Hogyan döntöttétek el, hogy mikor jöjjön a tesó? Miket mérlegeltetek (az anyagiakon túl)?
Nálunk ez a helyzet:
- anyagilag már úgyis mindegy,mert már 2 éves a lányom,és ígyis úgyis rosszul fogok gyedet kapni
- most kezdjük valamennyire kipihenni magunkat,mert a lányom már nem csecsemő
- most kezdtünk tudni újra egymással foglalkozni
- ez lesz az első nyár és nyaralás amit talán már elvezni is fogunk
Szóval,igazából érzelmileg ha kéne dönteni már legalább 3-4 hónapos terhes lennék, ésszel végiggondolva,majd csak nyár végén,ősz elején próbálkozunk.
Egy pici időt még hagyjatok szerintem.
Mi úgy döntöttünk hogy mikor éreztük azt hogy jó lenne újra babázni.
eü akadálya annyi volt hogy nagyon alacsony haemoglobinnal - 80- mentem szülni és hosszú idő kellett mig 110- re feltöltöttem a szervezetemet.
egyébként lehetett volna korábban is.
30 hós lesz a kislányom mire megszületik a kistesó szerintem ideális lesz.
Szia!
Én nem szerettem volna nagy korkülönbséget. Ez egy fontos szempont volt, hogy majd együtt tudjanak jól játszani és ne legyen a "nagynak" teher a "kicsi".
Most 16 hós a fiam és ebben a hónapban kezdünk próbálkozni. Már elég okos és ott van még néhány hónap. A nyáron megtanítom egyedül enni (már így is ügyes) és már a bilizés is alakul.
Mivel sokat vagyok egyedül, így fontos tényező, hogy egyedül el tudjam látni őket. Szerintem (másoktól is így láttam, hallottam), már elég okos, nagy lesz a fiam, hogy annyi időt tudjon önállóan játszani, míg a picinek én kellek (szopi, fürdetés, altatás).
De nálunk elég szigorú a napirend és szerencsére jól is veszi a fiam :)
De ezt mindenki maga látja. A szívem szerint már itt lenne e pici, de az eszem ennyi időt diktált, hogy felöltődjek.
Szia!
Én 3,5 év után vágyódtam még egy babára.
Amikor megismerkedtünk a férjemmel,megbeszéltük,hogy 2 gyereket szeretnénk majd egyszer.1,5 éves volt a kisfiam,amikor anyagi okok miatt visszamentem dolgozni,akkor már vágytam is más társaságba is,2 év alatt feltöltődtem,anyagilag is jobban álltunk,így jöhetett a tesó.
Nalunk ket lehetoseg volt: vagy nagyon hamar tul leszunk a babazason es szinte egyszerre no fel a ket gyerek, vagy tobb ev kulonbseg lesz a ketto kozott, kb 6-8, mert akkor szuletett volna a pici ebben az esetben, amikor a nagy megkezdi az iskolat. Azert, hogyha mar otthon kell lennem a pici miatt, akkor iskolakezdesnel legyek otthon es tudjak a nagyra is jobban figyelni.
Vegul az elso modszert valasztottuk, pici korkulonbseg, csupan 14 honap van a gyerekek kozott.
Es szuper.
Mert:
- hala Istennek a nagyobbik gyerek kb 2 hetes koratol jol aludt, csak akkor nem, ha beteg volt, igy en nem ejszkaztam sokat
- a masodik terhessegem nagyon gyors lett es nagyon konnyu, mert vegig le voltam kotve boven, meg dolgozni is vissza kellett mennem, 3 honapra
- igy amikor teherbe estem meg nem szembesultem azzal, hogy milyen is a dackorszak, milyen az igazi kokemeny hiszti, igy nem volt ami egy idore eltantoritson a masodik gyerek vallalasatol. A nagyobbik fiam energiabomba, durvan mozgekony, volt nagyon hisztis, akaratos korszaka, ha akkor kellett volna gondolkodnunk, hogy vallaljunk-e kistesot, akkor nem vallalunk, hanem varunk.
