Nem fogadta el a MÁK a magánorvos által kiállított igazolást a terhesgondozásról! Más is járt így? (anyasági igénylésnél)
Szerintem sem a magándoki adja, hanem a kórház. Logikusan a saját pecsétjével.
Nem is értem egyébként nálad hogy volt ez,
Ez a törvény, a kórház igazolja a kiskönyvedben lévő pecsétek alapján, hogy hányszor voltál. Egyébként kitöltött papír, csak a számot kellett ráírni. És a zárójelentéssel együtt adták.
Én is csak magánorvoshoz jártam, de az igazolást a kórház adta. Illetve mivel a magándokimnál szültem és ő adta a zárót is, a magándokim adta.
Hát nem tudom, nem úgy tűnik, hogy a MÁK velem ellentétes véleménnyel lenne. Hiszen kérte a kórházi pecsétet rá.
Szóval nem kell utána olvasnom semminek, mert igazam volt.
Utolsó:
Erre nincs törvény. Attól még, hogy a kórházi igazolást is elfogadják még nem kötelező a kórházi igazolás. Érted, ugye? Tudod, rovarok-bogarak.
A jogszabály annyit ír elő, hogy a terhesgondozást végző orvos igazolása. Nekem egyik gyerekemnél sem a kórház igazolta, hogy terhesgondozáson részt vettem, hanem az oep-pel szerződésben álló dokim. A te logikád szerint én is köthetném az ebet a karóhoz, hogy márpediglen csak az az orvos igazolhatja. Nem így van!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!