Vannak itt szolnoki anyukák?
Mit csináltok egész nap?
Merre mentek?
Mennyi idős a csemetétek?
Hétvégente milyen programokra mentek?
Igen. Mi Szolnokon lakunk.:)
Nem sokára betölti kislányom a 21. hónapot.
Mit csinálunk? Készülünk a bölcsibe (januártól), ezért (is)sokat járunk közösségbe (játszóbölcsi, ringató, babaszínház, babatorna).Amihez épp kedvünk van, oda megyünk. Délelőtt program és/vagy séta, piac. Előtte főzés. Fél 12kor ebéd, utána alvás. Délután uzsi után boltok, kötelező elintéznivalók. Mikor alszik én netezek, majd vasalás, vagy csendben elvégezhető dolgok. Fél7kor vacsi, fél8kor fürdés, utána tv, játék, apát várjuk haza. 9 körül fekvés.
Hétvégén egyik, majd másik nagyszülőkhöz megyünk. Nagy élmény ha vonattal, vagy busszal mehetünk.
Miért kérdezed?
Sziasztok! Bár már nem Szolnokon lakunk, de a fiam egy éves kora körül a szüleimnél laktunk pár hónapig. Akkor sokat jártunk a Tisza partra, a Széchenyin lévő állatkertbe, Abonyba a vadasparkba, illetve a játszóterekre. Na meg róttuk a köröket altatás gyanánt az anyukámék háza körüli utcákban.
Egyébként tuti Szolnokon is van baba-mama klub, zenés foglalkozás 0-3 éves korig. Esetleg erre rákereshettek. Illetve láttam egy játszóházat is a belvárosban, bár ezt nem tudom, milyen.
Azért kérdezem, mert én 1 éve élek itt. Jelenleg 5 hónapos lesz a lányunk. Nagyon programot nem találok, amit lehetőség lenne. Az a gondom, hogy én a pörgést szoktam meg a változatosságot. Itt ez számomra nincs.
Nyilván a lányom korát tekintve a játszóház kilőve, még akkor is, ha a párom főnöke egy ilyet is üzemeltet. Bábszínház, kultúrközösség (mint pl. játszóterezés) szintén.
Amit én itt tudok magunkkal kezdeni, az annyi, hogy naponta 2× sétálunk délelőtt és délután. Nyáron született, akkor még a jó idő miatt 2-3 órákat lent voltunk, most max. másfeleket reggel és délután. A vásárlást ilyenkor intézem el. Párom vagy délelőtt, vagy délután dolgozik (angol tanár).
Egy anyukával szoktam sétálgatni, neki már 1 éves lesz a fia. Ők járnak itt a Szecskán a könyvtárba babafoglalkozásra.
Mivel én alapból 'feszült' vagyok, ha a lányom sír az utcán, így nem merem oda elvinni. Sajnos szóltak már meg azért, mikor még 1-2 hónapos volt, hogy sírt az utcán. Hiába rohantam vele haza a Lidl-től egészen a Lovasig... hát kellemetlenül éreztem magam, ahogy rám néztek.
Viszont valamilyen programot ki kell találnom, mert sokszor egymagam 'megőrülök'.. egész nap a bababeszédet hallgatni. Kell a felnőtt társaság.
Plusz szeretném szocializálni a lányunkat, már ha ilyenkor ez már lehetséges!
Szia.
Én még ugyan még kismama vagyok, de hamarosan megszületik a lányom. Én már most kétségbe vagyok esve, hogy mi lesz amikor nagyobb lesz és már nem csak az én társaságomat igényli. Nem tudom, hogy milyen helyekre tudnám majd elvinni, ráadásul nincsen olyan ismerősöm akinek lenne babája :S
Valószinű majd annyi lesz a programunk hogy a Tisza parton és a Kossuth-téren fogunk sétálgatni...
Kedves utolsó!
Akkor majd szólj és sétálunk együtt. Szeretem a Kossuth teret és a Tisza partot! :]]]
Addigra már lesz annyi idő, hogy nem kell rohanni haza etetni és stb., hanem kifogja bírni a lányom :]]]
Könnyű szülést és jó egészséget nektek! :]
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!