Mennyire valószínű, hogy nekem is ikreim lesznek?
Èn úgy tudom az egypetéjü ikerség akkor gyakori ha a nönek az apja iker volt.
De kétpetéjü ikrei bárkinek lehetnek, az csak két petesejt együttes megérése.
szóval szerintem igen nagy az esély.
Azért valamivel több az esélyed, mint ha nem lenne iker a családban. Ráadásul második generációnként öröklődik, tehát esélyes vagy.
Mondjuk én élő ellenpélda vagyok. Apám iker, férjem apja is iker, egypetéjűek mind. Egyébként is volt több iker a távolabbi családban. Én kétszer szültem és egyszer sem ikreket. Örűltem neki, most már úgy gondolom, lehet, hogy jó(jobb) lett volna, ha inkább ikrek a fiaim.
En eddig ugy tudtam, hogy az ikerterhesseg anyai agon orokolheto, apai agon teljesen mindegy, hogy volt-e iker a csaladban.
Rakerestem, ezt talaltam:
"Az ikerterhesség gyakorisága
- Bebizonyosodott, hogy a 40 év feletti nők esetében gyakoribb az ikerszülés, mivel az agyalapi mirigy, amely a petesejt képződését és érését hivatott szabályozni, sürgeti annak termelését. A terhességek számával arányosan nő az ikerterhesség valószínűsége, szintén az agyalapi mirigy működésének köszönhetően. Ennek tudatában elmondhatjuk, hogy az agyalapi mirigy relatív súlya különbözik a fehér, fekete, illetve sárga bőrű népeknél. Az iker- vagy többes terhesség tehát leggyakoribb a sötét bőrűeknél, legritkább pedig a keleti népeknél. Az ikerterhességre való hajlam csakis anyai ágon örökölhető, és az ikerpárok egyedeinek ötször nagyobb esélyük van arra, hogy maguk is ikrek szüleivé váljanak, mint a nem ikerterhességből születetteknek."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!