Szar anya vagyok, de már késő, van gyerekem. De nem akarom tönkretenni. Mit tegyek?

Lassan 4 hónapos gyerekem van, s most jövök rá, hogy nem vagyok anyának való. Mindig szerettem volna babát, igaz, nem terveztem ilyen fiatal koromra, de összejött, s nem volt szivem elvetetni. Ám most tényleg úgy érzem, hogy soha nem kellett volna gyereket vállaljak!

Ma nagyon hisztérikus napja van, igaz, nekem is, ő egyfeszt sír, én meg már jön, hogy leragasszam a száját! Nem bántom, vagy ilyesmi, csak egyszerűen már zúg a fejem az ordítozásától! Anyum amint bejön egyből elhallgat, neki már kacag is, reám meg alig mosolyog. Nem szeret engem. Én nem tudok úgy bánni vele ahogy egy babával kell, csucsujgatni, gügyörészni neki, mindenféle szememfénye, lelkemvilága, bazsarózsam stb jelzőkkel illetni. Nem jön a számra! Biztos ezért szereti anyumat jobban mint engem, mert neki megy az ilyesmi. Mit csináljak, hogy ne legyen szar a kapcsolatunk? Próbálok neki énekelni, néha verset mondani, de olyan bugyután érzem magam. Nem értek a babák nyelvén. Egy kamasz gyereket aki öngyilkos akar lenni, és már a kötél a nyakán van könnyebben meg tudok győzni arról, hogy ne legyen öngyilkos mint elhallgattatni a babámat ha sír!

Ha szar lesz már most a kapcsolatunk, akkor az egész életre így marad. Mit csináljak? Kétségbe vagyok esve! Volt már más is így?

Amúgy az apukájával nem nagyon vagyunk együtt. Havonta kétszer eljön meglátogatni 4 órára, de ennyi... Ám ő sem alakít ki új párkapcsolatot, én se. Szeretjük egymást, de nem tudunk összeköltözni. Nagy a távolság közöttünk, egyetemezik, én abbahagytam...

20 éves vagyok.

Segítsetek kérlek! :((