Utálnak a gyerekek mit tegyek?

Hát...Angliában jobb családot nem nagyon találsz, ott sajnos ez tendencia (én ezért mentem más országba...). Beszélj a szülőkkel, az legtöbbször segít, leosztják a kölköket. Mondd el, hogy úgy érzed, nem tisztelnek, nem hallgatnak rád, és így nem jó neked.

A suli kezdetével nyilván jobb lesz, kitartás.

3. vagyok

Amúgy én is sokat bőgtem az elején, két héten át minden este + mikor eszembe jutott a családom. :)) Úgyhogy ez normális. Utána majd megszokod, feltalálod magad, barátokat szerzel...alakul ez! Csak nyisd ki a szád, hallasd a hangod, mert másképp nem fog változni semmi. Ne szégyelld, nyugodtan mondogasd a szülőknek, hogy beszéljenek a gyerekeikkel.

Én is voltam bébicsősz, bár én magyar családnál.

A kisfiú 5 éves volt, a szüleitől mindig mindent ki tudott bulizni hisztizéssel. Ugyanezt csinálta velem is, ha nem az történt amit akart, akkor tombolt, visított, kiabált, csapkodott, rúgott, miegymás. Vagy otthagyott és elszaladt.

Kezdetben próbáltam vele normálisan bánni, de később teljesen elborult tőle az agyam és mivel nem üthettem meg, de azt akartam, hogy érezze, hogy velem nem szórakozhat én a következőket tettem:

- Ha hisztizett valami miatt: elkezdtem utánozni gúnyosan, hogy "juuuj, nézzétek xy vagyok (xy a neve) és hisztizek mint egy kislány júúúúj" erre általában jött, hogy:

- Nekiállt velem kiabálni: Sokkal hangosabban leüvöltöttem, hogy kiabálni én is tudok öcsém, és márpedig TE velem nem fogsz ordibálni MEGÉRTETTED? erre:

- Sírva fakadt és elszaladt : utána futottam, elkaptam, és elmagyaráztam neki, hogy 1: elütheti egy kocsi, mely esetében kínhalált hal, ami sokkal fájdalmasabb annál, minthogy megvágja az ujját vagy 2: a környéken sok a gonosz bácsi, akik elrabolják, és soha többet nem látja a szüleit és a testvérkéjét, és a gonosz bácsik csúnyán fognak bánni vele, ami szintén fájdalmas dolog lehet.

(Ettől megijedt és csöndben maradt.)

- volt, hogy meg akart ütni-rúgni: fejbe löktem egy kicsit, hogy kisfiam én is tudnék ütni-rúgni és hidd el, hogy sokkal fájdalmasabb lenne...

- csicskáztatni próbált, pl csináljam ezt-azt, hozzam ezt-azt, pl a labdáját, mikor így is málhás szamárként cipeltem minden üditőjét,kajáját,tartalék pulcsi-kabát-cipő és egyéb vackait amit a szülei rámsóztak: mondtam, hogy én ugyan nem, ha nem hozza, akkor ottmarad a labda, le is rakta a földre, én meg jöttem tovább, szó nélkül, aztán visszaszaladt érte, visítozva, melyre ugye fenti gúnyolódás és társaik...

Bár nem tudom hány évesek a srácok, ha van kisebb srác, ezekkel megpróbálkozhatsz, mert másfél hét kőkemény küzdelem után, úgy hogy a szülei előtt nevelni se tudtam megtört a kissrác és teljesen jól kijöttünk utána már. :)

Az a lényeg, hogy bármi van, ha szülők rá is hagynak mindent TE NE HAGYD MAGAD, érezzék, hogy veled nem lehet sz.arozni.

20L

Nagy általánosságban csak akkor fog hatni, amit csinálsz, ha annak súlya van, ha igazán komolyan gondolod.

Leírok egy példát: volt egy kissrác, nem vett komolyan, láthatóan nevetett rajtam. Egyik nap lövöldözött egy ilyen kis pisztollyal. Közöltem vele, hogy ha nem fejezi be, elveszem, és csak másnap reggel kapja vissza. Nem hitte el, lelőtt, eltettem, másnap visszakapta. Onnantól béke volt, tisztelt.

Gondold végig, hogy van-e valami,amit a gyakorlatba be tudsz vinni, és így végig csinálni. Az üvöltés, hiszti pedig csak úgy marad abba, ha nincs közönsége. A tv távirányítóját dugd el, kapcsold le a főkapcsolót, vagy nem tudom. De mivel ehhez értenek, én nem ilyet csinálnék, hanem olyat, amit tényleg nem tudnak áthidalni valahogy. Nehéz ügy, kitartás!!