Ha örökbefogadnátok egy kisgyereket, később elmondanátok neki, hogy nem ti vagytok a vérszerinti szülei? Miért igen és miért nem? És még kiskorában, vagy ha már felneveltétek?

Szerintem ez valahol életkor függő is.

Van olyan ismerősöm aki 2,5 éves gyereket fogadott örökbe. A gyerek most 8 éves és tisztában van a dolgokkal. Emlékszik rá, hogy honnan jött.

Viszont egy egészen pici babának én nem mondanám el. Nem akarom, hogy onnantól kezdve úgy élje le az életét, hogy nem kellett az anyjának. Bármilyen szeretetben is nevelem föl, ez az érzés mindig benne lenne.

Bár ha van rá lehetőség inkább tőlem tudja meg mint bárhonnan. De én nem örülnék neki ha tudna róla.

*hogy NE mástól

bocsánat

Elmondanám, mert ez úgyis kiderülne, és nem akarnám, hogy becsapva érezze magát (egy részről a vérszerinti anyja miatt, aki eldobta, másrészről miattunk, akik titkolóztunk előtte).

Én mindig a korához megfelelő szinten beszélnék vele erről. Direktbe nem sulykolnám bele, de pl. mikor eljön az az időszak, hogy érdekli, hogy lesz a kisbaba, és rákérdez, hogy ő is a hasamban volt-e, akkor megmondanám neki, hogy nem az enyémben volt, és elmagyaráznám úgy, hogy ő is értse.

Már nagyon régóta minden gyermekpszichológus, aki foglalkozott ezzel a témával, kihangsúlyozta, h muszáj a gyereknek tudnia, nem szabad eltitkolni előle, sokkal többet ártanak, mint használnak.

Én ennek a hátrányát testközelből ismerem, ezért állíthatom, h igen, a gyereknek tudnia kell, h örökbe szerették, ahogy írtátok.