Ha ne adja Isten úgy hozná a sors, a gyermekednek vagy a párodnak adnád a szerved?

Ha a gyermekemnek a szívem kellene, mert az övé rossz, gondolkodás nélkül odaadnám, de olyat nem lehetne csinálni. Bármilyen szervemre lenne szüksége, odaadnám. Még csak 8 hónapos, de szerintem egész életében amíg én élek, számíthatna rám ilyen téren. Párommal ugyanez a helyzet. Neki is odaadnám a vesémet, vagy bármit, a gond csak ott van, hogy neki nullás a vére, az enyém meg A-s, nem hiszem, hogy tudnék neki adni, még vért se tudok:(

Nem hiszem, hogy egy szerető szülő is azt mondaná, hogy nem ad a gyermekének szervet, mert ha meghalna a gyerek és közben adhattunk volna neki, a lelkiismeret furdalás ölne meg minket, meg persze a fájdalom, hogy elveszítettük gyermekünket. Ha olyan adódna, hogy ha majd ketten vagy többen lesznek a gyerekeim, és a kisebb gyerek tud majd csak segíteni a nagyobb gyereken, és sürgető a kérdés, de nem rejt akkora kockázatot, hogy belehalhat a donorságba, akkor a kisebb adna a nagyobbnak, megpróbálnám elmagyarázni nekik, és ha nagyobb lenne, elmondanám neki, hogy a nagyobb testvére neki köszönheti az életét. Ha két testvérnek is kell ugyanolyan szerv, és csak én tudok adni, és mind a kettőnek adhatnék....az nagyon szemét dolog lenne a sorstól...hogyan is dönthetnék akkor? Sajnos akkor jönne az orvostudomány, és a százalékolás, kinek van nagyobb esélye...

Nem. A szervátültetés NEM gyógyítja meg a gyereket. Csupán meghosszabbítja az életét. De ez az élet csupán vegetálás.

Állandóan steril körülmények között kell élnie,a legtöbb esetben néhány év múlva újra át kellene esnie egy műtéten. Csak erről a média és az orvosok sem beszélnek.

Pár hónapja írt itt a GYK-n egy veseátültetésen átesett fiatalember. Panaszkodott,hogy maga a műtét is nagyon megviselte. De az eltelt 5 év alatt nem élt,csak vegetált. Állandóan diétáznia kell,ellenőrzésekre járni,nem mehet a szabad levegőre,mert félnie kell a fertőzésektől. Semmi munkát nem tudott végezni,az élete értelmetlen volt. Legszívesebben meghalna. Még egyszer nem menne bele ebbe. Ha akkor nem kap új szervet,igaz,hogy már nem élne,de az is jobb lett volna,mint így élni.

Ez azért nagyon elgondolkodtató.

Rengeteg szervátültetett él teljes és tökéletes életet, nem tartom igaznak a második válaszoló állításait.

A kérdésre:

bármimet odaadnám akár a férjemnek, akár a gyerekemnek. Nem is kérdés ez.

2. válaszoló!

Biztos van ilyen is, de konkrétan ismerek valakit, aki tüdőtranszpantált (külföldön csinálták), teljes életet él, sportol, dolgozik, csapja a szelet a lányoknak.

Kérdésre a válasz: igen, természetes.

(Tudod mikor gondolkodnék el nagyon? Ha pl. az egyik gyerekem tudna ílyen módon segíteni a másik gyerekemen. Kockázatos, de az egyik megmenthetné a másikat. Genetikailag ugyanis erre van a legnagyobb esély...)

Bármelyiknek odaadnám.

És a második válaszolóval egyáltalán nem értek egyet.

Mindjárt két példa a saját életemből:

nagypapám 62 évesen kapott új vesét, 83 éves korában halt meg, teljes életet élt, és soha nem volt gondja abból, hogy transzplantáción esett át.

A húgom kapott májat (baleset miatt), és ma felnőtt nő, aki két gyereket nevel boldogan. Ha nem kapott volna, akkor meg meghal.

Bizonyára vannak olyan esetek, miket te is írtál, de engedj akkor meg egy kérdést:

Ugyan honnan lehetne tudni, hogy az adott illetőnek melyik variáció adatik meg? Ha csak 1% esély van rá, hogy teljes életet élhet még éveken keresztül, akkor én bizony megkockáztatnám!

Igen, persze, hogy nekik adnám, akkor is, ha én belehalok.

Gondolkodás nélkül!