Az emberek többsége miért nem szolgáltat igazságot a szüleinek öregkorukba?

"Az emberek többsége miért nem szolgáltat igazságot a szüleinek öregkorukba?"

Azért, "angyalom", mert az emberek többsége hála az égnek kinövi a tinédzserkori hozzáállását a szüleihez.

Valamint azért, mert ha mindenki azt kapná, amit megérdemel, akkor te már csak a hozzáállásod miatt is igen csúnya büntetést kapnál...

Ez így kissé sarkított. Hiszen te gyermek voltál, nem tudtál semmit a világról. Ha lesz gyermeked, akkor majd rá fogsz döbbenni, hogy a korlátok, melyeket a szülők fölállítanak nem a gyerekek bosszantására van, hanem a megóvásukra. Mert korlátokra szükségük van. Szabályokra, melyekből megtanulják, hogy mit szabad és mit nem. A gyermekkor az élet tanodája. Egy kérdés: Ha leesel a lépcsőn akkor a lépcső a hibás, ha lesz csákányod föltöröd?

Na jó. Az elhanyagolás más. Tudom, engem is elhanyagoltak ám! Anyagi részben ugyanúgy mint lelkiekben. Apám szerint három nagy hibám van. Az első, hogy megfogantam, második, hogy megszülettem, harmadik, hogy lány lettem. Most apám rám van utalva. Sajnálom őt, mert velem és a családommal kell élnie, miközben nem szeret (senkit sem szeret). Én nem bántom. Minek? Szenved ő anélkül is eléggé. Túl van két agyvérzésen, lakáshoz van kötve. Nekem négy gyerekem van, miközben ő ki nem állhatja a gyerekzsivajt. Nem a bosszantására van így, mégis szenved tőle. Mindig szeretett hallgatózni, most pedig nagyothall. Szeretett a cuccaink közt kutakodni, most örül, ha a saját szekrényéig elmegy. Mi szegényesen élünk, ennie kell amit én főzök ebédre. Kedvence a hús, hússal. Én ritkán főzök húst, spórolunk. Több százezer forint megtakarítása van, de a boltba nem tud elmenni, hogy költekezzen. Persze ha kell neki valami elhozom a boltból, de az nem olyan. Soha nem szeretett, néha még azt is mondogatta, hogy nem az ő gyereke vagyok. Anélkül kapja meg a "büntetését", hogy az szándékos lenne. Erre mondják, hogy Isten nem bottal ver.

Nagyon hirtelen törsz pálcát a szüleid fölött, és én sem látom benned az intelligenciát, ne haragudj.

Ha így állsz hozzájuk, lelked rajta. MAjd akkor döbbensz rá, mekkora marhaságot csináltál, amikor te is ezt kapod a gyerekeidtől.

Ugyanis minden amit leírtál, egyértelműen jelzi, hogy a szüleid elveivel és nevelési szokásaival abszolút elégedetlen vagy, mégis ugyanazt csinálod mint ők. Ez alapján pedig semmi jogod pattogni, hiszen egy centivel sem vagy jobb ember náluk.

SZívből kívánom neked, hogy a saját gyerekeidet ne ennek szellemében neveld, mert borzalmas életük lesz, ahogy neked is szánnivaló, kiégett, és üres öregkorod.

Javaslom nőj fel, mert jelenleg (ugyan nem tudom hány éves vagy) egy hisztis, lázadó 13 éves szintjén állsz.

Az, hogy mit kapunk otthonról, nem rajtunk múlik. Ki szerencsésebb, ki kevésbé.

Egy érett felnőtt viszont arról ismerszik meg, hogy felelősséget vállal saját magáért, a rábízottakért, és hogy nem hivatkozik többé arra, hogy mit tettek vele gyerek korában, hanem dolgozik magán (akár külső segítséggel), hogy olyan emberré váljon, amilyen lenni szeretne.

Ha ezt sikerül elérni, akkor kicsit más szemmel látod majd a múltat is (a szülőket is).

Hajrá!

(bocs, nem olvastam mindenkit végig)

Hmm...nem tudom hogyan tudsz így viszonyulni hozzájuk.

Az én gyerekkorom 100x rosszabb volt, de nem fogok regényeket írni. Apám egy agresszív alkoholista, velünk élt 22!! évig, közben el voltak régóta válva anyámmal. Anyám egyedülállóként nevelt engem és húgomat, fater meg lopott pénzt piára, ittasan összetörte anyám autòját totálkárosra, stb. a durvábbakat hagyjuk, hányingerem van az idegtöl, mai napig leírni is képtelen vagyok.

Azóta sok víz lefolyt a Dunán. Apám külön lakik már anyámtól, én megházasodtam, van egy kislányom.

De az élet úgy hozta, hogy mind a két szülöm padlóra került anyagilag. A történtek ellenére is segítettem rajtuk. Nem csak anyagilag, nekik a társaságom is hiányzott. Hogy tudjanak értelmesen kommunikálni valakivel, akinek kiönthetik a szívüket, bánatukat....

Most mondtam volna azt, hogy menjenek a fenébe? Hogy ök se számítsanak rám, ahogy gyerekként én sem rájuk?

Sosem tudtam volna ilyet tenni, akármilyen sérelmeket okoztak. Már megbocsájtottam. És ahogy bánnak az unokájukkal, kárpótol mindenért. Pl. fater vele szemben teljesen más, mint velem és húgommal szemben. Részegen pl. sosem mutatkozik elötte.

Szóval ne tedd! Mindig bántani fog a lelkiismeret. És van, amikor már késö:(((