Mit tennétek a helyemben? Hogyan oldanátok meg a lakáskérdést? Merjek várni a "majd"-ra?

Amikor megtudtuk, hogy babát várunk, a párommal még nem éltünk együtt. Édesanyját csak "futólag" ismertem. Úgy döntöttünk, hogy az lesz a legjobb, ha odaköltözünk átmenetileg. A párom örökölte a házat, anyós "csak" haszonélvező. Amikor beszéltünk róla, arról volt szó, hogy azt a házat meghirdetjük (falun van) és visszaköltözünk a városba. Párom így is úgy is utazik munkába, legalább a gyerekkel nekem ne kelljen majd. Anyós még fel is ajánlotta, hogy adja a megtakarítását, + a ház ára, és veszünk egy 2 lakásos családi házat. Megszületett a baba, odaköltöztem, megismertem az anyóst, és nem tudunk igazán kijönni egymással. Egymás idegeire megyünk, mindig sértődés lesz a vége valaki részéről az együttélés miatt. 1 konyha, 1 fürdő, stb. A mi szobáinkba bejár. Ráadásul egyre inkább úgy tűnik, hogy nem akar költözni. A baba meg érzi a feszültséget, akármennyire nem akarom előtte mutatni. + a ház se igazán "bababarát". Sötét, nincs olyan szoba, ahol nem mászkálunk keresztül, mert egymásba nyílnak, ha nagyobb lesz nem lesz saját kis zug, ahová elvonulhat. + Az anyós még állandóan bele akar szólni a nevelésbe, mert hogy ő és a lánya ezt meg ezt csinálta anno a gyerekekkel és nem lett semmi bajuk. (pl. 4 hósan miért nem adok neki már húst (csak anyatejes a babám))

A párommal úgy döntöttünk, ha kell költözünk átmenetileg egy kis panelba, de ő még váruni akar tavasz végéig a kereséssel. Ez nála úgy hangzik, hogy majd csak lesz valahogy. Én viszont már nem igazán bírom. Minden amit csinálok "rossz" és "miért" és "miért így". Már azon vagyok, hogy inkább keresek albérletet, és csak jön velem a párom, de nem akarom, hogy döntenie kelljen az anyja és miköztünk. Viszont azt se akarom, hogy az anyja mérgezze meg a kapcsolatunkat és irányítsa a nevelésemet.

Mit csináljak? Várjak még?