Sokan vannak akik csak a CSOK miatt vállalnak gyereket, ráadásul kapásból hármat is. Ők nem számolnak utána hogy mennyibe kerül 3 gyerek felnevelése legalább 18éves korig???
Most azt hiszem hogy 15millió a CSOK, vagyis kb 10millióbol kéne kijönnie a 3 gyereknek hogy maradjon mondjuk 5millió tisztán.
Viszont ennyiből szerintem lehetetlen, még ha mindent turkálóból is vesz meg az ember, akkor is..
A csok-ot nem költheti ruhára, gyerekre, csak lakás vásárlására vagy építésre, szóval egy fillért nem kap "csak úgy". Az a babaváró amit szabadfelhasználásra adnak. De azok vannak a legkevesebben, akik nem akartak gyereket és "csak a pénz miatt" bevállalták. Azok vannak többségben akik amúgy is akartak, így felvették. Vagy akinek volt már és a következőben anyagi vagy lakhatási okokból voltak bizonytalanok, így meg bemerték vállalni. Akiket ismerek és felvették mind vagy a lakásra költötte a babavárót is (nagyobbat vettek babaváró plusz csokkal, felújítottak stb) vagy befektették, hogy legyen plusz tartalékuk.
Hozzáteszem: én a babaváró előtt szültem a harmadikat 🤷🏼♀️ akkor még nem volt ilyen. Csok sincs, mert szerencsés helyzetből indultunk, saját házzal, így nekünk nem kellett sem hitel, sem csok a lakásvásárláshoz. De annyira mégse kapkodnak a csok meg babaváró után, mert a szülési ráta folyamatosan csökken, egyre kevesebb gyerek születik.
Ezt a maradékozást én sem értem. Plusz elég elvetemült feltételezés, hogy valaki egyetlen gyereket sem akart, de csak a pénz miatt bevállal hármat. Hány ilyen lehet úgy mégis? Mert olyan sok van, akik idő közben válnak, vagy mégis megállnának kettőnél, meddők, stb. és ezért befürödnek vele, de én ilyen verziót még senkitől nem hallottam, pedig sokan igénybevették a környezetemben és jópár ezekkel foglalkozó facebook csoportnak is a tagja vagyok. Mi is éltünk azzal, amivel tudtunk, mert hülyék lennénk dacból nem igénybe venni azt, ami jár.
A legjobban azok jártak, akik 2017 környékén az indulásnál vették fel a 10+10 milliót már meglévő három gyerekre, vagy meglévő kettőre úgy, hogy amúgyis képben volt harmadik vállalása. Akkor vettük a lakásunkat, emlékszem, hogy közvetlen agglomerációban egy új építésű ház akkor 28-32 millió körül ment. Ma ugyanezek 85-90 táján mozognak. Arányaiban mára törölgetheti az ember a popóját a három gyerekes csok-kal is érdemben. Mi a fenéért döntene úgy egy tudatosan gyermekmentes pár, hogy legyen még is... és ráadásul rögtön 3!? :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!