Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Anyukák, nektek hogy esne ez...

Anyukák, nektek hogy esne ez a megnyilvánulás?

Figyelt kérdés

Kisfiam ovis már fél éve, eddig egyszer volt beteg, e hónap elején. Fülgyulladása volt, 2 hétig itthon volt. De volt már nem egyszer olyan eset, hogy az oviból úgy hozta haza a hasmenéses vírust, hogy neki nem volt tünete, max étvágytalan volt, de a férjemet és engem ledöntött a vírus.

Ekkor anyukámat kértük meg, hogy vigye a gyereket oviba, amit persze szívesen, örömmel megtesz. Volt, hogy nem betegen is felajánlotta, hogy elviszi az oviba.

Namármost, megint elkaptuk a hasmenést, így ma nem tudtuk elvinni oviba, anyukámat kértem meg. Itt lakik alattunk, már nyugdíjas, pedagógus volt előtte. Ma megkaptam a fejemhez, hogy ez most már mindig így fog zajlani, hogy mi havonta lebetegszünk? Ennyire le vagyunk gyengülve, hogy mindig elkapjuk ezt a nyavaját? Mondtam neki, hogy éjféltől reggel 6ig a wcn ültem, erre is tette a megjegyzést, hogy erre inkább nem mond semmit, nem ért engem, miért csinálom ezt. Most komolyan, egy hasmenős nyavaját magamnak csinálok? Ki a fene kívánna ilyet magának? Most a kisebbik gyerek fertőzte végig a családot amúgy.

Ez nekem olyan rosszul esett, nem tudom mit tehetnék, hisz higiéniára adok, kézmosás van, szedem a Protexin kapszulát, c vitamint, grapefruit mag cseppet, mégis mindig összeszedjük ezeket a vírusokat. Megjegyzem, semmi egyéb vírust nem nyalunk be, csak ezeket a fostosakat.

Anyu egész élete során kisgyerekek között volt, hisz óvónő volt, és ő sosem betegedett meg, egyszer sem kapott el ilyen olyan betegségeket. És nem érti, hogy mi miért robbanunk le.

Olyan szomorú lettem a megjegyzése miatt:( És ha szóba hozom, ugyanaz a válasz...


2011. nov. 22. 15:48
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
Jaj, nekem is rosszul esett volna, nekem úgy jön le így, hogy nem hiszi el neked, hogy tényleg olyan rosszul voltál.
2011. nov. 22. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:
Tudod mi a poén? Amikor azt mondja, hogy ne gondoljak a hasmenésre, szorítsam össze a fenekem, tartsam vissza és akkor nem lesz baj. Mondja ő, akinek sosem volt még ilyen vírusos nyavajája, nem tudja milyen az, amikor menni kell...sőt rohanni:)
2011. nov. 22. 15:59
 3/8 anonim ***** válasza:
100%

Ismerem, nekem is szokott lenni, de fogalmam sincs, mitől. Még durvább, mikor húzom a wc-nél a lavort magam elé, mert nem tudom eldönteni, hogy alul vagy felül fog jönni. :))

Sajnos sok mást nem tudok hozzátenni, csak hogy nekem is rosszul esne.

2011. nov. 22. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%
Jaj kérdező olyan jót nevettem a kommenteden, hogy ne gondolj rá, szorítsd össze..... Anyukádnak akkor tényleg nem volt még igazi hasmenése, ez tényleg nem lehet szerintem írányítani. Ismerős a dodlog, csak nálunk a párom hoz haza mindig vmi nyavaját és én+ a gyerek issza meg a levét. Én sem tudok mit csinálni, ez van. Ami nálunk hatásos a Smecta por, mert hamar helyre jövünk tőle.
2011. nov. 22. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%

Hát saját tapasztalatom, működik.

Mi is bekaptuk a vírust, 3 napig talpra állni sem tudtunk, sajnos a nagyobbik fiamat be kellett vinni a kórházba.

Én is egész éjjel a vécén ültem, ahogy a párom mondta, jó mert most már tudjuk a fenekünkön is tudunk pisilni. És a fehérvári kórház fertőző osztálya úgy néz ki, egy csomó fertőző (hányásos, legfőképp hasmenéses beteg) és folyosó végén egy darab közös vécé, mosdó nélkül. Hát komolyan mondom bekerült a fiam 5 napig még pisilni is naponta egyszer mentem- egyből abba maradt a hasmenésem.


A másik pedig a higiéniádhoz, az semmi, amit te higiéniának gondolsz. Az enterovírusok napokig elélnek bármilyen felületen, egyedül a hipo(klór) pusztítja el őket. Órákat bírnak 60 fokon, két órát 90 fokon. Tehát ha higiéniáról beszélünk, ami ér is valamit ezek ellen, az mindent, de mindent hipóval átmosni, az összes ruhádat, ágyneműt, evőeszközt bármit 90 fokon mosni, lehetőleg azt is hipóban. Na ez elpusztítja őket, egyébként hétköznapi higiénia semmit nem ér.

