Miért természetes az, hogy egy nő felad mindent a gyermek születése után, miért kell, hogy természetes legyen, és a férfi-férj-apa meg éli tovább előző életét?

szia!

Ez nem feltételemül kell hogy igy legyen.egy kicsit te is tudod alakitani a dolgokat. Pl. nincs olyan barátnőd , rokonod , anyósod, anyukád stb. akire rábízd csak egy kicsit a babát? annyira hogy elmész fodrászhoz, kozmetikushoz, vagy csak sétálni?

Mondjuk a férjed is sokat segithet abban , hogy nőnek érezd magad. pl. lehetnek nyugodt pillanatok, amikor kicsit kifestve , "szép" /nem nagyestélyi!! :/ ruhában várod őt. Gondolom , tetszene neki, és biztos mondaná is... :)

Igazából ez nagyon nehéz kérdés. Nagyon függ ez hogy ki mennyire tudja rábízni a gyermekét a párjára, ismerősre, rokonra. Nemcsak időben, hanem megbízhatóságban is. Mert hiába bízhatnám rá nagy ritkán ha úgy érzem hogy ott nincs jó helyen, akkor nekem se lenne jó. Persze ha én ott vagyok más. De azt szokták mondani hogyha úgy érzi vki hogy arra az emberre ne bízza, akkor hallgasson a megérzéseire. Épp elég majd ha muszáj lesz. Munka miatt.

Én igazából amióta itthon vagyok lejjebb is adtam magamból, bár igazából sem voltam ilyen modern nőies, nem mondom hogy nem voltam ápolt, tiszta, hogy nem szerettem az új ruhákat stb, de nem az a legfőbb témám hogy mi a divat stb. Én olyan egyszerű lány voltam mindig is. Bár erre rátett az is hogy soha nem is engedhettem meg magamnak. Most sem!

Úgyhogy inkább a gyerekre költöm nem magamra! Néha mostanában észrevettem hogy ez zavar engem néha csak persze. De aztán gondolkodom és rájövök hogy most mi a bajom van, hiszen neki kell. Semmi extrára ne gondoljatok! De ez csak most volt egyszer kétszer hogy nagyobb már! Azelőtt soha nem jutott eszembe! Szerintem most is csak az olyan bizonytalan kérdések miatt amit én is felteszek magamnak sokszor, mint amit a kérdező kérdezett.

De igazából én úgy gondolom, hogy ez a párunk miatt van leginkább. Ha az asszony társa olyan akkor bármilyen nehéz, bármilyen komplikált, akkor is könnyebb minden. Csak sajnos ez nekem nem jött össze. Sok mindent megnehezít számomra. Meg engem az bánt a legjobban hogy nem lehet vele beszélgetni. Mintha nem is lenne kíváncsi rám. Aztán néha elfogadom és leszarom, néha nagyon rámjön és olyankor nagyon utálom hogy vele vagyok. De akkor nem lenne a kicsi. Meg aztán menni sem tudom sehova sem.

Szerintem az hogy az ember párja, férje milyen, milyenné teszi a családi életet, attól függően tudja a nő újra nőnek érezni magát. De ha olyan akkor csak egy nagy rakás szerencsétlenségnek. Nálam előfordult már.

Nagyon megértem amit írsz.

Én is hogy most beadtam bölcsibe a kicsit, de még itthon vagyok egy kicsit, így tudok kicsit több időt szánni magamra, illetve még ha nem is magamra, de könnyebb egyedül megcsinálni a házimunkát, mint hogy állandóan ővele vagy csigalassúságba hogy élvezze ő is, vagy pedig veszekedve mikor az ember haladna.

Úgyhogy hidd el majd lesz jobb is.

A pasik állítólag ilyenek, nemtudom, én sokat olvasok ezen az oldalon hogy van ez máshogy is, vannak másmilyen pasik is. Lehet mi rosszat fogtunk ki. Vagy velünk nem stimm valami. Reméljük jobb lesz majd minden és változik pozitív irányba. Addig is kitartás! Ügyes légy!!!