Jó a gyereknek, ha egyke?

Ismerek olyat, akinek nem tett jót, mert olyan a természete és a szülei is ráerősítettek erre. Ugyanakkor gyakorlatilag mindkét szülőm egyke és normális felnőtt lett belőlük. Ők viszont nagy családot szerettek volna, így nekem van pár testvérem, aminek nagyon örülök. Már gyerekként sem mondtam volna le róluk a világ minden kincséért sem! Ezt meg is mondtam akkoriban az egyik egyke barátomnak, aki azzal piszkált, hogy biztos vettek volna már nekem mobilt, ha nem lennénk ennyien (amúgy pénz lett volna rá, elvi oka volt).

Mi alapból legalább két gyereket szerettünk volna. Ezen az első gyerekünk annyit módosított, hogy kisebb korkülönbség lett kettejük között, mert úgy éreztük, hogy így nem lenne neki akkora törés egy tesó. Úgy tűnik, bejött.

Úgyhogy csatlakoznék azokhoz, akik szerint a gyerek természetén és a szülőkön múlik, mi az ő esetükben a jó. Ha valaki csak egyet szeretne, ne azért szüljön még egyet, mert KELL a testvér. Nem kötelező! Ettől még nagyon örülök, hogy nekem vannak.

Nekem nem lett volna jó. Én nagyon szerettem, hogy mindig van mellettem gyerektársaság mégha két teljesen különböző személyiség is vagyunk. Imádtuk gyilkolni egymást, de közös csínytevések is voltak bőven. Felnőttként már távolabbi a viszonyunk, de örülök már eleve a tudatnak is, hogy ő van.

Mielőtt gyerekünk lett is nekem olyan szomorkás volt valamiért az egyke gyerekeket látni. Persze játszik vele a szülő, vagy a barátok, vagy akárki, de azért amikor egy baráti, vagy családi összejövetelnél összeengedünk 4-6-7 gyereket, nekem az az igazi feeling. Nyilván ennyi saját gyerek nem kéne, de összefacsarodik a lelkem, amikor pl. a négy éves szomszéd kislány egyedül köröz az udvarukon bicajjal és amint meglátja a gyerekeinket kint játszani, azonnal felcsillan a szeme, hogy esetleg csatlakozhatna. Az én gyerekeim elszórakoztatják egymást alapvetően. Amíg csak a nagy volt, őt is sokszor sajnáltam, hogy csak mi vagyunk neki, akárki akármit is mond, mi nem tudjuk pótolni a gyerek társaságot. Szeretik egymást, jó rájuk nézni és igyekszünk úgy nevelni őket, hogy olyan dolgok, mint örökség, sose okozzanak viszályokat az életükben. Én elképzelni sem tudom, hogy ilyeneken hogy lehet kifordulni magunkból. Hiába távoli a viszonyom a tesómmal szembe köpném magam, ha a szüleink hagyatékán vitatkoznánk egy percet is akár...

14 Egyetértek. Én is mindig így éreztem/érzek az egyke gyerekek iránt.

Viszont az a véleményem nekem is, hogy ez gyerekfüggő. Nálunk apa egyke, anyáék 7-en vannak testvérek, de olyan szintű összetartással, férfiak a mai napig összejárnak horgászni stb., a nagynénéim barátnők, bizalmasok egymásnak. Bármi baj volt a családban, kupaktanáccsal összeültek és mindenki tett hozzá, hajnalig bográcsozás, összejövetelek. Van egy közös testvér számlájuk is, hogy ha bármi történik bárkivel vagy mamámmal akár és olyan helyzet lenne bármikor, akkor ez van ezer éve. Nekik van egy közös csoportjuk online is, ahol napi szinten dumálnak, gyerekek unokákról is. Hatalmas karácsonyi vacsik, születésnapok,közös nyaralás is. Gyerekeik is jóba vannak egymással. Ha vita is volt szerintem két óráig tartott. DE így nőttek fel ekkora összetartásban, de például apa sose értette meg. Mindig vita volt, ha bármi gond volt és elrohant segíteni anya a testvéréhez, volt hogy a szomszédban élő nagynéném fiával történt valami, két perc alatt autóba ült és mentek a kórházba pl. Vagy amikor több száz kmre élő nagynénémet bántalmazta a férje, fojtogatta, stb., akkor hajnali egykor ültek azonnal autóba és mentek segíteni. Na nálunk az egyke apám ezeken morgott, de minden máson is, soha de soha nem értette meg ezeket a testvéri kapcsolatokat, mert neki sose volt. Mindig önző volt ilyen téren és magának való is. De szerintem ez is nevelés kérdése is valahol. Nekem gyerekként sokkal pozitívabb, családiasabb volt anyáékat látni. A másik ami, a gyerekkori nagy barátnőm, akivel a mai napig nagyon jóba vagyunk napi szinten, egyke. Mindig utálta, mindig hozzánk csapódott tesómmal és ő tervezetten emiatt több gyereket is akart, nem bánta meg, nagyon jól alakult. De én ettől még azt gondolom, hogy valakinek nem tesz jót biztosan. Biztos van akinek ez hátrány inkább, mint előny. Meg hát valahol ez nem is választás kérdése.