És egyébként hasmenés után, első, hogy megmosod a kezed valami 90%-os alkohollal, könyökkel megnyitott csapnál illetve ha tejerős, akkor mielőtt elzárod azt is fertőtleníteni, aztán felöltözhetsz, lehúzhatod a vécét, kiglancolhatod hipóval és újra fertőtlenítheted a kezed.


És ez nem vicc és nem téged akarlak gúnyolni, ezt a szórólapot kaptam, hogyan előzzük meg az enterovírusokat illetve hogyan védekezzünk ellene.



És még annyit, valóban nagyon gyengék vagytok, szedjetek vagy folyamatosan vagy kúraszerűen (minden hónapban 10 napig) probiotikumot. Ezek olyan baktériumok, amik kiírtják a szervezetbe bekerülő vírusokat. (tudod a védekezőképesség 70%-a a bélben van-ezeknek a baciknak köszönhetően) és egyébként is odafigyelhettek arra, hogy probiotikummal dúsított termékeket egyetek. Ha esztek ilyeneket. Ezenkívül kell prebiotikum, ami ezeknek a baciknak az élelme. Mert ha ez sincs akkor elpusztulnak és felesleges a kúra. Van olyan ami már ezt is tartalmazza. Egyébként ezek a rostok, korpa, inulin, oligofruktóz- ezt más bacik nem tudják elfogyasztani így azért is hasznosak. Én teszek mindenbe korpát, nem drága 200 forint egy zacskóval, palacsintába, joghurtba, kenyérbe, sütibe, tésztába. Illetve nálunk van a kertben csicsóka az a legjobb forrása az inulinnak, ezt gyümölcsökbe szoktam tenni vagy svanyúságnak elkészítve.


És egyébként ez működik, a gyerekeimnek ha észreveszem, hogy valami betegség kezdődik, elkezdem adni én Laktív protectet szoktam és valóban gyorsan felgyógyulnak vagy meg sem kapják a betegséget. A kicsinek van tüszös mandulagyulladása, az orvos a nagynak is egyből írt antibiotikumot, mert mondta 100%, hogy elkapja, ne kelljen visszamennem, adtam neki a probiotikumot kettőt naponta és semmi baja.

2011. nov. 26. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

Szia!


A szülők néha roppant igazságtalanok tudnak lenni... sajnos anyukádba kevés empátia szorult e téren. Elnézést ezért a megnyilvánulásért, nem megsérteni akarom, csak kibukott az őszinteség belőlem. Néha az enyém is hasonló, bár ilyen kérdésekben szerencsére inkább együttérző.


Megnyugtatásképp mondanám, hogy szerintem ez normális dolog, az én lányom aug. vége óta bölcsis, október óta két hetet, majd később november során mindössze 3 napot volt lent. Csoda folytán nem nyelte be ezt a mostani vírust még nem kapta meg a takonykór mellett - hozzáteszem, mi rota ellen kaptunk oltást.


Nálunk jelen percben az állás a szülők felé dől el, most idén még én anyukám is több mindent kapott el, mint maga a gyerek. Most épp 3 hete nem láttuk sem őt, sem a férjem szüleit, napi 8 órában dolgozom itthonról a gyerek mellett és némiképp a férjem tud besegíteni. Először nem kaptuk el a náthát tőle, de nekem megy picit a hasam még, kb. egy hete van, csak alig észrevehető.


Szerintem próbáld nézni a jó oldalát, hogy édesanyád legalább képes segíteni és, ha már nagyon nem bírod a beszólásokat, tarts kis távolságot. Saját tapasztalat, hogy ez működik, utána könnyebben kijövünk egymással és kevesebb a hasonló megjegyzés. Tudod, a családunkat sajnos nem tudjuk megválasztani.

2011. nov. 26. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

"Ekkor anyukámat kértük meg, hogy vigye a gyereket oviba, amit persze szívesen, örömmel megtesz. Volt, hogy nem betegen is felajánlotta, hogy elviszi az oviba."

"Ma megkaptam a fejemhez, hogy ez most már mindig így fog zajlani, hogy mi havonta lebetegszünk?"


Hogy is van ez?- ezt tisztáznotok kellene!

2011. nov. 26. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Mi köze van másnak ahhoz hogy a szülő lebetegszik? Ott van a gyerek,ő egészséges és kész! Az meg hogy a nagyi viszi oviba? Ez van, nálunk is ő fogja vinni lehet hisz lehet h az ő ovijába fog járni!!!
2011. nov. 26. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!