Vannak itt olyanok, akiknél "extrém" hosszú ideig tartott belejönni az anyaságba és azzal járó teendőkbe és be is merik vallani?

Így voltam pont mint te, csak nekem kb 10 hónapig tartott ez az időszak.Talán kicsit depis is voltam,nem tudom,de nyüg volt minden,szenvedtem és nem igazán tudtam élvezni a picivel járó örömöket. Mondjuk nekem onnan fúj a szél,hogy eléggé el voltam kényeztetve otthon,vagyis soha nem volt a vállamon túl nagy teher,felelősség(kicsi sem igazából)így csak szenvedtem az éjszakai ébredések miatt,hogy nap közben is el kellett látnom mindent,mellette nem is néztem ki olyan jól,szóval kb hasonló volt a szitu.Aztán egy alkalommal mikor a játszón voltunk és a fiam önfeledten elkezdett kacagni valamin bekattant,hogy tök hülye vagyok,hogy itt szenvedek,hiszen erre vártam egész életemben:)Lehet vicces,hogy van egy ilyen konkrét fordulópont,de tisztán emlékszem,hogy azóta máshogy állok a dolgokhoz, a 2. babánk csecsemő korát sokkal jobban tudtam élvezni és már tervezzük a 3. picurt is:)

Szóval támogatlak,nem vagy béna nő/anya:)))

Mintha csak én írtam volna a soraidat... Szégyenlem mindenkinek bevallani, nem is beszéltem soha róla senkinek. Kisfiam 16 hónapos, talán 1 éves kora óta érzem azt hogy talán már hozzá szoktam az új helyzethez. Imádtam a régi életemet, a férjemmel együtt lenni gyerek nélkül, a mai napig vissza sírom a múltat. Pedig szeretem a gyerekem, tervezett baba volt stb... Nagyon nehezen jöttem bele a gyereknevelésbe, állandóan türelmetlen voltam, fáradt, slampos, nem tudtam összehozni a házimunkát a gyerkőccel, állandóan nyűgnek éreztem és utáltam magamat ezért. Rosszul álltam én is a dolgokhoz, mindig azt vártam hogy aludjon végre és had csináljak azt amit akarok. Én ezt depressziónak hívtam, sokat sírtam, a férjemmel megromlott a kapcsolatunk.

Kisfiam 1 éves kora után öngyógyításba kezdtem, vitaminok stb... Igyekeztem mindent pozitívan megélni, ügyesebb lenni itthon (azért hozzátenném hogy előtte is megcsináltam itthon mindent csak nehezen rendszereztem össze a dolgokat), magamra is jobban adni, a férjemmel is újra kialakítani a jó viszonyt... Kisfiam most 16 hónapos, jobban érzem magam, úgy érzem hogy talán már helyen vagyok, igaz most az újabb terhesség miatt vannak gondjaim. 28 hetes kismama is vagyok.

Szóval, nem vagy egyedül. Én azt hittem hogy tipikus anyuka leszek aki csak a gyerekéért fog élni hiszen olyan rég vágytam már babára, aztán jól pofára estem mert az anyai ösztönök nem jöttek, kiderült hogy én vagyok a világ legtürelmetlenebb embere és az életünket is rosszul rendezem, szervezem. Sok erő és kitartás, átgondolások, beszélgetések szükségesek ahhoz hogy túl lehessen lépni azon az időszakon és "új" életet kezdeni.

9 honapja vagyok anyuka. Nekem sem konnyu az atallas. Nem feltem a szulestol, de nagyon rosszul sikerult. Sok vert vesztettem, de a transzfuziot tobb konzultacio utan elutasitottam. Mar nem tennem, ugyanis az elso honapban nagyon gyenge voltam. Egy hetes volt a babam, amikor 40fokos tejlazam lett, napokig lazas voltam. De maga a mellgyulladas nem mult el, talyogok voltak a bal mellemben. 4level antibiotikum es 3 biopszias gennyleszivas utan kb 3. honapban rendezodott a mellem. De volt par het, amikor sirtam a fajdalomtol, amikor fel ptobaltam emelni a babam, a mellem-honaljam fajt ilyenkor. Fajdalomcsillapitoval fekudtem le aludni. Ejjel is szoptatasok, utana egy ora fejes, kifozes, egy ora alvas, majd kezdodott minden elolrol. Kozben stresszeltunk a kicsink egeszsegeert, mert komoly oxigenhiany volt szuleskor. Szoval az elso honapok minden volt, csak boldogsag nem. 4. honapra legalabb a fizikai szenvedes vegetert, de az ejszakazas maradt + az egyedullet egy olyan babaval akinek a habitusara a "hiperaktiv" kifejezest lehetne hasznalni. Nagyon faraszto. Es egy perc szabadsagom nem volt soha, ami a gyermekvallalas elott, pedig eleg nagy volt. Nem jutott semmi ido magamra. A szex sem akart koztunk helyre allni, fajdalommal es verzessel jsrt minden egyuttlet, igy nem is voltunk eddig surun. Ugy ereztem tavolodunk egymastol, ertekcsokkentnek ereztem magam ("tonkrement a puncim") es rettegtem, h igy rlveszitem a parom.

Ez ugyben mar felkeresrem a nodokit, ugy tunik ez a fizikai resze megoldodik. +2 hete kibogtem magam a paromnak, h teljesen magamra hagy a bavaval, azota megprobal egy kicsit segiteni, en pedig probalok kicsit magammal is foglalkozni. Most komolyan jobban erzem magam. A babam elevenseget pedig el kell fogadnom ill. meg kell talalnom a modjat, hogyan kothetem le, vezethetetm le az energiait, hogyan tanitsam turelemre stb. (Ugy tud hisztizni, mint egy 2 eves) Bennem a szerelem sem a szuleskor alakult ki (mivel rosszul sikerult, inkabb sokkent jellemeznem), hanem fokozatosan alakult ki. Szoval nem zokkenomentes a dolog. De az biztis, h a hozzaallas sokat szamit. Bizonyos dolgokat elengedni, lazabban venni. + elvenni azt ami nekunk is jar: egy kis szabadsagot. Kell a feltoltodes, mert a babanknak kiegyensulyozott anya kell. Ezt probalom most szem elott tartani.