Van más anyuka is itt, aki a gyerek (megélhetés) miatt nem válik el? Hogyan bírjátok?
Egyszerűen elegem van! 9 hónapos a fiam. Ha elhagynám, nem tudnánk hova menni, ráadásul semmi jövedelmem, csak a családi pótlék, így meg se kapnám a gyereket. (Így értem a megélhetést, nem a sajátomra gondolok.)
Teljesen kivagyok, legszívesebben kiugranék az ablakon. Csak a fiam miatt nem teszem.
válasza:Először is szívből sajnálom, hogy ilyen helyzetbe jutottál!
Nem tudom, a kapcsolatoddal mi van/lett. Szerintem azt kell átgondolnod, hogy látsz-e esélyt annak rendbetételére, illetve hogy szeretnéd-e ezt egyáltalán. Ha igen, akkor ebbe az irányba kell elindulnod.
Ha ez lehetetlennek tűnik, akkor viszont azon kell gondolkodnod, hogy miként és hogyan tudnál új életet kezdeni a kisfiaddal.
Sajnos én gyerekként tapasztaltam ezt, hogy a szüleim "csak a gyerekek kedvéért" maradtak együtt, na ezt a megoldást nem javaslom.
A gyerekek MINDENT megérezne, függetlenül attól, hogy mennyi idősek.
Ha halál boldogtalanul "vergődsz" a jelenlegi állapotodban, az hosszú távon lehet hogy jobban tönkre tesz titeket, mint ha szerény anyagi körülmények között kell élnetek, de szabadon és boldogan.
Ne érts félre, én nem vagyok a válás híve kicsit sem, de úgy őrlődni, hogy a kapcsolat rendbetételére nulla esély van, akkor már én is azt mondom, inkább külön.
Így ismeretlenül nehéz, hogy hogyan is lehetne, de próbálj segítséget szerezni. Szülők, barátok, a kicsi mehet bölcsibe, ha elválsz, gyermektartást is kapsz, Te elmehetsz dolgozni, és albérletbe. Nem azt mondom, hogy ez minden nő álma, de ha nem megy máshogy...
Így vagy úgy, kívánom, hogy találj megoldást és változtass(atok)!
válasza: válasza:Nincs már sajnos senkim, édesanyám pár éve halt meg.
Konkrétan akkor van baj, ha itthon van egész nap. Most pl. nem volt dolgozni a héten betegség miatt, itthonról dolgozott. Nem érti meg, hogy a gyereknek mikor aludni kell, csöndben legyen. Nem érti meg, hogy nem fogom kitiltani a konyhából azért, mert ő főz. Mikor én főzök, akkor is bejöhet, elmolyol a lábamnál, sosincs ezzel gondom. Kicsi a lakás, ha alszik, zajmentesen kell lennünk. Ma reggel a konyhába költözött dolgozni, hogy ott nyugta lesz, de a gyerek szemére kamillát kellett volna főznöm, mert begyulladt. Nem tudtam, mert ő befoglalta. Reggelire főzött, persze a kupit otthagyta maga után. Én csak azért szoktam szendvicset enni reggel, hogyha délelőtt elalszik a gyerek, ne kelljen zörögnöm.
Mindemellett egy rabszolgának érzem magam, ha itthon van, mert nemcsak a saját dolgaim kell megcsinálnom (meg a gyerekét), hanem utána is kell pakolnom, de minden este legyen azért ő kielégítve, ha nincs kedvem, akkor is.
A "beszéljük meg" nem jön be, mindig balhé annak is a vége. Nagyon szeretem, de elegem van, ez van, mióta megszületett a gyerek. Azon gondolkodom, éjszaka hol aludjak ma, hogy ne legyek itthon. (Külföldön élünk, nincs senkim a környéken.)
Ma kirándulni mentünk volna 3 napra, de bement sértődöttségében dolgozni, szó nélkül.
Apróságoknak tűnnek a gondjaim, tudom, de ma eljutottam arra a szintre, ha nem lenne a fiam, már rég nem itt lennék.
Kedves első, nem kapnám meg a gyereket, ha válnék, és abba belepusztulnék, ő a mindenem.
