Van élet a második szülés után? Milyen hárommal?
Figyelt kérdés
Két picivel vagyok itthon, ritkán szánom rá magam, hogy kimozduljak itthonról - jogsi hiányában nehéz velük tömegközlekedni. Szeretnénk egy harmadikat, de nem tudom hogy bírnám. Mondjuk ha megszerzem a jogsit - újévi fogadalom lesz - és a nagyobbik oviba megy, szerintem menni fog, de érdekelne, hogy telnek egy gyakorló háromgyerkőcös anyuka mindennapjai. Meg lehet úszni szolid elmebaj nélkül? :)2010. nov. 22. 21:01
1/4 anonim válasza:
Nekem még csak kettő van, de tervezzük a harmadikat. Egy háromgyerekes családfő azt mondta nekem, az ember életében a család a legfontosabb. Semmivel sem nehezebb 3 gyerekkel, mint kettővel. A nagyobbak egyre önálllóbak, eljátsznak együtt, a kicsivel meg addig is lesz időd foglalkozni. Főzni meg a későbbiekben csak kicsivel kell többet, 4 helyett 5 tányért teszel fel az asztalra. A hangzavar biztosan nagyobb lesz, de menet közben a nagy oviba megy, és megint csak két gyerkőc lesz otthon. Én bevállalom, nem riadok meg semmitől. Az élet majd hozza a megoldásokat az esetleges problémákra. Csak bátran, előre! Lesznek nehezebb napok is egész biztosan, de több lesz az örömben, szeretetben eltöltöttek száma!
2/4 anonim válasza:
Nekem 3 van. Tok egyszeru, csak szervezes kerdese. Mondom mar most. A lanyaim 10 es 2,5 evesek, a kisfiam pedig 6 honapos. Mikor a kisfiu megszuletett, kb 2 honapig ugy ereztem, hogy a 3 gyerek talan megsem volt olyan jo otlet. :) Gyakran ereztem, hogy osszecsapnak a hullamok a fejem felett. Aztan belejottem. A ferjem persze rengeteget segit. A nagylanyom mar teljesen onellato, reggel amikor ebrednek a kicsik, akkor van egy kis felfordulas. Mire mindkettot feloltoztete, reggeli..., sokszor fel 10-kor jutok oda, hogy en is rendbeszedjem magam. Emiatt mar reggel fel 7-kor felkelek es probalom megelozni Oket! :)Utana amig jatszanak, addig gyorsan feldobom az ebedet, kozbe beinditom a mosogepet. Sajna idore csinalnak mindent, ugyhogy 3/4 12-kor ebed, 1/4 1-kor fekves, kb. 3/4 1-ig meg duma es hancur, utana alvas 3-ig. 1/2 4-kor er haza a sulibol a nagylanyom es a ferjem, kavezunk, es kezdem fozni a vacsit. 6-kor vacsi, fel 7-tol furcsi. A pici lanyt apa furdeti, en pedig a kisfiut. 8-kor mind a 3 gyerkoc agyban van. Ilyenkor jut apaval egymasra egy kis idonk! :) Sok sikert!
3/4 anonim válasza:
Utolso vagyok! Kifelejtettem, hogy ameg fo a vacsi, addig verset olvasunk, kirakozunk, jatszunk, es lefekves elott is. Ez kihagyhatatlan, igenylik a gyerekek.
4/4 melcsiboszi válasza:
2-3. hozzászóló, öröm olvasni, hogy van még ilyen ember, aki imádja a családját, a gyerekeit, a férjét. Szívesen megismernélek! :-) Ja, amúgy mi most várjuk az első babát!
Szép napot!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!