Vettél/vennél/veszel csúszdát a kisgyermekednek?
Ha igen, milyet és mennyiért?
Ha nem, miért?
nem.
Ott játszóté, gyerekek, azon van a lényeg.
vettem egy kicsi csúszdát, amit szobában is lehet használni.
nagyon szeret csúszdázni, és nem járunk gyakran játszótérre.
meg egyébként is, ősszel, téle, tavasszal, amikor hűvös van, nem lehet csúszdázni stb.
5900 Ft volt, nagyon megérte.
Apósom csinált tavaly egy mini játszóteret a fiamnak. Az egyik oldalán van a csúszdának a hely (az csak az idén lesz megcsinálva rendesen), oda egy 2 m hosszú csúszdát néztünk ki, azt hiszem, olyan 20-25 ezer körül láttunk a múltkorában. Középen van a hinta, azt már rendszeresen használjuk, majd mellette lesz még egy kötélmászóka, meg a másik oldalon megint egy mászóka féle, az a kapaszkodós...
Ja és a csúszda a homokozóban fog véget érni.
A fiam most 17 hónapos, az unokatesója 1 éves (aki a szomszéd utcában lakik) úgyhogy nyáron már rendesen ki fogják használni a játszóteret. A mi falunkban van ugyan egy kis játszótér, de messze van, meg állandóan tele van 14-15 éves fiúkkal, akik ott őrjöngenek, lelökdösik a kicsiket a mászókáról, 4-5en egyszerre hintáznak. Szülők pedig hiába szólnak rájuk, leköpködik őket...
Utolsó válaszát én is írhattam volna. A mi játszóterünk is eléggé bandatalálkozó lett. Mindenhol cigarettacsikk, egyéb szemetek. Ráadásul új játszótér, szép, modern minden. A rugós állatokat, amik hintáztattak, már tönkre is tették az első évben.
Emiatt akarok venni a 2 éves gyerekemnek egy csúszdát itthonra, mert imádja. Maximálisan kihasználnánk. 16 ezer forintba kerül, közepes méretű, slagra is köthető.
De kicsit elbizonytalanodtam, hogy nem túlzás-e.
A banditás játszóteres vagyok. Nem egy helyen lakunk véletlenül? :D
Nálunk is a 2 rúgós játékból már csak 1 használható, mert a másikat szinte azonnal tönkretették. A homokozó meg olyan kicsi, hogy ha 3 kisgyerek benne van, és menne oda még egy, akkor egynek ki kell jönnie, hogy elférjenek... Na, meg az is tele kutyapiszokkal, meg baromi nagy kavicsokkal...
Inkább megveszem a drága csúszdát itthonra (összedobjuk a pénzt, nagyszülők, mi és a sógoromék), hogy a 2 gyerek tudjon normális körülmények között játszani...
Épp ezért vettünk mi is csúzdát, játszótér probléma miatt. két gyerek van, lassan elkopik :) :) imádják.
Magát a létráját a volt ovodámból vettük egy ezresért, csak festeni kellett. kb 20ért vettünk hozzá 2,5 méteres csúzdalapot, üvegszálas, jó strapabíró, én is csúsztam rajta :) :)
Én örülök, hogy megvettük. Annyira szeretik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!