Vágytok ti is néha a régi életetekre?

12:49-es vagyok.

Nah, en lehet, hogy felreertettem a kerdest.

Most csak arrol volt szo, hogy a regi eletunkbol a szorakozas, bulizas reszt hianyoljuk-e, amiota gyermekunk van?

Mert arra a valaszom az, hogy nem, amennyit kell tudok menni most is, annyit mar nem szeretnek mint regen.

Viszont en azt hittem, hogy masra is vonatkozik, hogy mast is lehet visszasirni. De ugy latom, hogy sokan csak a bulizasra vonatkoztatjak a kerdest.

Nekem a függetlenség hiányzik. Sajna a gyerekekkel kapcsolt árúként kaptam egy férjet is...

És valahol ez a fajta kötöttség, hát, olyan ember vagyok, akinek ha nyitva hagyod az ajtót akkor a sírig is hűen, de csak egy percre csukd be, és pánik szerüen keresem a kiutat.

Szóval a régi szabadságom az hiányzik(ebben az anyagi függetlenség is nagyon benne van)

Nekem is eszembe szokott jutni a régi bulizás, főleg így 35 fokban a siófoki nyarak, stb... de nem akkor, amikor mérges vagyok, hanem pl. most is, mikor pihenek, a fiam meg alszik.

Milyen jó lenne most hétvégén is leruccanni siófokra, koktélozni, strandolni, este bulizni stb... De csak ennyi. Ezek után tudom, hogy ha tényleg megtehetném (mert a fiamra vigyáznak a nagyszülők) akkor sem mennénk már a párommal. Felnőttünk, és kinőttünk ebből a 18-23 éves időszakból, és már herotom lenne a sok embertől, és már kb. 11-kor azt mondanám, hogy jó, menjünk haza aludni.

Szóval gondolatban hiányzik, de gyakorlatban már nem csinálnám. És ez szerintem így van jól. Ezért emlékek az emlékek. Ugyanígy hiányzik a gyerekkorom is, mikor a mamámmal mentünk a parkba piknikelni, labdázni és limonádét inni....

Amióta megszületett a 3. gyermekem, már nem :)

Most lett teljes az életem, nem vágyom a régire.

Tudod nekem mi a bajom? Nem éltem ki magam. Az egyetem alatt számtalan bulit kihagytam, csak hogy a szerelmemmel lehessek (aki most a férjem). Már az egyetem 1. évében megismerkedtünk. Ő nem akart jönni a bulikba, nélküle meg nem mentem. Ha valami jó zenét hallok, annyira rámjön, hogy milyen jó lenne bulizni egy nagyot. Dehát a két gyerek mellett ezt már nem tehetem meg. A barátnőm még szingli, folyton meséli, hogy itt volt, ott volt, ezzel meg azzal ismerkedett meg. nekem az hiányzik, hogy fiút sem ismertem meg eleget, igazából a férjem a 2. nagy szerelmem, ennyi volt. Most meg időnként be vagyok sózva, de úgysem tennék semmit.

Mindenesetre elég egyhangú dolog már itthon lenni, 4 éve vagyok Gyesen. Mehetnékem van, és nem csak erre a pár 100 méterre vágyom, ahova gyalog eljuthatok. A gyerekekkel macerás eljutni a belvárosba és bárhová bemenni, jö a sírás meg a hiszti. Én meg kivagyok. Leharcolt vagyok. Kozmetikusnál akkor voltam utoljára, amikor az esküvőnk volt. Annak már lassan egy évtizede. Csak jönnek a ráncok, kezdem úgy érezni, hogy nem vagyok nő, legalább is kívánatos nem. Próbálom nem elhagyni magam, de a két gyerek rengeteg nergiát kivesz belőlem. És emellett próbálok én lenni a tökéletes feleség, aki megfőz, mire az ura hazajön, kitakarít, rendben tartja a kertet, teljesítek mindenben, az elvárásoknak megfelelően.

Szóval, igen, hiányzik a régi életem. Amikor még udvaroltak nekem, nem én főztem, hanem nekem főztek, elmehettem oda, és akkor amikor akartam, bulizhattam a barátnőmmel, kibeszélhettük a fiúkat, megihattam egy sört anélkül, hogy aggódnék, milyen hatása lesz a gyerekre (mivel még szoptatok).

Igen, van két gyerekem, és tény, hogy nem adnám őket semmiért. De az is tény, hogy mióta megvannak, már semmi sem a régi. Már semmit nem tehetek meg "büntetlenül".

Jó lenne néha csak kicsit magam lenni. De akkor is mit csinálnék? Gyorsan elrendezném azokat a dolgokat, amiket a gyerekek mellett nem tudok megcsinálni olyan könnyen, majd rohannék értük. Ez egy örök mókuskerék. Néha kiszállnék...