Köszönöm, hogy írtatok, olyan jó kisírni magamból így, hogy nincs senkim.
válasza: válasza:Nyugodj meg.Nincs nagy baj,legyél rafinált ne ideges, mert azt kihasználja.20 éve vagyok a párommal megtanultam úgy irányítani,hogy szabadságot is adok neki.
Vedd elő minden rafinériád és ne sajnáld bevetni.
Sok sikert !
válasza:első vagyok, leírom mit gondolok az új infók tükrében:
Először is nem érzem azt, hogy a kapcsolatotok menthetetlen.
Mert:
-nem azt írod, hogy megcsal 5 másikkal
-nem azt írod, hogy ő nem szeret
-nem azt írod, hogy Te már nem szereted, vagy mást szeretsz
-nem alkoholista, nem ver
Vannak közöttetek problémák, amiket én a következőnek tudok be:
Éltetek valahogy, együtt, de nem voltatok felkészülve (főleg a párod nem), hogy milyen lesz, ha gyerek születik a családba. A kezdeti "eufóriát követően", hogy megszületett a pici, már a hétköznapok forgatagában előjön minden konfliktus és felnagyítódik.
A legnagyobb gondot abban látom, hogy nem kommunikáltok, vagy legalábbis nem megfelelően.
Az a baj sok kapcsolatban, hogy az emberek (főleg a nők) hajlamosak azt várni szeretett társuktól, hogy gondolatolvasó legyen, pedig senki nem az. És emiatt a legegyszerűbb vághyaikat elképzeléseiket nem mondják ki. (Pl. "figyelj, engem zavar, hogy ide teszed a koszos zoknidat". Csak mérgelődünk magunkban, hogy "már megint itt az a k. büdös zokni, igazán tudhatná, hogy hova kellene tennie". És egy következő veszekedésnél az arcába is vágjuk, ő meg csak csodálkozik, hogy eszébe se jutott, hogy baj van a zoknijával (neki nem tűnik fel), de ő sem mondja ki, hogy mit gondol erről, mert "nem fog egy piti zokni miatt vitázni", csakhogy mindkettőjükben lerakódik egy-egy ilyen dolog, aztán idővel sok dolog, és mint Te is, úgy érzed, ez már tarthatatlan.
Nem ismerlek titeket, ezért nem akarok tanácsot adni, de ha MINDKETTŐTÖKnek fontos a kapcsolat, akkor egy párterápia , vagy kommunikációs tréning biztosan segítene.
Ha tudsz találni egy nyugodt pillanatot, és indulatok nélkül elmondod a párodnak, hogy mit szeretnél tenni kettőtök érdekében, akkor van remény.
Kedves első, reményt én is látok, mert valóban szeretem, gondolom, ő is. És valóban, ha már megint kupit csinált a konyhában, elvárom, hogy szó nélkül eltakarítsa. A gond az, hogy számtalanszor elmondtam már neki ezeket a dolgokat, így az ötezrediknél már nem mondom, csak tényleg, zsörtölődöm, és este balhénál kiderül, miért. Azt is sokszor elmondtam már, hogy nappal rabszolgának, éjszaka szexrabszolgának érzem magam. Ha azt mondja, jó mingyá megcsinálom, ott a mingyá. Ami akkor van, amikor megkávézott, megkajált, elvégezte a munkáját, ült fél órát a wc-n, és közben a gyerek elaludt. Természetesen a csörömpöléssel felébreszti. Ha ilyenkor áll neki, rászólok, hogy most már hagyja, a gyereknek napirendje van, most aludnia kell, mert így szokott, akkor megsértődik, "de megmondtam, hogy megcisnálom, megint miért balhézol?".
Én is úgy érzem, menthető lenne a dolog, ha tudnánk beszélgetni, de nem tudunk, egyszerűen képtelen elismerni, hogyha valamit rosszul csinál. Azt még nem mondtam neki, hogy a váláson gondolkodom emiatt, szerintetek megemlítsem, nem fenyegetés képpen (ő is tudja, hogy én szívnék), hogy hajlandó legyen végre átgondolni az én álláspontom is?
Tudom, hogy nekem is vannak hibáim, de a gyerek napirendjéből nem engedek, és mikor miatta borul minden, már sokadszor, én kiakadok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!