Nem akarok anya lenni.31 vagyok. Előre féltékeny vagyok a gyerekre arra gondolok ö az ellenfelem lenne a férjemmel szemben. Meg mi van ha elhagyna utána én nem tudom felnevelni. Ugy ez gáz? De mit tegyek?

Először az eddigi válaszolókhoz szólok: nem emlékszem, hogy a kérdező azt írta volna, hogy: "minősítsetek" "ítélkezzetek".

Nem szabad jelzőkkel illetni a kérdezőt. Ha nem érzi, hogy kellene gyerek neki az egyedül az ő dolga.

Ha azt érzi, hogy érzelmileg is mást érez és az eszével is mást, akkor meg kell próbálni segíteni neki.

A kérdésre: általában nem a nők érzik ellenfélnek a gyereket, hanem az apák, mert az asszony onnantól többet foglalkozik a gyerekkel, sok pasi azt hiszi, hogy a gyerek miatt elhanyagolják. Eddig ilyen nem is hallottam, hogy az anya a gyerekre ilyen módon ellenfélként nézzen. Az anyai ösztön ennél sokkal erősebb, ha megszületne, szinte a nullával egyenlő esélye van annak, hogy így éreznél. De ha nem bízol ebben, úgy érzed, hogy nyomasztana a felelősség, nem tudnál mit kezdeni a gyerekkel, akkor valóban sokkal ésszerűbb nem vállalni gyereket. Ezzel a sajátodat és a gyerek életét is megkíméled, hiszen neki sem lenne jó labilis környezetben.

Ha úgy döntesz, hogy nem vágsz bele, azt mindenkinek el kell fogadnia!

(ugye a nagybetű a kiabálás?) a többiekhez:

ÉSZÉRVEK ALAPJÁN NEM KÖTELEZHETŐ SENKI ARRA, HOGY GYEREKE LEGYEN!

Akkor ezek szerint nálatok csak az számít, hogy a férjed mit akar? Mi az, hogy nem ENGED védekezni? Meg miért kéne, hogy ő adjon pénzt? Te nem dolgozol? Érdekes kapcsolat lehet, hogy teljesen a férjedtől függesz, még a legapróbb anyagi ügyekben is. Tamponra is külön kérni kell pénzt? Meg úgy egyáltalán, az is érdekes, hogy nem csak anyagilag, de minden másban is csak és kizárólag a férjed az úr. Mondjuk erre tényleg csak azt tudom mondani, hogy ezt azzal lehet megcsinálni, aki hagyja. Én nem hagynám, eleve bele se mennék egy ilyen kapcsolatba.

Felnőtt nőként igazán a sarkadra állhatnál, mert ez így nem állapot. Arra senki nem kényszeríthet, hogy szülj, nem egy két lábon járó inkubátor vagy, márpedig a férjed úgy tekint rád.

"ha ellenkezem megpofoz"

Azonnal válni!!!!

Fogd a cuccod és menj el tőle, aztán válás.

De most tényleg, te egyenrangú embernek érzed magad a férjeddel? Mert azért azt szerintem te is látod, hogy ő nem tekint annak. Hiszen: egyedül ő dönt arról, hogy legyen vagy ne legyen gyereketek, egyedül ő kezeli a pénzeteket a te beleszólásod és hozzáférésed nélkül, ha nem tetszik neki a reakciód, akkor erőszakkal éri el, hogy az legyen, amit ő akar, stb. Szerninted ez így rendben van? Miért érzed úgy, hogy ő ezt megteheti, miért állhat feletted?

Én a helyedben szedném a sátorfámat, bárhova, ahova csak lehet. Menj be a bankba és nyiss magadnak egy saját számlát, aztán a munkahelyeden intézd el, hogy oda utalják a fizetésed ezentúl. A másik számla közös? Mert akkor a bankban azért csak ki tudsz te is venni pénzt. Ha nyitottál egy saját számlát, szépen tetess át arra némi pénzt, hiszen a tiéd is. Ha nem közös a bankszámlátok, akkor meg várd meg a következő havi fizetést, ami már a te saját számládra jön, és utána lépj le, akkor már lesz némi pénzed. Nem tudom hova tudsz menni, valami barátnőhöz, rokonhoz, szülőkhöz, de mindenképp el a férjed közeléből. Ja, és persze a munka. Ha van rá mód, akkor próbáld elérni, hogy 8 órában foglalkoztassanak, ha ez nem megy, akkor próbálj olyan munkahelyet keresni, ahol teljes munkaidőben dolgozhatsz, hogy több bevételed legyen.

És hosszú távon is próbálj valamit kezdeni magaddal, hiszen az nem járja, hogy valaki 31 évesen is csak a férjétől függ anyagilag, és saját magát nem képes eltartani. Szóval mondom, próbálj meg önállósodni, mert ennek nem lesz jó vége.