Nem kötődöm a saját babámhoz, mit tegyek?

Én is hasonlóan voltam csak hasfájós volt és sokat sírt, tehernek éreztem, hogy állandóan kézben van. Mikor sírt akkor nagyon sajnáltam és azt kívántam, bárcsak nekem fájna inkább, születése előtt és után is imádom, imádtam a fiam, de azt a hatalmas kötődést sokáig nem éreztem. 2,5 éves és nekem kikapcsolás, ha vele játszom, és óriási a kötődés de azt már nem tudnám megmondani, hogy mikorra alakult ki. Folyamatosan.

És el fogsz ájulni, ha rádmosolyog, figyeld meg, már nincs sok addig. :)

Nem számít, milyen módon született(2 sima szülésem és egy császárom volt)! Talán szülés utáni depressziód van? Lehet felkéne ketesned egy pszichológust kicsit beszélgetni erről. Volt a családomban, eléggé elfajult.

Ne szégyelld magad, egy beszélgetés ártani nem fog!!!!

Mintha én írtam volna! Annyi, hogy én azért egy rövid ideig láttam. Behoztak egy puszira, majd a férjem kezében volt és kb. 10 percet együtt voltunk hárman a folyosón.

Most 3 hónapos és már ő a mindenem. Megtanultuk egymást. Már élvezem vele a játékot. Nekem sokat segített az, hogy elkezdtem programokra járni. Baratnozni, baba-mama klubba stb.

Szerintem majd nálad is kialakul, kitartás!

Ez fokozatosan alakul ki, általában 6-8 hét alatt, de ez se egyforma mindenkinél.

Sokat legyen melletted, lásd el, hagyd nézelődni, nem kell egész nap szórakoztatni. Egyelőre ő se igényli.

A bőrkontaktus sokat segít: tedd a mellkasodra aludni, például.

Pár hét, és el fogsz olvasni, mikor rád mosolyog.

Teljesen természetes, dúlnak benned a hormonok, a kialvatlanság, monotonitás , de ne aggódj el fog múlni ,fokozatosan könnyebb lesz és több mindent lehet velük "csinálni" :)

Ő kis idegen, oké hogy benned volt 9 hónapig, de össze kell ismerkednetek, szerintem ritkább a rögtönzött óriási szerelem első látásra mint a te eseted. Első érzelmek inkább a kételyek,félelmek, aggodalmak szoktak lenni egy anyukába hiszen teljesen felborul az eddigi élete, egy kis törékeny lény körül kezd el forogni, sok anyuka azt érzi ilyenkor hogy ő megszűnik létezni, nem az számít hogy ő egyen amikor akar hanem a gyerek, nem az számít hogy végre aludjon hisz nem hagyják..

Ezek nem könnyű dolgok és össze kell szoknotok, sokkal könnyebb lett nekem onnantól hogy visszajelzést kaptam hogy jól csináom, és nem a férjemre gondolok én sem.

Míg újszülöttek csak ellátod,teszed a dolgod, de mikor majd először rád mosolyog (4-6 hét), mikor látod hogy milyen gyorsan fejlődik, mikor először átölel ( nálunk 8 hónaposan volt,sose felejtem), mikor puszit ad stb. akkor majd könnyebb lesz mert tudod jól csinálod.

Szóval adj időt magadnak, kötődsz te a gyerekedhez, ne adj isten beteg lesz meglátod mekkora anyatigris tudsz te lenni és szét fogod aggódni magad.

Csak sajat tortenetet tudok irni, hogy nalad mi szamit, azt nem tudom, de nalam ugy erzem, nagyon is szamitott a szuleselmeny. Huvelyi uton szultem, de nem eppen termeszetes uton, sok, valoszinuleg elkerulheto beavatkozassal (tobb termeszetes szules-parti szulesznovel is beszeltem a szulesemrol). Mindkettonket megviselt az elmeny, a gyerekemet es engem is. Ellattam, de a nagy szerelem erzese, amirol annyian beszamolnak, nem jott. Kivulrol nem latszott ez, a legtobben csak annyit mondtak, mikor felhoztam a temat, hogy oruljek, hogy mindketten egeszsegesek vagyunk, megusztuk, lepjek tul rajta. Az elso lepes a lelki gyogyulas utjan az volt, mikor a babam kb. 4 honapos koraban megosztottam a szuleselmenyem egy facebook-csoportban, ahol masok is voltak ugy, mint en, es vegre nem azt mondtak, hogy oruljek annak, ami van, hanem nagyon is megertettek az erzeseim, nem azt kertek tolem, hogy ne erezzem azt, amit mindenkeppen ereztem. Sirtsm a megkonnyebbulestol, hogy vegre valaki megert.

Azota mar majdnem ket eves a gyerekem, kb. 8 honapos kira korul kezdtem el beleszerelmesedni, hogy csak ugy elnezegetem, imadom a mosolyat, hogy van, nagyon melyen kotodom hozza, es nagyon szeretem. Elotte en is csak ellattam, keltem hozza, rengeteget hordoztam, szoptattam, kerestem a megoldast a hasfajasra, rejtett refluxra, es onnantol, hogy megtalaltam megint egy picit jobb lett. Ma tulzas nelkul allithatom, hogy imadom. Persze en is kimerulok, ezert jol jon a segitseg, amiben lehet el is fogadom, nem probalok meg mar mindent en megoldani egyedul, ez is segit.

Van segitseg. A gyermekagyas idoszak egyebkent is nagyon nehez. Azt azert tudd (es erre nem nagyon lehet elore felkeszulni), hogy szules utan a hormonok akkora valtozast csinalnak onmagukban, hogy mar az okozhat egy nagyon kemenyen ingadozo lelki allapotot (a progeszteron hormon az egekbol a beka feneke ala esik), jo esetben a szuleskor kapsz egy hormonkoktelt, ami kialakitja az eros kotodest, de egy nehez szules, az aranyora elmaradasa ebbe bele tud szolni, surgossegi csaszar mellett meg nem tudott veled lenni gondolom 0-24-ben kozvetlenul utana. Nekunk megvolt egyebkent az aranyora, de ez sem garancia semmire, annyira letaglozott minket maga a szules. Mivel emlited a leirasodban a szulest, ugy gondolom, lehet hozza koze, hogy most ugy erzel, ahogy. Biztatnalak, hogy beszelj az erzeseidrol a megfelelo kozegben, ami nem feltetlenul egy atlagos forum, ott a legtobben csak ra akarnak beszelni, hogy orulj annak, ami van, lepj tul rajta. Lesz jobb. Nekem meg ami sokat segitett, az a sok testkontaktus a babammal, a rengeteg hordozas, es az itt olyan sokszor elitelt egyuttalvas is segitette, hogy erosodjon koztunk a kotodes, es szep lassan beinduljanak azok az erzesek, amik elmaradtak az elejen. Nekem sokat segitett, hogy ugymond “elgyaszoltam” azt a fajta szulest, amiben nem lehetett reszem, es atirtam az emleket egy olyan szuleselmenyre, amit szerettem volna.