Pedagógus a családban - pozitívumok és negatívumok?

Az én anyukám is óvónő, családon belül nem láttam hátrányát, az óvodáskorom viszont nem volt jó emiatt, mivel oda jártam ahol ő dolgozik és minden délután az óvónők öltözőjében öltöztem, nem a többiekkel.

Ez kiközösítésnek éreztem, nem megkülönböztetésnek.

Meg emlékszem egy alkalomra mikor anya helyettesített az én csoportomban.

Altatás volt és én sosem aludtam így akkor sem, hanem piszkáltam a székeket ami zajt okozott.

erre anya megfogott, kivitt az öltözőbe és ott a dadusnénik előtt felpofozott.

Nagy megszégyenítés volt ez nekem, hogy a dadusnénijeim is látták az esetet.

Már gyerekét persze nem pofozhatja, de mivel én voltam az, ezért belekeverte az otthoni nevelési módszereket, szerintem ezt nem kellett volna tennie.

Nálunk anyós óvónő.

Előnye: sokat mondókázik a gyereknek.

Hátránya:

- A 28 éves menyét és fiát óvodásnak nézi...

- A gyerkőc másfél évesen nem evett tökéletesen levest mi lesz így veled az óvodában ott sopánkodott.

-30 kilométerre lakunk egymástól és kb. 3 hónapos volt a fiam mikor kitalálta hogy nála járjon oviba a gyerek és hogy hétfőn vigyük pénteken hozzuk.(persze hogy nem fog oda járni)

- Nem jó alvó délben ritkán alszik nem jól neveltük stb...

Egyenlőre több hátrányát érzem mint előnyét.

Nálunk anyósom bölcsődevezető másik városban, korábban csecsemőotthonban dolgozott. Az tény, hogy nagyon jól bánik a fiammal, főleg, első unoka, de sokszor úgy érzem, hogy túlságosan nyugodtan, féltőn közelíti meg. De a fiai is nyugodtak, én sem vagyok egy pörgős, a fiam is kiegyensúlyozott nyugodt baba, úgyhogy van benne valami, hogy "a gyerek a szülő tükörképe" - szerinte. Meg hogy " hisztis gyerek nincs, csak türelmetlen felnőtt". Vannak ilyen mondásai, de ugyanakkor már pár hetesen mondta, hogy nem árt a gyereknek, ha sír, a tipikus fejlődik a tüdeje, és hogy a páromat is két hétig hagyta sírni, utána már nem volt egy hangja sem. Szóval ebben ellentmondásosnak érzem, de alapvetően nagyon jó dolgokat szokott mondani. Egyáltalán nem tanácsol, főleg nem utasít, és szerinte (ahogy visszahallom) jól csinálok mindent. Ő elmondja, hogy a bölcsiben hogy van, mit adnak, mit nem adnak enni, én meg eldöntöm, hogy én adom e vagy nem.

Viszont amiben nagyon sokat segített, hogy rámutatott arra, hogy a babák fejlődése mekkora egy csoda, és hogy amit én teljesen természetesnek vettem, azt ő úgy állította be, hogy milyen ügyes a fiam, és mekkora fejlődés ez stb. És igaza van. Pl. pár hónaposan azt vártam, hogy a játszószőnyeg lógóival játszon a fiam, és mégsem kellett hozzá játszószőnyeg, amikor anyósom fogta a csörgőt és ő adta oda a fiam kezébe, ő meg megmarkolta azt és mosolygott. Sokkal nagyobb öröm ez, mint ha a lógót ütögeti. Vagy másik: 10 hónapos kora körül mondtuk neki, hogy "menj be a sátorba, hozd ki a labdát és add oda a papának" és a fiam megcsinálta. Nem is tulajdonítottam neki jelentőséget, mire anyósom teljesen el volt ájulva, hogy ez milyen összetett és bonyolult feladat, és ő megcsinálta. Szóval ilyenekre döbbentett rá, amiket nélküle nem is figyeltem volna. És ez jó!