Milyen nyári programokat találjak ki a párom kislányának, kislányával?
Velünk lesz péntektől augusztus közepéig, vagyis, leginkább velem, mert a párom hétköznapokon dolgozik.
Viszont kicsit elveszve érzem magam, hogy miket találjak ki, amik lekötik legalább 6-7 órára naponta...
2-szer megyünk majd tengerpartozni, ebből az egyik hármasban lesz, a másik baráti társasággal. Csütörtök este, vagy péntek reggel megyünk le a Balatonhoz minden hétvégére.
Szóval heti 4 napra kéne program, amit egy elsős kislány nagyon élvezne (+ lehetőleg én sem kaparom szét tőle az arcom:D).
Eddig 1-2 óránál többet nem volt velem kettesben. Igazi "csajos lány", szereti a szép dolgokat, a sminkeket, meglepő módon kávézókba, pékségekbe nagyon szeret járni, szóval a reggeli programunk már fixen megvan, de a nap további részére nem tudom...
Én a strandokat, fürdőket nem szeretem, itthon van ugyan medencénk, de nem tudom, egyedül mekkora élmény lesz az neki.
Anyukám mondta, hogy feladatozhatok is vele, vegyek foglalkoztatókat, de nyári szünetben ültessem le feladatmegoldásokhoz, meg tanuljak vele előre? Olyan programokat szeretnék, amit élvez és ami leköti, érdekli... Nem tanulni vele.
Szegény kislány sose lesz az anyjával?
Amúgy meg, kérdezd meg mit szeretne csinálni. Ha pesten éltek, akkor előző héten ránézhetsz milyen programok lesznek a következő héten, van-e ami esetleg érdekelheti. Mi most hétvégén megyünk az első Múzeumok éjszakájára 8 évessel, nagyon várja
De jó buli a Csodák palotája, beírathatod varrótanfolyamra, gyógyfűző tanfolyamra hogy utána tervezhessen ruhát,és te is kis levegőhöz juss.
2-es:feltehetöen egész évben az anyjával van, a nyári szünet az apjáé, föleg, mivel valószínüleg nem tud több szabadságot kivenni.
Nagyon birom az ilyen okoskodókat, mint te, aki csak bele akar kötni a másikba!
Nem kell neki heti 4 napra program es nem kell napi 7 oran keresztul szorakoztatni.
Illetve az is program, ha jatszik.
De nem kell eroszakosan minden egyes nap folyamatosan valami nagy dolgot csinalni.
Hozzon magaval jatekokat vagy vehettek is neki valamiket, amiket szeretne,illetve ott a medence. Bevonod a fozesbe, takaritasba, ha van kedve.
De elmehettek setalni, biciklizni, jatszoterre (nyilvan inkabb keso delutan, nem kanikulaban) fagyizni, sutizni.
Esetleg mozi, ha jar mar moziba.
3as remélem neked nincs gyereked, mert eléggé sajnálnám ha az anyjának hónapokig egy fél napra se lenne igénye a gyerekre. DE remélem te is csak egy okoska vagy aki nem szaporodik.
Olvasd végig a kérdést, nincs egy szabad óra se mikor az anyjával lenne. Én belepusztulnék másfék hónapba a gyerekem nélkül
5-ös: FOGD MÁR FEL, nem arról van szó, hogy nincs IGÉNYE, hanem LEHETÖSÉGE nincs.
Gondolom, neked nem probléma megoldani a gyerek nyári szünetét, nem kell munkába járnod és nem egyedül neveled a gyereket.
Kivülröl könnyü osztani az észt, de nem mindenkinek van olyan kó helyzete, mint neked
6os, te a 7 hét napján 0/24ben dolgozol?
Képzeld dolgozom, a férjem is. Napközben iskolai táborokban, mamánál, barátnál keresztszülőknél van, viszont legkésőbb 5re ott vagyok érte minden hétköznap a hétvégék meg szabadok. Nincs olyan munkahely ahol másfél hónap alatt 1 pihenő nap sincs.
Ez elvileg igaz. De ha az apa nem a szomszéd faluban lakik, hanem több száz km-re (ami egyáltalán nem ritka), akkor nem igazán reális a gyereket fél napig utaztatni oda, fél napot vissza, hogy pár órát az anyánál is legyen, föleg, hogy ez anyagilag is elég nagy összeg lenne, a gyerek csak hullafáradt lennek az utazástól és nem sok pozitívumot érezne.
Könnyen beszélsz úgy, hogy ott vagy te, a férjed, a haverok meg a rokonság, de ma a legtöbb egyedülálló szülönek nincs segítsége.
Mellesleg a gyerekek többsége jobban érzi magát pl. az apjánál, mint nyári táborokban, ami gyakorlatilag majdna ugyanaz, mint az iskola.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!