Miutan megszületett a babatok mennyire hidegültetek el a ferjetektöl?

Nálunk volt egy felívelés, amikor kb. egymás vállán sírtunk, hogy milyen cuki, a miénk, el sem hisszük. Aztán nálam jött valami megfekvés, nem éreztem jól magam sehogy, sehol és ez kihatott a kapcsolatunkra. Volt egy fél évünk, amikor azért elgondolkodtam, hogy lesz-e ennek folytatása. Aztán változtattunk az életünkön, én újra jobban kezdtem érezni magam, picit több időt fordítottunk egymásra tudatosan és visszaálltunk abba a stabil helyzetbe, ahol voltunk a gyerek előtt. Vállaltunk mégegyet és a hullámvasút újra kezdődött. Egyszer összeborulva sírtunk mennyire hálásak vagyunk egymásért és a gyerekeinkért, aztán egy nehéz nap után meg gyilkoltuk egymást. Én azért, mert a gyerekek tupírozták az idegszálaimat, a férjem meg a munkahelyéről hozta haza. Nagyon mélyre kerültem, megint nem volt jó sehogy, semmi, mintha bezabált volna az anyaság és érdemben beszélgetni sem tudunk semmiről, mert nem történik itthon velem semmi, mit meséljek? Az ő sztorijaira meg nem vagyok kíváncsi, a felét nem hallom meg, mellesleg megöl a sárga irigység, hogy neki van élete a gyerekeken túl. Na itt jön el megint az a pont, amikor én visszaálltam kicsit dolgozni, terápiára jártam külön, majd kétszer voltunk ketten is. Mindenkinek helyre került miben kellene "engednünk" és most dolgozunk rajta. Egyelőre itt tartunk. Szerintem ez egy olyan érzékeny időszak egy alakuló család életében és annnyi de annyi mindenen el lehet csúszni, hogy ezt nem lehet célzottan egy valamire rávetíteni. Lásd az itteni válaszok: csak a férjed spermája kellett, meg ha elmúlik a szertet, ott nem is volt. Atyaég... :D

Jó