Elmenjünk a családi fotózásra, ha rohadt kínosnak tartom?

Nem kell stúdióba menni. Menjetek például egy kültéri programra és azt örökítse meg a fotós - pl egy kirándulás. Sokkal kötetlenebb, természetesebb és nem kell ölelkezni.

Nálunk apósom kapott a 70.szülinapjára ilyet és ők is ilyen feszengősek, de még anyósom is jól érezte magát.

Humorral nagyon jól lehet kezelni, és ebben a fotós is segíteni fog.

Egyébként tényleg lehet kötetlen, szabad fotókat is csinálni, amin mindenki önmaga lehet :)

Nézd... Felnőtt vagy, a párod is az. Normális párkapcsolatban pedig alap, hogy beszélünk arról, hogy ki mit érez. S adott dolgokat el kell fogadnunk vagy megegyezni.

Pl ha nekem mondja párom, hogy nem akar egyik családtagommal találkozni teljes mértékbben elfogadom, nem erőltetem.

Igaz ez fordítva is.

Mindent meg kell beszélni.

Mi pl nem tartunk ünnepelet, hanem lelépünk telelni, havat látni.

Nem árt a kapcsolat elején tisztázni a jövőbeli terveket, vágyakat.

S ki mit tud elengedni, mint semleges dolgot vagy/és kinek mi a fontos.

Pl én offoltam mindenkit, aki tart ünnepelet vagy akár alkalmanként is fogyaszt alkoholt.

Nyisd ki szádat kultúráltan és beszéljétek meg!

Megjegyzem: senki nem szeret stresszesen képet csinálni , bájologni.

Az a kérdés, te ezt hogy kezeled?

Mennyire számíthatsz párod empátiájára stb.

Pl én csak akkor csinálok képet emberekkel, ha mindenki benne van s van kedv.

De pl volt olyan hogy fele társaságnak nem volt kedve. Fáradság, kedv, munka stb miatt . Inkább csak sütöttünk egy jót a kertben, hagytuk egymást lazulni.

osztom a 6ost...

Elmennék, majd mélyen magamba is néznék, miért is esik nehezemre a családommal jól érezni magamat, miért cirkuszolok, vagyok feszült minden nap...

A hétéves gyereket megkérdezném, mire vágyik, írjon össze 10 dolgot a Jézuskának (szerintem 20-at is tudna írni), és a 10 dologból én választanám ki azt az 1-2 tárgyat (vagy élményt), amit meg tudok finanszírozni.

Abban pedig biztos vagyok, ha így közelíted meg a kérdést, akkor eszébe se fog jutni (a gyereknek) a fotózás, mert - magamra visszagondolva, ha ma lennék gyerek - bizony Disneylandtől az iPhone-on át az Xbox-ig minden eszembe jutna, csak az nem, hogy egy profi fotós előtt lőjenek rólam 20 képet egy berendezett stúdióban egy plüssmackó mellett, ami sose lesz az enyém.

Inkább családterápiát javasolnék és jövőre fotózás, fordítva valószínűleg utálnád a képeket.

Nagyon szemetszúrt amit írtál, miért nem szeretnéd. Az, hogy szerinted kínos azt mutatni, hogy szuper család vagytok, pedig a családi dinamikátok rossz és ennyire padlón vagy. Van a családunkban fotós, sokszor segítettem neki (berendezni stb) "normál esetben" egyáltalán nem ilyenek miatt van ellenérzésük vagy kétségük a fotózással kapcsolatban. Amit elöttem is írtak, hogy túl műtermi az egész, túl beállított az igen, de azt lehet orvosolni spontán fotózással, ahol nem irányít (úgy) a fotós, hanem a pillanatokat csípi el. Vagy az, hogy a gyerek "nem marad nyugton", ha picik akkor "nem fog odanézni" stb. Ezeket is egy jó fotós megoldja. Meg a klasszikus "rólam nem lehet jó képeket", de lehet 🙂. Ha nem is címlapra valót, de jó szöggel, fénnyel, pózzal kilehet maximalizálni.

De te a spontán fotót se szeretnéd visszanézni, mert arról is az jutna eszedbe, hogy otthon meg áll a bál, boldogtalan vagy és annak is mű hatása lenne, ha viháncoló gyerekek vannak, nem egymás idegeit tépők. Minden családban vannak nehézségek, senki sem boldog az év 365napjában 0/24. De te érezhetően padlón vagy, segítség kell. Pszichológus, családterápia, bármilyen olyan segítség ami ebből kitud húzni.

Én azt nem értem: a rossz családi dinamika nem zavar, csak az, ha ennek ellenére össze kell ölelkezni?

Kicsit úgy hangzik ez, mintha magadban már eltemetted volna ezt a házasságot.