3 császár? Elmeséled?
Szeretném megkérdezni milyen volt?
Volt komplikáció a terhesség vagy a szülés alatt?
Hanyadik hétre születtek a babák?
Mennyi idő telt el a 3 terhesség között?
Elköttetted magad utána?
Köszönöm szépen előre is a válaszokat!
Az első két császár között 2 év volt, 37. és 40. héten születtek a gyerekek. Az utolsó császárt (másfél év múlva) meg kellett csinálni a 34. héten, mert veszélyben volt a heg. Szerencsére ma már utolérte a kortársait a fiam.
Elköttettem magam, már csak azért is, mert az első szülésem ikerszülés volt, így négy gyereknél többet úgysem vállaltunk volna - és a doki már a negyediket is csak homlokráncolva vállalta.
Nekem eddig 2 császárom volt, az első 38. héten, a 2. a 40. héten. 3 év telt el közötte. Most várom a 3-at, kicsit félek, mert nem telt el valami sok idő az előző óta. 7 hónapos volt ketteske, mikor pozit teszteltem. Félek a heg miatt, mi lesz a végén. 20 hetes vok.
Elkötés: hát ezen még nem gondolkodtam, hallottam olyat is, hogy a 3. császár után automatikusan elkötnek. Én nem szeretném, de az is igaz, hogy jelenleg nem tervezünk több babát.
Köszönöm szépen a válaszaitokat!
Sok boldogságot és egészséget kívánok a kis manókáknak és nektek!
Nekem az első lányom 2008.május a második lányom 2009 októberi. A 3. babát kb 2012-re tervezzük, de lehet bár elméletileg nem igen lehetnék terhes de 5 napja késik, hétfőn csinálok tesztet ha addig nem jönne meg. Igazság szerint még nem szeretném hogy jöjjön mert félek a heg miatt, de persze ha esetleg azért késik megtartjuk. Ezért vagyok kíváncsi a tapasztalatotokra .
Köszönöm szépen az eddigi válaszokat és várom a további válaszokat!
Kérdező, ha 2009 októberben volt a 2. császár akkor elvileg már nem lesz gond a heggel. 1 évet javasolnak várni, persze a dokid tudja legjobban hogy mi a helyzet.
2. voltam, 11 hós babával és 20 hetes pocakkal
Igen igen köszönöm :D
Az orvosom már amikor januárban voltam rákszűrésen, úgy köszönt el, hogy egy év múlva találkozunk ha nem jön a baba közben.
Én azért örülnék ha most nem baba miatt késne/6 napja/ mert anyagiakban nem nagyon fényeskedünk, de persze ha beköltözött esetleg már a pocimba nagy nagy szeretettben fogjuk fogadni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!