Egyformán szereted a gyerekeidet? És a férjed?

Na, ha az lenne a kérdés,hogy egyformán szeretem e a gyerekeimet és a férjemet,akkor azt mondanám,hogy nem egyformán, ugyan olyan nagyon :-)

Amíg 2 gyerkőc volt,addig az elején azt mondtam,hogy a nagyot azért szeretem aki (már nagy 2 éves volt),a kicsit pedig azért ami (még pici baba volt akkor).

Most,hogy 3-an vannak,azt mondom,hogy a nagyot azért szeretem,a középsőt ezért,a kicsit pedig emezért szeretem :-) De ugyan olyan nagyon szeretem mindet!!!! - bele értve a Páromat is,akit persze máshogy szeretek,de ugyan olyan nagyon!!! :-)

Most olvastam a válaszokat,és a Kommentet.. Nos,hogy egyformán szereti e,azt csak Ő tudja igazán! Amit én látok,hogy egyformán szereti,egyiket ezért,a másikat azért,a harmadikat megint másért.

Talán érdekel:

az elsőt a kezdetektől kezdve imádta,Ő volt a "kis Robika" - kiköpött apja a lány! A másodikat 13 hónaposan - az első lépések közben- imádta úgy,hogy ki is mutatta (előtte,mert fiúnak is várta (vártuk) és még rossz alvó is volt a csajszi,így nem igazán foglalkozott vele,most Ő a kedvenc,de a másik kettőt is ugyan úgy ölelgeti és puszilgatja:-) )

Most,itt a 3. lány, 2,5 hónapos,többször volt a kezében,mint a másik kettő fél éves korukig együtt véve, a kicsi nagyokat mosolyog amikor az apjuk beszélni kezd nagy ritkán hozzá,amitől az apuka persze elolvad...

Két gyerekem van, egyformán szeretem őket.

Most már a férjem is. De amíg a picike még igazán kisbaba volt (kb 8-9 hós koráig), addig a nagyot jobban szerette. Most, hogy kinyílt már a világ a pici számára is, a férjem is egyformán szereti a kettőt.

Én vagyok aki azt írtam, hogy nem egyformán.

Borzasztóan vágytam kisbabára. Sikerült. MEgszületett. Mindent megtettem első gyermekesként, mégis visított egyfolytában, soha semmi sem volt neki jó. Nem tudtunk sehova menni, barátok elmaradoztak, segítség semmi-"mert ilyen gyereket még nem láttunk", nem segítünk".

Csalódott voltam és magamat hibáztattam, hogy hogy lehet, hogy mindent megpróbálok, mégsem érzem a fiam szeretetét. Jelenleg 3 éves és egyfolytában felesel, durva, orvosok szerint is hiperaktív tünetek vannak. Nagyon-nagyon nehéz vele.

Megszületett a kislányom, aki egy csuda jó természet, hangját nem hallani, eljátszik, nevet mindenen.

Szóval igen nehéz nem különbséget tenni.

Kisfiammal rengetegek foglalkozok, most is itthon van, oviba sem iratom, mert szeretném, ha velem lenne, szeretném, ha jobb lenne, szeretném elfogadni, hogy ilyen. Szeretem, de ha a kislányomra nézek, akkor elolvadok.

Szégyenlem magamat és mai napig próbálok a kisfiamnak a legjobb édesanyja lenni.

Még annyit, hogy a saját lelkiismeretem miatt is követem el a mégnagyobb hibát, mert mindent, de mindent megveszek a kisfiamnak, erőnkön felül. Kétnaponta kap ajándékokat, rengeteg márkás ruhát.

Lehet, hogy nem is az a jó szó, hogy nem szeretem annyira, csak fáj, hogy annyira nehéz vele, minden igyekezetem ellenére. Magamra vagyok dühös. De mivel a kislányunk nagyon jó kislány, így nem feltétlen én rontottam el valamit. Nem tudom.....nehéz....

15 ös válaszoló, talán megengedi a kedves kérdező, hogy a te válaszodra reagáljak.

Mintha én írtam volna. Teljesen ugyanígy történt minden nálunk is. A nagyfiam borzasztó nehéz eset, semmi sem ment vele egyszerűen. Az első pár hónapban csak sírt és sírt, aztán volt pár hónap nyugi, majd kezdődött a dackorszak és vele a rémálom. Utáltam magam, mert nem szerettem az életet itthon a fiammal. Egyszerűen semmit nem tudtunk csinálni, mindenből csak a hiszti lett, minden helyzet megviselte, akár itthon, akár házon kívül. Ha vendégek jöttek, képes volt végíg ordítani, míg itt voltak. Ezek után gondolhatod, hogy hányan látogattak.

Magunkra maradtunk, egymást kínoztuk. Közben megszületett a testvére, aki kisangyal volt hozzá képest. Őt könnyebb szeretni. Ez sokszor nagyon bántott, mert én is úgy éreztem, hogy a nagyot nem szeretem annyira, mint őt. Most már tudom, hogy ez nem igaz. Nehezebb szeretni, de szeretem, ahogy csak egy gyereket szeretni lehet.

A lényeg, hogy azért változott a helyzet. Ahogy elmúlt 3 éves, könnyebb lett vele, kezelhetőbb. Most alig van már hiszti, viszont nagyon zárkózott, nehezen viseli az új helyzeteket és általában nehezen alkalmazkodik a környezetéhez. Befelé fordul és sokat szomorú. Ez sem sokkal jobb.

Bocs, hogy ilyen hosszú lett.