Túl korán megcsináltunk, megvettünk mindent? Mit fogok csinálni?
Van más is,aki elvetemült?:)
Még csak decemberben szülök, de szinte már kész a babaszoba, babakocsi meg van, ruhák 80%-a meg van. Már csak egy-két dolog hiányzik!
Még csak most megyek táppénzre. Mivel kötöm majd le magam. Attól félek vásárolok majd mind a bolond, hogy lekössem magam!
Akik szintén hamar kész voltak, mit csináltatok a szülésig?
Én sorozatokat néztem rogyásig! :D
Meg olvastam, heti 2-3 könyvet elfogyasztottam. Vagy moziba jártunk hétvégente a férjemmel.
Használd ki alaposan a szabadidőt! :)
Én babás dolgokat olvastam reggeltől-estig:-)
Én is hamar elkészültem az első gyerkőcnél, utána kihasználtam az időt és pihiztem, tv-ztem, olvastam, aludtam, mindenre volt időm:-) Most a másodikat várom, 2 hét múlva szülök és sajnos semmire nincs időm, sokszor eszembe jut, hogy mikor még nem volt mellettem egy 2 éves örökmozgó milyen sok mindenre jutott időm:-)
Ja, még főztem, sütöttem finomakat, kipróbáltam új recepteket.
De 80%-ban kiképeztem magam babás dolgokból, nagyon jól jött, mikor már itt volt mellettem a pici:-) Ezt tudom neked is tanácsolni:-)
Március elején szültem, január végéig dolgoztam.
Ha eddig nem voltál otthon, hamar elmegy ez az idő
Jössz-mész ide oda, olvasol, tv-n nézel(nyugodtan:-))) és kielszod magad 3 évre előre
Őszintén mondom, olvass, aludj,sétálj, filmezz, kézimunkázz, vagy bármit sokat!
Később nem igazán lesz rá időd.
Amikor én otthon maradtam az első babánkkal 4 hónapot töltöttem otthon, félig voltunk meg mindennel.
De ahoyg otthon maradtam hamar elkészültünk,bevásároltunk, akkor kétségbe estem én is.
Sokan, sőőőt, rengetegen tanácsolták,hoyg ilyesmikettegyek,mint amit én írtam neked.
Én meg csak legyintettem, "óó,ne mondja nekem senki hoyg ezután nem lesz ezekre időm..."
Hát nincs.
Ha van, akkori s ztuti nem úgy és nem annyi amennyi kéne, így mostmár látom,igazuk volt azoknak akik erre buzdítottak.
Mit nem adnék ha elolvashatnám egyszer az újságokat, ha tudnám használni a varrógépemet, vagy megnézhetnék egy filmet. Vagy egy könyvet...
Pedig már 2,5 éves!
Én júni végén szültem,április elején kész volt minden.
Hogy mit csinálj??? :)))
Bármit,ami csak rólad szól,mert egy időre ez meg fog ám szűnni...
Használd ki ,hogy nyugodtan ülhetsz a wc-n,olvass könyveket,újságokat,lakkozd ki a körmöd,kerítsd elő a barátnőket és menj shoppingolni..jajjjjj,és aludj rengeteget!!!!!
Úr isten...mennyi minden van,amire 15 hónapja nincs időm és néha olyan jó lenne :))))
4 percem van a wc-n és közben még a szemöldököm is szedem,és közel a budihoz a mosógép,még azt is betudom rakni közben..Persze ezalatt a Boci-boci tarkát énekelem az pihenőszékben sírdogáló kicsi csomagnak,akit imádok!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!