Hogyan győzzem meg a férjemet, hogy kell a gyerekek körül segítség?
2 gyerekünk van, egy 8 éves fiú és egy 4 éves lány. Sajnos semmi segítségünk nincs. Nekem anyukám 300 km-re él (oda és vissza már 600), férjem testvére pedig külföldön. Nem is nagyon találkozunk a nagy távolság miatt. A barátainknak, akiknek van gyerekük, szintén 2-3 gyerekük van, nem is vállalnák a mi 2 gyerekünket, mert ők is örülnek, amikor végre vigyáznak a nagyszülők a gyerekekre, de nem is lenne a pofám megkérni őket, hogy vigyázzanak a mi gyerekeinkre is. A szomszédaink gyerekmentesek vagy már 85 év fölöttiek. Szóval tényleg semmi. Már elég régóta mondogatom a férjemnek, hogy kellene keresni babyszittert, aki vigyázna néha-néha a gyerekekre, de hallani se akar arról, hogy egy vadidegen vigyázzon a gyerekeinkre (nyilván azért vadidegen nem lenne, mert előtte összeismerkednénk vele, én se bíznám csak úgy senkire a gyerekeket). Az pedig hogy még egy kisebb vagyont is fizetni ezért, az végképp kiakasztja őt.
Csak nekem már kezd elegem lenni, kezdek elfáradni, kiégni, nem találom a helyem. Nincs semmi más az életemben csak, hogy dolgozok, csinálom a házimunkát és a gyerekekkel foglalkozok. Férjem próbálja kivenni a részét több kevesebb sikerrel, de ugye a legtöbb dolog rám hárul.
8 éve nem voltam sehol, csak otthon és a munkahelyen. Férjemmel sosem vagyunk kettesben, azt az 1-2 órát leszámítva, amikor este már alszanak gyerekek. Férjem el szokott menni szórakozni, de én nem tudok kivel. Amikor terhes lettem megszakadt a kapcsolat a barátnőimmel. Akinek pedig szintén gyereke van, azzal nehéz összehozni a találkozót.
Úgy érzem a férjem nem is akar áldozatot hozni, hogy kettesben elmenjünk valahova. Volt, hogy vett 2 mozijegyet, hogy menjünk el este együtt. Odáig volt, hogy milyen szép esténk lesz este kettesben. Kérdezem, hogy mi lesz a gyerekekkel?! Nem hagyhatjuk őket egyedül. Erre, jaaa akkor inkább a barátjával megy, hogy ne vesszen kárba a jegy. Nem ám, hogy akkor keressünk valakit és fizessünk, hogy vigyázzon a gyerekekre.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

nekem ez mozijegyes dolog furcsa ,vesz 2 mozigyet estére ugyhogy nincs aki vigyázon a gyerekre.
miért nem baråtkozol pl ovis,sulis osztálytårsak anyukáival.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Úgy, hogy közlöd vele, hogy pl szombaton neked 10-től 4-ig programod van, addig ő van a gyerekekkel. Nekem nagyon bevalt, a férjem sokkal jobban tud most már a gyerekekkel bánni. A szabadidőt neked kell magadnak "kihasítani", ne a férjedre varj. Én kerestem egy színjátszós csoportot, azóta járok, ez a hobbim, meg az edzőterem. A férjem megérti és elfogadja, mert tudja, hogy csak pár óra a gyerekekkel egyedül iy milyen megterhelő tud lenni, hát még a 0/24.
A szitterre még mi sem vettük rá magunkat. De nálunk a kicsi még csak masfél éves.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Menj te is moziba barátnőddel/koleganőddel.
Ha ő nem igényli, hogy kettesben menjetek valahova, maradjon otthon velük, te meg menj. Hamar rájön, jobb lenne a szitter és ha együtt mennétek inkább...
Biztos, hogy nem mással megy el, mert a fülem hallatára beszéli meg a programot a haverjával. Utána mutatja a képeket, hogy milyen jól érezték magukat.
"Sajnos" én igényelném, hogy elmenjünk kettesben, mert ha egyedül megyek vagy barátnőkkel (még ha szerzek is új barátnőket), attól nem lesz jobb a házasságunk. Sőt még annyit se leszek a férjemmel együtt, mint eddig.
Mind a ketten dolgozunk. Én reggel hamarabb indulok mint ő, ő később ér haza. Tehát reggel kb félórát látjuk egymást, azt is kapkodva, este maximum 2 órát, azt is hulla fáradtan. Ha felváltva megyünk el, hogy a másik tudjon addig vigyázni a gyerekekre. Tehát pl szombaton ő megy el, vasárnap én, akkor még ennyit se lennénk együtt...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!