Mit csinálnátok, ha egy ismerősötök a kölcsönadott babaruhátokat árulná egy aukciós oldalon?
Van egy ismerősöm, akinek már régóta folyamatosan kölcsön adom a gyerekem kinőtt ruháit. Eddig nem is volt semmi gond vele, mindig szépen és hiánytalanul visszakaptam. (Én elteszem és gyűjtöm a következő babának.) De most rábukkantam egy oldalra, ahol megláttam, hogy az egyik kis ruhát árulja, ami a miénk. Igazából kicsinyes dolognak érezném, hogy ezért az egy ruháért szóljak neki, meg azért is mert tudja rólam, hogy vagyunk olyan anyagi helyzetben, hogy egy ruha hiánya nem fog a földhöz vágni. Viszont azért mégis csak bánt egy kicsit, meg zavar is. Tehát nem hagy annyira hidegen a dolog. Ráadásul ennek a felsőnek van egy alsó része, amit nem adtam oda. Ez így együtt az igazi, és ha lenne következő babánk, akkor már nem tudom így együttesbe ráadni.
Ti mit tennétek a helyemben? Hagyjam a francba és lépjek túl rajta, vagy mondjam meg neki?
"Szerintem vedd meg az aukciós oldalon. Aztán megbeszélitek."
Ez nagyon jó! Ha körmönfont vagy, még hozzá is teheted, hogy előkerült otthon a másik fele, és nem emlékszel, ez hova lett, ezért ütötted le.
Tényleg az lesz, hogy megmondom hogy láttam az oldalán és kész. Úgyis ő lesz kellemetlen helyzetben és nem én. Ez lesz az egyenes út, és akkor én sem fogok tovább ezen agyalni.
Köszi a válaszokat.
Nehéz ügy.
Én azt gondolom, hogy ha kölcsön adok ruhákat, akkor ott van a pakliban, hogy nem kapom vissza, vagy nem úgy kapom vissza. (Mert mi van, ha olyan kajafolt kerül rá, ami eltávolíthatatlan, vagy összemossa valamivel, ami megszínezi stb. Akkor visszakaptad ugyan, de ugyanúgy használhatatlan...)
Szóval én a ruhadarab miatt konkrétan nem szomorkodnék. Inkább az a probléma, hogy a bizalom köztetek lerombolódott. Itt meg aza kérdés, hogy milyen fokú ismerős. Barát, vagy szomszéd? Át kell gondolnod, mennyire fontos a vele való (jó) kapcsolat , és aszerint találni valami megoldást.
Én is azon a véleményen vagyok, hogy bátran szólj! Nehogy már!
Kíváncsi vagyok, mit fog mondani, gondolom hebeg-habog majd, de írd meg légyszi!!!
Ügyesen! :)
En sem hagynam szo nelkul az biztos.Es hogy tobbet nem adnek neki egy rongyot sem az is biztos!!!
Ird meg leszi,hogy mi lett a vege
Ne haragudj, de én ezt nem értem. Ha kölcsön szoktad neki adni a ruhákat, akkor gondolom, a szimpla ismerősnél többek vagytok (csak magamból indulok ki, bocsánat). Ha így van, akkor miért akarod őt ennyire kellemetlen helyzetbe hozni, még akkor is, ha 100%-ban neked van igazad. Engem is dühítene a helyzet, de inkább 4 szem közt elintézném, mint a hírnevén csorbítanák. Sosem tudhatod, hogy mi a valódi oka annak, hogy hirdeti ezt a kis ruhát. Lehet, hogy ezzel a "kérdezni az eladótól" felülettel évekre visszaveted az eladásait. S egy ilyen elintézésmóddal - szerintem - a barátságát is elveszted, ami persze - mostani fejjel nézve - csak akkor ciki, ha te tévedsz.
A te dolgod, félre ne érts, én csak a saját véleményemet írtam le.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!