Titkolnom kellett volna, hogy jól aludtak a gyerekeim?
Már viszonylag nagyobbak a gyerekeim, 7 és 4 évesek.
Egyik régi barátom pedig nemrégiben szült, hónapja.
Pár napja rám írt, hogy miujsag ilyesmi. Megbeszéltünk egy találkozót.
Beszélgetés közben feljött az alvás téma. Megkérdezte, hogy mit csináljon, hogy végre normálisan tudjanak aludni mert sokszor kel a kicsi éjszaka.
Én meg olyan automatikusan mondtam, hogy sajnos ebben nem tudok jó tanácsot adni mert mindkét gyerek mindig jól aludt.
Tök besértődött rajta, hogy hát milyen rohadt jó nekem.
Valahol rosszul érzem magam de álmomban sem gondoltam, hogy ezért valaki megsértődik.
Szerintem ez egy nagyon érzékeny időszak. Ki lehet akasztani bármelyik véglettel egy anyukát, pláne, hogy a nem alvással embereket kínoznak. Ilyen idegállapotban hormonváltozások közepén normális, hogy nem úgy reagál, ahogy más szituban tenné. Nem kell ennek nagy feneket keríteni.
Én csak csoportokban olvasgatok erről (viszonylag jól alvó gyerekeim vannak) és szörnyű mennyire tapintatlanok tudnak lenni anyukák is egymás között. Valaki segítségért megy oda, mert éppen rosszalvó időszakuk van és szeretne megoldást, más meg odahányja, hogy hát ő évekig nem aludt 30 percnél többet egyhuzamban, szóval ne panaszkodjon... Én ezeket nem tudom értelmezni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!