Együttélés a szülőkkel?

Nekem a szüleim laknak a nagyszüleimmel (pontosabban már csak a nagymamámmal). Elég rosszul sült el, közös az udvar, két ház áll rajta, mégis mindig feszültség van, anyukám és nagymamám ki nem állhatják egymást, már olyan szintre jutott a dolog, hogy mielőtt kilépnek az ajtón, kilesnek, hogy a másik nincs-e kint, nehogy összefussanak.

Én amint tudtam, eljöttem, és biztos, hogy nem a szüleimmel fogok élni, mert nagy eséllyel sok probléma lesz belőle.

De meg kell jegyezzem, láttam ellenpéldát is, szóval nem 100%, hogy nálatok is ez lesz..

Mi a Párom Mamájával laktunk együtt. Semmi gond nem volt,amíg meg nem lett az első lányunk... ezután fél évet bírtunk egymás mellett- a fél év alatt én már sokszor feladtam és vissza akartam cuccolni a szüleimhez,akik tőlünk,kocsival a legrövidebb útvonalon is 40 km-re laknak. A Párom nagyanyja végül inkább elköltözött inkább,hogy mi úgy élhessük az életünket,ahogy gondoljuk. Azóta már szent a béke köztünk,néha járunk egymáshoz.

Amikor kicsi voltam,az anyai nagyapám hozzánk akart jönni,mikor az orvos megállapította,hogy nem lehet egyedül,gondozni kell. Ő akkor már 80 felett volt,és mivel agyvérzése is volt már,így nem tudott a világáról,csupa számomra akkor még érthetetlen dolgot csinált,amit Anyám nem igazán bírt idegekkel.

mi is együtt élünk a férjem szüleivel és a sógorommal.problémák szerencsére nagyon nincsenek.én apósomat nem kedvelem,igy ált vele időnkként összekapunk.szeretnénk minél elöbb elköltözni most már,mert kezd egy kicsit kellemetlen lenni az együttélés,szeretnénk külön lenni csak 3-an.már 5 éve itt vagyunk,van egy fiunk aki 2 éves múlott.rajt vagyunk a tesóprojekten.

a szüleim apukám szüleivel élnek,na az aztán nem semmi.a papa egy igazi keverőgép.anyu minden csak jó nem,pedig megad nekik mindent,stb.szóval ahhoz képest a mi helyzetünk az álom.