Éreztétek már, hogy nem való nektek a "szülői lét"?

Oszinten mondom, igen. Sajnos semmilyen segitsegem nincs es biztos vagyok benne hogy ezert.

Ugy erzem egy orult nagy suly van rajtam, es hogy porazon vagyok megkotve.

Szerintem rengeteg anya erez igy, de mivel nem oszintek ezert nem is mondjak el (csak sajat maguknak legbelul).

Egy gyerkocom van, de nem lesz tobb.

Hááát...igen, pl.egy órája is, egy nagy hiszti után(most épp alszik)De csak addig tart, amíg rám nem mosolyog.

Én is irigylem az olyan anyukákat, akikről csak a boldog derű sugárzik, a celeb anyukáktól meg a hányinger fog el, olyan tökéletesek-persze, van lóvé, úgy könnyű.

Nálam mindig csak ideig -óráig tart az ilyesmi érzés, h visszacsinálnám, ahogy jön, el is múlik, szerencsére.

Én inkább attól félek már előre, hogyha felnő, és már nem lesz szüksége rám, akkor is ragaszkodni fog-e az anyukájához, mert nagyon sok rossz példát láttam, hogy a fiúk nem épp anyásak.Szinte csak kényszerből mennek a mamához, mert illik megnézni szegénykét, ha már felnevelt...

Én is éreztem már így, de soha nem mondtam senkinek, úgy szégyelltem magam mitta, főleg, mert nagyon akartam a picit. De én is egyedül vagyok, meg apa, de ő melózik. A 10 hónapos lányom meg egy igazi ördög. A héten pl szerintem azon dolgozik, hogy diliházba juttasson. :)) Na ilyenkor nekem is eszembe jut, hogy de jó volt régen, melóztam, buliztam, azt csináltam amit akartam, soha nem rohantam sehova, nem volt zsíros a hajam, mert mindíg volt időm megmosni, a lábamon egy deka szőr nem volt, mert még kozmetikushoz is eljutottam. Most meg.... Egy merő rohanás az életem reggeltől estig, folyton lemaradásban vagyok a házimunkával, és azt, hogy lelépjek itthonról pár órára még álmodni sem merem.

De itt van nekem a kicsi ördög lányom, akit mindennél jobban imádok, és már ha tudnám sem csinálnám vissza semmi pénzért. Azért az mindíg ott motoszkál a fejmben, hogy de jó lenne egy olyat bulizni, mint régen)

Végre , hogy valaki feltesz egy ilyen kérdést!!!!:-)))

Én is érzek ilyet gyakran, és az vesse rám az első követ aki nem sírja vissza a gyerek nélküli szabad, független életét.Sokszor úgy érzem hogy a bezártság meg a monoton, egyforma napok megőrítenek.Azelőtt csak aludni jártunk haza férjemmel, folyton voltak programjaink, szabadok voltunk mint a madár, hiányoznak a késő esti közös séták, a nyugis és egyben aktív nyaralások, és még sorolhatnám.

Persze én is leírom, hogy imádom a fiam, és én akartam, hogy legyen, de a kettő nem függ össze.

Rosszul vagyok az "ősanya" tipusú nőktől, akik ezt soha nem vallanák be.