- nem szerettem volna 3 ev kulonbseget hagyni a gyerekek kozott es gyedrol gyesre, majd tappenzre es ujabb gyedre, majd ujra gyesre menni, mert ez osszesen 6 evet jelent otthon. Most vagyok itthon 2,5 eve, ez meg jo, max egy evet maradok ezen kivul. De hat ev itthonlet nekem nagyon sok lett volna.
- anyagilag is jobban megeri, mert igy ha meg is varom azt, hogy mindket gyerek oviba menjen es ne kelljen bolcsizni egyikkel sem, akkor is csak 4 evet esek ki munkabol.
- a gyerekek nagyon jol megvannak egyutt, szeretik egymast, nagy esellyel jobb lesz kozottuk a kapcsolat, mint mondjuk kozottem es a testvereim kozott volt (7 es 10 ev a korkulonbseg, kulon vilagunk volt, nem szoros a kapcsolatunk)
- a nagyobbik gyerek hiszti es dackorszaka ki sem tudott teljesedni, nem sokaig volt egyke, igy nem is volt sok alkalma arra, hogy elkenyeztessuk. A testvere megszuletesevel egyutt megszuntek a hisztik nagyreszt, meg nins ket es fel eves, de nagyon jol nevelt, nagyon kiegyensulyozott es erett kisgyerek. ha egyedul marad evekig, akkor biztosan sikerult volna elkapatni tulsagosan is.
- nalunk a nyaralas, utazas, kikapcsolodas 2 gyerekkel sem gond, mert eleg mobil csalad vagyunk. A gyerekekkel is sokat mentunk es nelkuluk is a ferjemmel. Amiota megszulettek latogattuk a nagyszuloket rendszeresen, teljes mertekben hozza vannak szokva ahhoz, hogy egyik, vagy masik nagyinal toltjuk a napot, ejszakat. Ok is tudjak oket kezelni tokeletesen. Mivel ismerik egymast es a kornyezetet, igy nalunk igen gyakori, hogy gyerekek elaltatasa utan hetvegen elmegyunk ejszakazni a ferjemmel, vacsorazni, beszelgetni, de nemreg voltunk egy 5 napos potnaszut felen. A gyerekek a nagyszulokkel maradtak es az egvilagon semmi gond nem volt. Olyan volt nekik mintha kb otthon lettek volna.
- teny, hogy voltak nehez reszek a pici korkulonbseg miatt, voltak boven kiakados napok, de attol tartok, hogy minden korkulonbsegnek megvan a maga elonye, hatranya. A baratnoim peldaul panaszkodnak tobben, hogy 2-3 eves korkulonbsegnel a nagyobbik gyerek feltekeny a kicsire, esetleg bantja is. Nalunk pl ez is kimaradt, mert meg alig mult ugye egy eves a nagy a testver szuletesenel es meg esze sem volt arra, hogy feltekenynek kellene lenni.
Es a poen az egeszben: valoszinuleg lesz harmadik gyerek is, O akkor fog szuletni (ha fog, mert meg nem biztos), amikor a ket nagyobb kezdi az iskolat. Tehat ha minden jol megy, akkor mindket modszert kiprobalhatom, majd par ev mulva tudok nyilatkozni arrol, hogy melyik a jobb sajat tapasztalatbol. :-)
Mindenkinek nagyon szépen köszönöm,hogy írt!
Valóban úgy tűnik,hogy mindenkinek mások az "igényei",és másképpen tervez.
Azt hiszem,bármennyire is tartottam világ életemben jónak az egészen picike korkülönbséget,én belerokkantam volna ha egyszerre két egészen picike gyermekem lett volna.
Nyilván az egyéni teherbíró képességem is szerepet játszik ebben,és tán az is hogy nem volt probléma mentes a terhességem. (Többször voltam kórházban)
Mostmár csak abban bízom,hogy valóban jól döntöttem,és persze abban,hogy egyáltalán sikerül a tesót összehozni. Mert hát ugye hiába tervezek én akármit is,ha mondjuk nem sikerül.
Még egyszer köszönöm,és mindenkinek sok örömöt kívánok az élethez!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!