Nem kötődöm hozzá úgy, vagy csak simán 2.gyerek?

Én is sokáig hasonlóan éreztem a 2. fiammal. A megszületésekor ugyanúgy extázis, szerelem volt, de azért ahogy telt az idő, azt éreztem, a 2 évvel idösebb bátyjahoz jobban kötődöm. Egyszerűen ezt éreztem, hogy szeretem, de nem annyira, mint a testvérét, nem olyan szoros a kapcsolat.

Talán azért, mert vele nem tudtam kettesben lenni. Talán mert a nagyobb már beszélt, visszajelzést adott, hogy szeret. Talán mert elsőre is lányt akartam, elfogadtam, hogy fiú lett, de másodjára rosszabbul esett. Talán mert a 2.gyerek már nem újdonság.

De most 2 lesz, és mar nem érzek igy. A nagy elment oviba, többet vagyunk kettesben, már visszajelez ő is. Mkst

Nekem pont ez volt az egyik indokom, hogy nem lesz második. Igen, mert annak már nem tudod ugyanazt a figyelmet megadni, mint az elsőnek, és amit megérdemelne ő is.

Van egy könyv, érdemes elolvasni, az a címe hogy Sor(s)rend.

"a "nagy" miatt nem tudtam neki ugyanazt biztosítani, mint amit a nagy kapott ilyenkor"

Nyilván mert így is van. Hisz ott a nagyobb. És ennek a fordítottja is igaz: a nagy sem kaphatott annyi figyelmet, mint a kicsi születése előtt. Egy második gyerek sosem kaphatja meg azt, amit az első megkapott. Mert ott még nem oszlott ketté a figyelem, a másodiknál már igen.

De ezt tudni lehetett, hogy így lesz. Valakit ez is tart vissza a másodiktól.

Én a "simán 2.gyerek"-re adom a voksomat. Nekem 2,5 évesem és 9 hónaposom van, mindkettő fiú. Nálunk pont, hogy az elsővel nem volt túl gordulekeny lelkileg az első idő, pedig tervezett baba volt. A második meg álomba a, az első 3 hónapban csak evett és aludt. Most is sokkal önállóbb an, nyugiban eljatszik, jobban alszik, stb. mint a tesója ilyen idősen.

Ennek ellenére nekem is az az érzésem, hogy nem tudok rá annyi időt fordítani, séta közben is a nagynak magyarázok, és mivel egész nap magyarázok valamit a nagynak, így sokszor azon kapom magam, hogy a pici pelenkazása közben meg csak bámulok ki a fejemből, mikor beszélgethetnék is hozzá. Nekem is sokszor van bűntudatom.

Én is várom, hogy karpotoljam egy kicsit, mikor a nagyteso ovis lesz.

Egyébként azzal, hogy tesó született, a kicsinek is kevesebb figyelem jut, de a nagynak is. Viszont, amennyit "veszítettek", annyit nyertek is, gazdagitja őket, hogy van testvérük. Szerintem az sem jó feltétlenül , ha a szülő csak 1 gyerekre fókuszál.

Én pont fordítva vagyok. Nekem az első egy szenvedős, többemberes gyerek, akivel az első év pokol volt. Utána sokat javult a kapcsolatunk, de közel sem a rózsaszín szemüvegen át láttam. Azt hittem sokáig én vagyok csak gyenge ehhez, és nem vagyok túl jó anya, mert mások teljesen oda meg vissza vannak a gyereküktől, mi meg csak így elvagyunk.

Na a második viszont az eszik-alszik-bújik álombaba lett. És pont, hogy az volt nehéz, hogy ne érezzem azt, hogy az első tönkre akarja tenni ezt, amit végre tényleg tudok élvezni a baba részben. Nagyon sokat dolgoztam magamon, hogy mindkét gyereknek megpróbáljam a maximumot adni. Szóval szerintem ez inkább a gyerek természetén múlhat.