Én annyira szeretem az öcsém, hogy sajnálom, hogy nincs több testvérem, mert tök jó lett volna egy lány tesó is, vagy esetleg még 2-3 testvér. Nyilván nem a szüleinknek, de nekem tetszett volna. 😂 Nekünk sose volt igazán semmink, nem tudtam irigyelni az öcsémtől sok mindent, hisz nem volt mit. Most is járunk néha programokra ketten. Nyilván nem napi szinten, de ezt én nem adnám. Az örökség, anyagi javak, ezek mind vagyoni dolgok, ezeket megkerestem már felnőtt fejjel magamnak is. Pénz. Nem rossz dolog, nyilván, de pénzen nem veszel testvért.

Gyanítom sok múlt a szüleinken is, de én nagyon örülök, hogy nem vagyok egyke, vagy ha már egyke lennék, nem azt látnám az egyetlen jó dolognak az életemben, hogy több a pénz belőle. Aki így gondolkozik, annak szerintem kevés szeretet jutott az életben, és ez szomorú.

Gyerek-, szülő-, és családi helyzetfüggő. Ismerek olyat, aki nagyon nem akart testvért, mindig tiltakozott ellene, 5 éves volt, mikor lett neki, és utána sem szerette meg.

Olyat is ismerek, aki 3 évesen még sírt is, hogy neki miért nincs, és mikor lesz. Aztán 4 évesen lett neki, és imádta kezdettől, hordta neki a cumit, folyton körülötte legyeskedett pici kora óta.

Olyat is ismerek, ahol egyke a gyerek, már 9 éves, nem lesz tesója, és nagyon hiányzik neki. Nagyon szociális a gyerek, nagyon nagyon jól bánik a kicsikkel, mindegyikre mindig odafigyel, elképesztő látni, hogy nincs tesója, mégis ilyen. Mondjuk a szülei nevelési elvei is nagyon szimpatikusak, egyszerre emberiek és nagyon következetesek, határhúzóak, és elvárják a gyerektől, hogy tartsa is be a határokat.

Nálunk volt időszak, amikor azt gondoltam, egyke marad a gyerekünk, aztán lett még egy mégis. Nálunk a nagy nagyon extrovertált, egyszerűen kell neki a napi szintű kontaktus másokkal, főleg, hogy eléggé megszívta velünk, mert mi meg introvertáltak vagyunk a férjemmel. A kisebbik is introvertáltabb típus, de azért többnyire ő is élvezi az együtt töltött időt, csínytevéseket. Jó látni őket együtt.

"A környezetemben sajnos azt látom, ha megbetegszik egy szülő, a testvérek közül mindenki a másikra tolja a gondozását."

Ó, hány ilyen van! Tisztelet a kivételnek, persze. 3 gyerekes idős szülők, nem a legjobb egészséggel. A 3 gyerek úgy van vele, hogy majd ápolja őket a másik, miért neki kell. Majd a másik, aki közelebb van/jobban ráér/többet keres, stb. Bezzeg ha örökség van, akkor egyből megjelenik mindenki, olyankor hogy-hogy nem ráérnek...