Aki otthon van kisgyerekkel és a férje külföldön van,annak mennyire nehezek a napok?
Nekem a férjem két hetet volt távol, és jött is haza.
Az volt a terv, hogy egy hónapot marad kint, mert muszáj.
Aztán két hét múlva megjelent az ajtóban, nem bírta a gyerekek nélkül, meg remélem azért nélkülem sem XD
Viccet félretéve az a két hét olyan volt mint a bolondokhaza.
Két gyerekem van, a legkisebb 1 éves volt akkor, a nagyobb kisiskolás
Mi sem bírtuk.
Ausztriába ment, úgy volt, hogy 3 hét kinn, 1,5 hét itthon.
kiment 3 hetet kinn is volt. De utána már nem ment vissza. Nem bírta egyikünk sem.
Nekem sok volt egyedül, becsavarodtam nagyon hamar. A gyerekek is megérezték (2,5 illetve 5évesek voltak), szófogadatlanok lettek, velem szemben totál megváltoztak, folyamat hiányolták az apjukat.
Férjem is nehezen bírta nélkülünk.
így úgy döntöttünk, hogy hiába a nagy remények, inkább éljünk szerényebben, de együtt.
Úgy lennék hajlandó ebbe belemenni, ha valaki addig is "helyettesíti" itthon, vagyis besegít. Pl. nagyszülő, vagy bébiszitter.
1-2 hónapot még ki lehet bírni, de tartósan szerencsére egyikünk sem szeretne így élni.
A férjem a munkája miatt sok időt van vidéken bizonyos időszakokban, de én már ezeknek az időszakoknak a végére is teljesen ki vagyok, hogy ez nem éri meg... akkor sem, ha sokkal többet keres ilyenkor. Én keresztrefeszülök, hogy a két gyereket kitudjam logisztikázni a pótnagyinkkal, ő meg látástól mikulásig dolgozik és nem lát minket. Ez csak évi 2-3 hónapon át heti 2-3 napot jelent kb., de nekem már ez is sok. Egy család vagyunk, szeretjük egymást, sosem mennénk bele, hogy kvázi külön éljünk.
Az én férjem ugyan nem külföldön dolgozik de vannak időszakok a munkahelyén amikor sokat kell külföldön lennie úgy, hogy péntek éjjel hazajön vasárnap megy vissza és ez akár 1-2 hónapig így megy.
Az első gyerek amikor baba volt, akkor csak picit magányos voltam de nehéz nem volt. Amikor két pici volt az rettenetes és pokoli volt én azt hittem megőrülök 1-2 ilyen időszak során. Pedig néha jött anyósom egy-egy napra besegíteni de az sem segített.
Azóta nagyobbak, egyik ovis másik kisiskolás. Sokkal könnyebb velük ha egyedül is vagyunk itthon.
3-4 hónapra max akkor vállalnám be ezt így, ha fix az a 3-4 hónap és nem lesz belőle egy-két év. Illetve, ha nem nagyon aprók már a gyerekek és megértik miért nincs otthon apa.
Egyébként gyerekkoromban apukám is sokat dolgozott külföldön és rossz volt mikor elment 2-6 hétre, akkor még telefonálgatni is luxus volt így ritkán beszéltünk olyankor.
Hívták anno külföldre dolgozni fixen, mert ritka szakmája van. Nem vállalta el, mert azt mondta értünk dolgozik és úgy nincs értelme apának és férjnek lennie ha csak a lóvét küldi haza de ő nincs ott sosem velünk.
Kaptál már válaszokat arra vonatkozóan,milyen lehet,nem akarok.litaniat írni,de arra is gondolj,milyen kész ha utána mentek. Gondolom ő ott is dolgozni fog,mennyi segítséged lesz,milyenek lesznek a mindennapok,beszélek e az adott ország nyelvét,stb.
Ami a kérdést illeti,nehéz lesz,nagyon,neki és neked is,de ha te yleg csak három négy hónap,azt ki lehet bekkelni,és ha mentek ti is ki,az el fog telni a kiutra való felkészüléssel
Legyen valami segítséged, a kaját rendeld, a háztartás meg annyi,hogy ne egyen meg a mocsok és legyen tiszta ruha.boven elég lesz.
Mennyi idősek a gyerekek?
Amikor nekem így dolgozott a férjem,a körmömet nem tudtam levágni,annyira tele voltam,két négy év alatti gyerekkel. Segítség nulla,sajnos ekkortájt szokták rá a gyerekek a tvre is,mesét nyomtam nekik,hiába ellenezték nagyon,de a saját mentális egészségem volt a tét.
A férjemet nagyon megviselte,a gyerekek gyakorlatilag mind a gomba,nőnek,lemarad egy cosmo dologrol. Minél tovább tart,annál jobban megviseli a gyerekeket is,ők még nem fogják fel hogy ez a pénz miatt van,nem is elvárható tőlük,ők csak azt veszik észre,apa megint megy el,alig van velük,anya meg mindig ideges.
El kell szomorítsalak lesz az több, mint 3-4 hónap ha bírjátok akkor is. Legalább 3 hó míg egyáltalán kaphat albérletet , ha talál egyből de sanszos, hogy a pénze nagy részét haza küldi így tolódik az is, hogy a kauciót összegyűjtse.
Ki kell ábrándítsalak, hogy a kiköltözésnél nem áll meg a téma. Autó, lakás, ovi,suli el kell intézni gyerekorvos, családipótlék minden
Nem írtad de egy stabil angol hiányába még ő sem fog boldogulni egyedül nem még gyerekkel.
Ezt így hogy gondoltátok?
Én tudom miről beszélek, mert 1 kemény év áll előttünk, mert véglegesen eldöntöttük, hogy MI kint fogunk házat venni eladjuk ami van. De ehhez nekem legalább 1 évet ki kell mennem a párom nélkül jaa és én vagyok a nő. Angol, német, olaszul beszélek.
Nem elkeseríteni akarlak de hiába hitegetik h nem kell nyelv a munkához a kinti magyar úgy át
.assza mint szart a palánkon főleg ha nincs tisztába vele mit hol hogy kell intézni.
De intenzív nyelvtanulás mellett meg ne adjátok fel a reményt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!