TSMT tornát a gyerekek többsége szereti?
Nagyobbik fiammal is jártunk, ő imádta első perctől, de ő nagyon szociális típus, rögtön összebarátkozott a gyógytornásszal, élvezettel csinálta a feladatokat, tetszett neki hogy ráfigyelnek. Úgy néz ki a kicsivel is járni fogunk (2 éves), mert kicsit le van maradva a beszédben. A naggyal is ezért jártunk.
Valószínű ő is szeretni fogja? Hallottam már pár szülőtől, hogy az övé nem szereti, ez gyakran előfordul?
A TSMT-t otthon kell csinálni az alapján a feladatsor alapján, amit a kórházban a fejlődésneurológus kiad.
Hetente 3x körülbelül. (9 éves a gyerek, 3 éves koráig csináltam vele. Bocsánat, már nem emlékszem, hetente hány alkalom volt a minimum).
Ha úgy adjátok elő (mert a plédes lengetés miatt mindkét szülő kell hozzá), éneklitek az orvos által a feladatok mellé írt gyerekdalokat és mondjátok a mondókákat VIDÁMAN, a gyerek is élvezni fogja.
A szülőtől függ..
2-3 havonta kontroll idején meg mindig új feladatsort ad a doki, vagy az ő szárnyai alatt az osztályon dolgozó konduktor.
Nekünk 2 gyerekből az egyik szerette, otthon is.
A másik végigüvöltötte.
4es vagyok.
Számítana az is,melyik gyereknek miért kell a TSMT. Az is befolyásolja a hozzáállását.
Az én lányomnak idegrendszeri éretlenség, autizmus miatt kellett. Nem beszélt és nem volt szobatiszta sem.
Nem beszélt = nem mondott semmit.
Nem úgy,mint itt a gyk-n,mikor írják,hogy nem beszél a gyerek, utána meg kiderül, hogy van 10 szava.
A lányomnak 0 szava volt, csak gagyogott, ciklizált, mint egy baba. 3 évesen.
6, van egyéni és csoportos tsmt. Te az egyéniről írsz.
A csoportos tsmt helyett/mellett van "sima" szenzomotoros torna és Ayres is, na meg alapozó torna is. Mindre tsmt-ként hivatkoznak laikusként.
Egyébként nem a szülőtől függ. Egy jól összeállított feladatsor olyan területeken triggereli a gyereket, ami kifejezetten kellemetlen, hisz "ott a probléma" gyökere. Emellé szoktak még betenni "könnyű" élvezhető gyakorlatokat az egyensúlyért, de ettől függetlenül nehéz, megterhelő a gyerek idegrendszerének, és több mint valószínű, hogy tiltakozni fog, vagy regressziót mutat.
Amelyik gyerek happy go lucky-ként imádja a feladatsorát, annak felesleges.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!