Apuka mennyire segít be a babátok körüli teendőkbe?

Az elso 1 evben majdnem elvaltunk emiatt, maradjunk annyiban.

Allandoan mindenert konyorogni kellett neki es ez nekem a halalom volt.

Azzal indokolta, hogy kisbabaval nem tud mit kezdeni (szerintem csak nehezen szokta meg az uj helyzetet+ egy nagy adag lustasag is benne volt).

Mert konyorgom, ezt en is mondhattam volna.

Soha a kezemben nem volt meg baba addig, amig sajat nem lett, de megtanultam, mert muszaj volt.

Na mindegy, a mienk vegul egy sikersztori, mert tenyleg osszeszedte magat, egy szavam nem lehet most. De siralmas volt a helyzet az elejen.

#2 És akkor ha anyuka is kitalálja, hogy ő "nem bírja" meg "ügyetlen", akkor onnantól a gyereket senki nem teszi tisztába és senki nem fürdeti meg? Csak mert ha neked lehet ez a kifogásod, akkor neki is.

A kérdésre válaszolva, már rég nem babák 9 és 5 évesek, de az első naptól kezdve 100%-ban kivette, kiveszi a részét a velük kapcsolatos teendőkből a férjem. Ugyanolyan kompetens szülőjük, mint én.

Jajj mar ez a suket duma. Mert nekunk aztan jo szagolgatni, mi?

Furdeshez meg van egy csomo babatarto, amit beteszel a kadba es nem kell fogni a gyereket. Kifogas kifogas kifogas. Unalmas.

Mert az anyáknak illatos, ha ők cserélik a kakis pelust? Ilyen dumát.. ez szánalmas.

A férjem első perctől mindent csinált. Én nem is viseltem volna el, ha nem ilyen. Én azt vallom két szülője van a gyereknek, így mindketten csinálják ami a gyerek körül szükséges.

Először is az öklendezés ellen: lehet kapni olyan csipeszt, amit a szinkronúszók viselnek vagy csak a száján vegyen levegőt, esetleg búvárszemüveg, aminek orrtakaró része is van.

Másodszor. Nem az önállóságával van baj, ez nem arról szól, hanem arról, hogy nem értette meg, nem mérte fel, hogy mit jelent APÁNAK, SZÜLŐNEK lenni. Ez nem baj, még a leglelkesebb, legfelkészültebb szülőket is általában arconbaxsza a valóság, a szaros pelenkák, az éjszakázás, a tehetetlen, nyeklő-nyakló, de sziréna hangon üvöltő kis lény, akit valahogy életben kellene tartani, lehetőleg úgy, hogy jól is érezze magát, de fel lehet nőni a feladathoz. De ha nincs meg az AKARAT, hogy apja-szülője legyen, akkor tökmindegy.

A másik fele az, hogy egy csecsemő körül extra feladatok lesznek, az nem rakétatudomány, tehát ha a gyerek körüli teendőket nem csinálja magától, akkor - feltételezem - az egyéb háztartási munkákat sem csinálta anno. Nagyon sok ilyen sztori van, és előbb-utóbb kibukik, hogy apuka gyerektelen férjként sem jeleskedett a házimunka MEGOSZTÁSÁBAN, max. SEGÍTETT (általában ha a nő kérte). Ennek mindegy mi az oka, de sajnos ha az ő fejében ez így rendben van, ez a világ rendje, valamiért úgy gondolja, hogy az ő szerepe az, hogy SEGÍTSEN otthon (még akkor is ha mindketten 8 órát dolgoznak), akkor ugyanez lesz a gyerek körüli teendőkkel is, mert az van a fejében, hogy az NEM AZ Ő DOLGA (plánehogy asszony ugye otthon van és semmit nem csinál).

Van egy ködös elképzelése talán, hogy majd ha a gyerekkel ezt vagy azt lehet csinálni vagy ennyi vagy annyi éves lesz, akkor majd jó apja lesz, csak sajnos az van, hogy egy gyerek körül nagyrészt unalmas, gyakran koszos és undi rutinok ismétlődnek még nagyon sokáig, és kisebb rész a móka. De értelmes ember megérti, hogy a 8 éves gyerekemmel akkor tudok majd boldogan együtt legózni vagy pecázni vagy focizni vagy anyának anyáknapi ajándékot festeni vagy sütit sütni vagy akármi, ha az első években ott vagyok neki és kivakarom a szarból, megetetem, akkor is ha én nyakig pürés leszek és naponta 3x kell nagytakarítást csinálni a konyhában, 26x megmutatom neki hogy kell a kis kockát a nagyba beletenni ésatöbbi.

Hát erről kellene vele elbeszélgetni, ha nem tettétek meg a gyerekvállalás előtt, mert az rajtad nem segít, ha leírom, hogy nálunk apuka nem SEGÍT, hanem teljes értékű szülőként MINDENBŐL kiveszi a részét. Nem azért, mert megkérem vagy mert felelős felnőtt ember, akivel közösen döntöttünk úgy, hogy gyereket szeretnénk, hanem mert APA szeretne lenni, szeret a kisfiával foglalkozni, és megérti, hogy egy pár hetes, hónapos, éves gyereknél ez többnyire unalmas, undi és ezerszer ismétlődő feladatokat IS jelent. Nálunk nem kell kérni a gyerek apját semmire, mert ha nem dolgozik akkor teljesen természetes neki, örömmel teszi, hogy a gyerekkel foglalkozik, akár pelenkázás, akár etetés, akár fürdetés, akár játék, séta, bármi. 1 éves a kisfiunk, az esti-éjszakai szoptatós-altatáson kívül mindent tud intézni vele-körülötte anélkül, hogy engem kérdeznie kellene, de ehhez az kellett, hogy az első pillanattól kezdve ott legyen mindenben.

Mindkét szülő suta az első gyerek születése után, csak sokan az anyára nyomják a feladatok nagyját a vele született ösztönökre hivatkozva. Na, az az ösztön egyáltalán nem egyértelmű, hogy megvan a nőben és ugyanolyan bizonytalan és béna lehet, mint az apa.

Nálunk a császár műtét után hetekig nem tudtam emelni semmit, így ha az apja nem veszi fel pelenkázni, öltöztetni, fürdetni, akkor senki, mert én, az erős anyja az életemért küzdöttem. Pár nap alatt rájött, hogy csinálja és azóta sem büdös neki a munka a gyerekek körül. Én nem is neveztem segítésnek, amit csinált, mert ugyanolyan feladata, mint nekem.

Amikor a kicsi elkezdte az anyaaa! időszakot, amikor csak anya jó, akkor ellustult valamennyire, de akkor ae utálkozott, ha kértem valamit.

A második gyereknél jött az erősebb sokk, hogy itt már mindig ott kell lenni legalább egy gyerekkel, mert egyszerre a házat vinni, gyereket gondozni, ide-oda hordani, dolgozni, főzni, aludni nem tudok. Plusz ha az egyik itt volt, akkor a másik tuti máshol és mint a hülye, futkározhattam ide-oda. Akkor változott meg györekesen az ő napirendje is.