Mit érez az a gyerek akit a kisebb testvére miatt elhanyagolnak?
Magányosságot,elhagyatottságot, egyedüllétet, azt, hogy ő már nem kell, van helyette jobb, cukibb, fiatalabb. Azt, hogy akik eddig szerették, a világ közepének tartották őt, ők lecserélték egy kisebbre,cukibbra, jobbra.
Kb ezt.
Első gyereknél sokan szigorúbbak, féltőbbek, így nagyobb a korlátozás is. A második gyerek születésekor már tapasztaltabb a szülő, engedékenyebb, kevésbé aggódik az apróságok miatt, így többet enged a másodiknak. Ha elég nagy a korkülönbség, akkor a nagyobb gyerek már emlékszik, hogy őt ekkora korában hogyan kezelték és kialakul az, hogy "nekem nem volt szabad, bezzeg neki lehet..."
A másik gond akkor alakul ki, ha a szülő úgy gondolja, hogy az elsőnek volt ideje teljes figyelmet kapni, egykeként szeretve lenni. Így a második.at kompenzálni szeretné és a nagytól a megosztott figyelemből is többet vesz el, hogy a kicsivel foglalkozzon úgy, ahogy egy gyerekes szülőként tette. Ilyenkor a nagy elfelejtődik és csendben tudomásul veszi, hogy kevésbé fontos lett.
#1, akik szeretik és a világ közepének tartják a gyereket, azok nem hagyagolják el a kistestvér miatt.
Akik elhanyagolják a nagyobb gyereket nyílván akkor is hanyag, trehány,következetlen szülők voltak mikor még csak 1 gyerekük volt.
Értelmea szülő még a terhesség alatt elbeszélget a nagyobb gyerekkel többször a kistestvérről és felkészíti az érkezésére. A baba körüli teendőkbe is be lehet vonni persze csak a maga módján.
Tehát nem azt mondjuk, hogy foglald el magad amíg megfürdetem a babát, hanem azt, hogy gyere fürdessük meg meg együtt a babát. Elég ha 1-2 gumijátékot beletesz a fürdővízbe, máris úgy érzi, hogy segített és nem úgy hogy el van hagyagolva.
De ez csak egy példa a sok közül, a lényeg, hogy meg lehet ezt oldani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!