A kislányok szeretik a mini konyhát? Hogy tudnak vele játszani?
Az én kislányomnak van és nagyon szereti.
Mondjuk ő már tudja is hoyg nagyjából mit kel egy konyhában csinálni - mert én gyakran főzök sütök, és pár hónbapos korától kezdve ott van velem ilyenkor a konyhában.
Mindig elmondok mindent, mit miért csinálok, megkóstolja a zöldségeket, stb...
Kap tálat, kanalakat kever-kavar
Na.
Amikor nem vol tegészen 2 éves akkor kapott karácsonyra egy konyhát anyukámtól. Eleinte nem játszott vele, de kb épp 2 éves körül volt amikor elkezdte ugyan azokat csinálni, mint amiket tőlem látott.
Azóta eljátszik egyedül amúgy, előtte nem szeretett egyedül játszani lehet hogy azért nem használta.
Úgyhogy én csak ajánlani tudom.
Időnként kölcsönkapok egy-két edényt tőle, cserébe én is adok neki az igaziak közül. Megosztozunk :-))
Szoktunk együtt főzni az ő konyhájában is meg az enyémben is.
Nekünk bevált.
Az enyém is nagyon szereti. A konyhában van és minden nap játszik vele.
Tavaly kapta karácsonyra, akkor volt 20 hónapos. Azóta sem csökkent a lelkesedése.
Úgy gondolom, jót is vettünk neki, mert elég magas és szépen állva tud játszani mellette.
Most nagyon hajlok egy mini szupermarket felé, amit szintén imádna, mivel gyakran játszik boltosat. Még meggondolom karácsonyig.
Ilyen konyhája van:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!