Miután megszületett a baba hogyan változott a pároddal a szerelmi és a sexuális életetek?
Nálunk nem változott semmi.
Az első pár hétben nagyon sokat aludt a lányunk, így olyankor volt időnk egymásra. Aztán meg kevesebbet aludt nap közben, de este időben le tudtuk tenni, így azóta esténként van több időnk.
Sajnos kettesben elmenni itthonról nem nagyon tudunk, eddig a 7 hónap alatt 3-szor sikerült csak.
A szexuális életet a szülés után 2 héttel újrakezdtük, csak a behatolás maradt ki belőle. De az 5. héten az is megvolt, mert nem bírtuk tovább.
Azóta olyan heti 3-4 alkalommal vagyunk együtt. A hétvégék a legjobbak, olyankor előfordul, hogy többször is, de csak ha épp nincs semmi meló a ház körül.
Igyekszünk odafigyelni egymásra, nem hanyagoljuk el egymást.
Sokszor csinálunk hármasban programot, csavargunk, állatkertbe megyünk, plázázunk.
Kevesebb időnk van egymásra, jobban elfáradunk nap végére, mikor már alszik a lányunk, ez nehezít a dolgon. A szexuális életünkből eltűnt a sponteneitás, hiszen mindig az alvásidőhöz kell igazítani, ha együtt akarunk lenni. Nekem hiányzik a sponteneitás, úgyhogy ez az órára beállított szex nekem kevésbé jön be, de hát mit csináljunk, ez van. Első a gyerek, aztán a maradék idő a miénk. Fontos, hogy ne csak az járjon majd a fejetekben, hogy szülők vagytok, munka van, háztartást kell vezetni stb. Ha van egy kis időtök, akkor beszélgessetek, előjátékozzatok aztán hancur.
Mi kevesebbszer vagyunk együtt, de olyankor sokkal intenzívebben mint régen. Valakik nagyon ügyesek és megoldják, hogy jó sokszor legyenek együtt, de nekünk ez nem megy. Sokszor nem tudunk vagy nem akarunk együtt lenni, nem is tudom, nincs rá igényünk. De ha együtt vagyunk, akkor csak mi vagyunk, kikapcsoljuk az agyunk és csak egymásra koncentrálunk. S nekem ez a lényeg.
De azt bevallom csodálom, hogy sok gyerek mellett mikor és hogyan tudnak összehozni még sok-sok gyereket. :)
Szomszédomban 7 gyerekes család élt 2 szobában. Hát nem tudtam elképzelni (illetve nem akartam), hogy mikor és hol fogantak a babák. :)
Nálunk is változott a szexuális élet, hiszen nem akkor csináljuk, amikor akarjuk, hanem amikor idő van rá. Ilyenkor meg már veszít kicsit az értékéből a dolog.
Néha úgy érzem, hogy hú most van idő, akkor csinálni kellene, mert muszáj, de nincs kedvem. Szóval picit úgy érzem néha kötelességből gondolok a szexre.
Azt nem mondom, hogy rosszabb lett a szex, mert mi is egymásra figyelünk olyankor és élvezzük is. De nem tudom teljesen kizárni a fejemből az anyát, és nehéz előkeresni a szexistennőt. :)
Idővel amúgy alakul a dolog. Szülés után nehezebb, fájdalmasabb stb., de aztán javul a dolog és idővel megtaláljátok majd a lehetőségeket és alkalmazkodtok az új szituhoz.
Egy dolog fontos, hogy mindketten tegyetek érte, és ne felejtsétek el, hogy a másik ember nem csak anya és apa, hanem férfi és nő is.
Menni fog, és úgy látom te akarod is. Ne parázz előre, felesleges!
mikor összejöttünk, az első egy évben szó szerint minden nap szeretkeztünk. Utána elkezdődött saját életünk felépítése, hol bankkölcsönért jártunk, hol karriert építettünk, hol költöztünk, így az együttlétek száma is csökkent. De ha delegációba pár napra elutazott, mikor hazajött, az összebújás volt az első, még éjszaka is.
Mikor megszületett a kisfiunk, az első periódusban annyira lámpalázasak voltunk, hogy mindent jól csináljunk, hogy 5 hétig bírtuk szex nélkül. Kb. hetente 1-2 alkalom fér bele, mostmár kevesebb, mert újra babát várunk.
Igazából a mi kapcsolatunk nem csak a szexre alapozódik. Ha hullafáradt vagyok, akkor is kerítek rá időt, hogy este, ha hazajön és a kicsi alszik már, végighallgassam, érdeklődjek a munkájáról, arról, hogy mit csinált. Ha meglepem azzal, hogy valamit megcsinálok, amire már régóta kér, látom, hogy örül, és ez nekem mindennél fontosabb. Szeretném, ha tudna rám alapozni, arra, hogy rám mindíg számíthat. Ha segítenem kell neki, reggel korábban kelek és mire a kicsi felkel, megcsinálom, amire kér. Vállalkozó, rengeteget dolgozik, így nem én rinyálok, hogy segítsen, mert nem bírom a gyerek ellátását, hanem még én segítek neki. Fontos neki is, meg nekem is, hogy beszélgessünk, szereti, ha este én kezdeményezek. A mi kapcsolatunkban ezek nagyon fontos dolgok.
1 gyerekes, 28 hetes km
Olyan tinis lett. A nagyobbik gyerek harom eves lesz, a kicsi masfel mult.
Nalunk nem lett rosszabb, csak megfeleloen kell idozitenunk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!