Van itt olyan aki megbánta hogy gyermeket vállalt? Ha igen miért?

Én az elején nagyon így éreztem, főleg az első 6 hétben. Én - mint szerintem sokan mások - úgy gondoltam, hogy alig várom, hogy a kezemben legyen a lányom! Ölelgessem, szeretgessem, csókolgassam. Nézzem, ahogy szuszogva alszik, a szoptatás minden perc örömét, etc...

Viszont nem így lett. Minket a mentő vitt a műtőbe szó szerint, autóbalesetünk volt. Utána napokig nem láttam hosszabb időre a lányomat, csak az 5-10, max. 15 perces szoptatásokig, ami a minimum volt! Intenzíven feküdtem másfél hétig, majd mikor minden 'rendben' volt, áttoltak a normál gyermekágyra. Gipsz a lábamon, kezemen. Nem volt egyszerű az élet. Ott olyan szinten lesz@rtak, hogy szó szerint kínlódtam a szoptatással. Nem azért, mert nem tudtam elvben hogyan kell, hanem nem bírtam megtartani a lányom. Nem tudtam hogy rakni úgy, hogy ne fájjon semmim.

Iszonyat volt. 1 hónapos lehetett, mire végre hazajöhettünk. Akkor már csak járógipsz volt a lábamon, kezemről leszedték és nem igényelt útó kezelést.

Itthon 1 hétig anyukám segített, majd anyósom jött főzni meg 1-2 dologban segíteni, de ő nem sok mindenben vállalt 'felelősséget'.

Eltelt az első 6 hét és mentünk súlyt mérni, stb.. majd egyik percről a másikra nem volt hajlandó szopni a lányom. Teljesen ki voltam :| Nem értettem, hogy mit csinálok rosszul. A gyermekorvos, akit a védőnőm ajánlott, hát ... számomra nem volt nyerő. Lehet másnak az, de az én gyerekemnél a szopás abbahagyására azt tanácsolta, hogy akkor ne szoptassak. Ennyit erről.

Átmentünk egy másik orvoshoz, ahol elmondtam, hogy iszonyat sokat bukik a lányunk evések után álmában jön vissza a tápszer, nincs széklete, stb.

Végül sok mindent kipróbáltunk és semmi se vált be. Így hozzá kellett táplálnom 3,5 hónaposan. Minden megoldódott.

Jelenleg megvagyunk, élünk. Boldogság van, de szokott ám hiszti lenni!

Ha úgy érzem, hogy tele a tököm és azt is megbántam, hogy terveztem, akkor rájövök arra, hogy min mentünk keresztül mióta a világon van (5 hónap) és, hogy szerencsére egészségesen született és az is!

Nekem nem kell több, csak az, hogy vele minden rendben legyen!

Nem tudom, te miért gondolod ezt, de leírhatnád. Érdekelne :]]]

Szerintem (remélem) ilyen embert nem fogsz találni.

Legfeljebb olyat, aki azt bánta meg,hogy hamar vállalta, és ha tudná tutira hoyg ugyan azt a gyermeket kapta volna évekkel később is akkor azt mondaná,hoyg jobb lett volna később.

Nagyon más gyerekkel az élet, igen, nagyon sok lemondás, átszervezés, stb... de ha ránézek a lányomra a legpocsékabb napomon sem tudnám azt mondani,hoyg megbántam!

Igen olyat nem hiszem hogy találsz aki megbánta.

Olyat hogy elgondolkozik, főleg fiatal anyák körében inkább.

Jó magam is ebbe a körbe tartozom.

1 hónapja töltöttem be a 18-at amikor szültem.Nem volt tervezett baba.

Akkor azt hittem milyen jó lesz hogy fiatalon szültem.

A fiatalon való szülésnek az az eredménye hogy se érettségim, se szakmám.

Most hogy már 3 éves, és munkát keresek időnként bevillan hogy ha akkor nem esek teherbe, akkor most menyivel könnyebb lenne, már egy szakmával és érettségivel a kezembe bújhatnám az álláshirdetéseket, nagyobb sikerrel.

Aztán amikor kiszalad a szobából és csak mosolyogva köszön hogy "szia mama", akkor egy pillanat alatt elszáll ez a gondolat felhő és egy percig sem bánom. :)

No meg látom, hogy diplomával és nyelv vizsgával sem könnyebb, így olyankor arra gondolok hogy nekem legalább van egy szép és okos fiacskám (az elfogult anya :) ), és legalább nem befásulva ülök itthon állástalanul.

Apuka és nagymama egymástól függetlenül már kinézték neki ugyan azt az egyetemet uh. nem is azzal törődök már (annyira) hogy én most épp el tudjak helyezkedni, hanem ő tudjon a kiválasztott egyetemre menni. :)

Hát, mi tagadás, amikor nagyon felbosszant, nekem átfut néha az agyamon, milyen nagy világ volt, mikor csak magammal kellett foglalkoznom! De persze ahogy megnyugszom, már lelkiismeret-furdalásom is van, hogy egyáltalán eszembe jut ilyen.

Remélem, a gyerekem sem bánta meg, hogy „engem választott”. :)

Szia.

Megbánni nem bántam meg de néha az az eszembe jut,hogy vajon jól döntöttem e.Aztán ránézek és tudom,hogy IGEN!De az is igaz,hogy mostanában mindig azt mondom kérem vissza az én nyugodt babámat aki volt az első 6 hónapban!Az első időszak nagyon nyugis volt nálunk.Komolyan az első hetekben sokkal többet tudtam pihenni meg minden mást csinálni.A kisfiam aki már 1,5 éves egy energia bomba szó szerint,mostanában nem könnyü vele!