Szerintetek is egyre több helyről kifogják tiltani a gyerekeket?
Gyerekesként azt mondom ez teljesen rendben van, de azért nem hinném, hogy alap lesz.
Az említett példák teljesen értelemszerűek, a szülőknek kéne önkritikát gyakorolni és alapvetően egyetértek, hogyha ez nem történik meg, akkor mondjuk a macskák idegrendszerének védelmében, illetve a károk elkerülése érdekében korlátoznak/tiltanak. Csúnya, vagy sem, szülőnevelés, kár ezen fennakadni. Kismillió helyre lehet menni gyerekkel, ahol szívesen látnak és a szülőknek sem kell állandó készenlétben lenni és ugyanúgy mondjuk családosként is jól eshet elmenni egy gyerekmentes hotelbe, vagy kávézóba csendben kikapcsolódni a férjemmel. Teljesen jól megférnek ezek egymás mellett szerintem.
2 gyerekem van, de abszolút megértem, sőt, szükségesnek gondolom néhány helyen ezt.
Van kertem, most, az 5 éves gyerekem már képes felfogni, hogy hol mehet a sorok közt, hol nem, mi lesz, ha letapossa, letöri, stb stb. Egyszerűen eddig hiába tanítottam mindenre, képtelen volt odafigyelni minden lépésére, akaratlanul is letaposott ezt azt.
Hotelben még gyerekesként is szívesen mennék a férjemmel 2esben gyermekmentes hotelbe. Egyszerűen néha kell a gyerek hang nélküli kikapcsolódás.
Az állat tulajdonosokat is meg tudom érteni, bár nekem mind a 2 képes normálisan viselkedni az állatokkal, de biztos vagyok benne, hogy sokan nem képesek rá.
Sajnos sok a lesza,om szülő is, szóval még ez is rátesz.
Van bőven gyerekes hely is, mindenhonnan nem fogják kitiltani őket, hiszen sok hely a gyerekekből él.
Viszont annyit hozzátennék, hogy az idiótán viselkedő felnőtteket is ugyanúgy ki kéne rakni ilyen helyekről, mert sokszor idegesítőbbek, mint egy kisgyerek.
Olyan jó olvasni az itteni válaszokat. Egyszer korábban egy fórumon azt mertem kommentelni, hogy teljesen megértem a felnőttbarát hoteleket, szerintem jogos igény van rájuk - épp úgy, mint a gyermek- és családbarát hotelekre. Mindenki eldöntheti, hogy hol szeretne pihenni. És igenis roppant kellemetlen, ha például egy étteremben egy gyerek nekiáll hisztizni, üvölteni valami miatt, a szülők meg úgy tesznek, mintha észre sem vették volna. Na, akkor ott nagyon nekem estek az anyukák, hogy mit képzelek én, milyen jogon tiltanám ki az ő gyereküket bárhonnan is. Pedig nem erről van szó.
Vannak helyek, ahová nem való gyerek - ilyen például az említett eperföld, vagy a felnőttbarát hotel. Nincs ezzel gond.
"Szerintetek is egyre több helyről kifogják tiltani a gyerekeket?
Tegnap olvastam,hogy valamilyen eper kertből nemrég tiltva lettek a 6 éven aluliak."
Magyarán nem tiltotta ki a gyerekeket, csak szabott egy korhatárt.
Én inkáb egy konfliktust látok mostanában kibontakozni:
Gyerek vs. kutya
Minden hely trendi módon azzal hirdeti magát, hogy "kutyabarát" ez szexi fogalom, még a hotelekbe is jöhetnek-egy ágyban alhatnak a vendéggel stb. Csak takarítani nem mindig sikerül utánuk-kutyaszőr csak ott marad a díszpárnán stb. Ez az olyan allergiásoknak, mint én is vagyok kifejezetten bosszantó.
Az étteremben 1 asztallal arébb nyüszít az állat, hogy ő is éhes, de ugye az cuki. Ha a gyerek beszél hangosan az minimum felháborító.
Ha egy kiscicát ütnek el összeszalad a fél falu, ha egy embert akkor így járt, hagyják ott feküdni.
És sorolhatnám.
Megvetik azokat kb akiknek gyerekük van. Nekünk is beszóltak az utcán, hogy ne gondoljam magam többnek, amiért gyerekünk van- nem is értettem mi a fene baj van-kiderült az, hogy nem toltam le a babakocsit az úttestre, hogy őfelsége elférjen középen a járdán.
Agyrém ami megy.
#13-as, egyetértek, nekem is jó ezt olvasni. Ritkán tapasztalom ezt a hozzáállást, pláne ha mondjuk a gyermekmentes esküvő témája szóba kerül.
Én egy zenekarban zenélek, zömében klasszikus zenét, jazzt játszunk. Nekünk is el kéne gondolkodni a korhatáron a koncerteken (vagy csinálni külön gyermek-és felnőttkornvertet), mert egyes kisgyerekek konkrétan a zenével párhuzamosan visítanak, rohangálnak. Zavarja a fizető közönséget. Múltkor futkorászás közben az egyik gyerek majdnem elsodorta a karmesteri pulpitust... Nem viccelek, komolyzenei, koncerttermes koncert.
én olyat hotelt találkoztam itt külföldön ahol élek hogy tavaly év vėgéig csalådbaråt volt ugy is hirdete magåt mindenhol sőt sok helyen ma napig igy van fent viszont hotel sajåt honlapján az áll hogy 2024 január elsejétöl felnött hotel.
na itt inkåbb a pénz lehetett az ok .
A tulajdonos döntése, hogy kit enged be. Az eperföldes eset teljesen érthető, neki nagyobb anyagi kár, ha letapossák az egész évben gondozott növényeit, mint az a pár család, akik a tiltás miatt nem mennek hozzá. Szállodából amíg van gyerekbarát is, addig mindenki oda megy, ahova szeretne. Inkább kommunikálják, hogy ki vannak tiltva a gyerekek és válasszon mindenki ennek tudatában, mint hogy helyben bunkózzanak a gyerekesekkel, mert éjfélkor sírni merészelt a baba. Nekem egyszer a szomszéd szobából szóltak be ezért, egyszer sírt a kicsi este 11-kor, a pasastól viszont egész héten azt hallgattuk, hogy kiabálva telefonál.
15: Ha szítod, akkor persze, hogy lehet gyerek vs. kutya konfliktus, de a valóságban ez nem kizárólagos. A legtöbb kutyás ismerősömnek van gyereke is. Nekünk is. Aki meg beszól a gyerek miatt, a kutya miatt is beszólna, csak nem veszed észre, mert nincs kutyád. A beszólás a lényeg, nem az ürügy. Sok kutyabarát szálláshelyen pedig adott szobába rakják be a kutyásokat. Ha foglalásnál látod, hogy kutyás hely, jelezheted, hogy allergiás vagy, nehogy véletlenül kutyás szobába tegyenek. Olyan szállást még nem láttam, ahol engedték volna, hogy a kutya az ágyban aludjon. Biztos van, de még nem futottam bele. Olyanba már igen, hogy kutyabarátnak hirdetett szálláshelyen a szállásadó első kérdése az volt, hogy harap-e a kutya, a második pedig hogy láncot hoztunk-e, amivel kikötjük, amíg ott vagyunk. Mindkettőre nem volt a válaszunk, majdnem kereshettünk másik helyet (úgy, hogy már elment abból a faluból az utolsó busz). Kisgyerekekkel ilyet még nem tapasztaltunk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!