Orvosi műhibaper a nőgyógyászom ellen? Váltsak?
36 hetes terhes vagyok. Tegnap mikor NST-n voltam, beszédbe elegyedtem egy kismamával. Egy idő után feljött szóba a szülészorvosom neve, és mikor megmondtam kiről van szó, a beszélgetőpartnerem elfehéredett és szinte remegő hangon közölte, hogy a második kisfia annál az orvosnál született és az ő hibájából lett agykárosodott. Tudomása szerint nem ez az első eset, hogy hibázott az orvos, most ő is azt fontolgatja, hogy bepereli.
Hirtelen nem mertem semmit sem kérdezni, inkább csöndben ültem, de most kétségek közt örlődöm, hogy biztosan jó orvost választottam-e. Nekem majd 9 hónap alatt soha nem volt vele problémám, de most eléggé beparáztam. Egy osztályvezető főorvosról van szó, rengeteg kismama jár hozzá. De mégsem állhatok elé szemtől-szembe, hogy igaz-e a történet. Ti mit tennétek a helyemben?
Hát ez nehéz helyzet.
Mondjuk az is igaz, hogy az emberek néha bűnbakot keresnek, ha valami tragédia történik, és az orvost okolják, mert nincs rálátásuk a problémára.Én is ismerek családot, ahol agykárosodott lett a gyermek, de nem okolják amiatt a dokit, sajnos rátekeredett a köldökzsinór a picire és Isten se tudott volna segíteni a dolgon.Ilyen dolgok megtörténnek néha.
Ha te elégedett vagy vele és bízol benne, akkor maradj nála.
Bocs, azt akartam írni:ne válts!
Előző
Szia! A jó hírek kevésbé érdekesek, mint a rosszak. Gondold át, hogy a dokid egy nap hány szülést vezethet le és ebből hány olyat hallasz h baj volt.
Meg én elgondolkodnék azon, h ha már újból kismama lett (gondolom az eset után eltelt pár hónap) miért most akar pert indítani vagy csak fontolgatja.
Tudod én minden vizsgalaton becsületesen részt vettem, nem iszok, nem dohányzom elég egészséges életmódot folytatok, de ha a picimmel valami baj lenne rögtön a szülés után indítanék pert, nem fontolgatnék semmit. Vajon az a kismama miért fontolgatja még........?!?!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!