben, és hírtelen megint a lakásban van nálam érdekesebb, a másik gép, a játék. És ha szólok, ha kérem, ha bújnék, jön, hogy fáradt, és különben is szeretne játszani...

És már lövésem sincs, mit is tegyek, hogy velem is foglalkozzon, akár emberrel, akár nővel, akár a párjával.

És annyira elkeserít a helyzet, hogy néha bánom, hogy belevágtunk, és közös gyerekünk lesz. (imádom a Picurt, alig várom, hogy kibújjon, és velem legyen)

Baromira magam alá zuhantam