Tényleg az a szülő csinálja jól, akit egyáltalán nem érdekli a gyereke tanulmánya?

Ez egy faszsag.

Negyedikes a lányom de mindig kérdezem őt, mi a házi, mit kell tanulni .

Ameddig nem tanulja meg, hogy igenis tanulni kell addig így lesz..

Tőlem lehet akár 10, akár 16,18 éves...

Van ilyen divatos gyermekpszichológus, aki ezt állítja, igen.

Gondolom neki olyan volt a gyereke, aki tudta mi a dolga. És sajnos ez nem nevelés kérdése.

Nekem 2 gyerekem van, a lányom kb. 6. osztályig nem akart tanulni, volt, hogy próbáltam neki segíteni, de mindig balhé volt belőle, úgyhogy aztán hagytam. Megbukni nem fog, hát mit csináljak. Aztán 6. 2. félévben bekattant nála valami, és azóta tanul, most 10. osztályos, gimiben osztályelső.

A fiam ugyanígy kezdte, de kicsit tartok tőle, hogy nála soha nem következik be ez a változás. Most már 7. osztályos és egyáltalán nem érdekli a tanulás, ha rajta múlik, ki sem nyitja a könyveket. Elég sokáig tanultam vele, gondoltam, hogy azért nehéz neki a lényegkiemelés. De nem lett jobb. A tanáraitól persze folyton azt hallgattam, hogy az én hibám, mert nem hagyom önállósodni. Többször elengedtem a kezét, jöttek az egyesek. Szóval sajnos néha még most is noszogatni kell, bár próbálok egyre inkább kimaradni belőle, mert folyamatos balhék vannak miatta. Nem mondom, hogy ez az ideális, de nekem a családi béke többet ér. Ha hajlandó lenne velem odaülni, akkor szívesen segítenék neki, de így inkább hagyom.

Egyébként a gyermekpszichológia nem egy egzakt tudomány, vélemények vannak, és ezek változnak. Szerintem most változni fog a trend, mert egyre több helyen hallom, hogy javasolják, hogy tanulj a gyerekkel, főleg ha van valami tanulási zavara. Szerintem ez most már onnan is jön, hogy egyre pocsékabb a közoktatás, ha nincs leadva a suliban az anyag, kénytelen otthon a szülő megtanítani.

Szerintem ez teljesen gyerekfüggő. Van akinek van feladattudata, van, akinek nincs. Aztán van aki, ha segítenek neki, akkor jobban tanul, van aki, ha segíteni próbálsz csak veszekedik. Szóval szerintem ne hallgass senkire, ahogy érzed, a te gyereked.

Én azt gondolom, hogy kisiskolás korban minden gyerekkel kell tanulni, akkor is, ha alapvetően jól megy neki. Azért, hogy megszokja, igénye legyen rá, hogy elvégezze a kijelölt feladatokat, megtanulja a leckét. Ez a későbbi önálló tanulás megalapozása. (Minél nagyobb önállóságra szoktatva, már elsőben is meg tudott írni pár sort, míg mosogattam, aztán persze ellenőriztem. Vagy ha minden elkészült a napköziben, akkor este együtt megnézni, mit dolgozott aznap.)

Amikor gyerek voltam, rám egyáltalán nem figyeltek oda, az alsó tagozat így is ment, bár sokszor volt hiányos a házim. Felsőben aztán egyre nagyobbakat koppantam, mert nem szoktam meg, hogy tanulni kell.

A legnagyobb gyerekemnél én valamelyest így csinaltam. Nem nagyon kérdeztem, mi a házi, van-e házi, mit tanultak, kell-e tanulni. Azért mondom, hogy valamelyest, mert nem leszaromságból, hanem elvből. Azt megkérdeztem, hogy hogy érezte magát, kivel mit csinált, milyennek találta az órákat, ilyesmi, de a házi és a bepakolás az ő dolga volt. Beszélt róla, ha akart, meghallgattam, de nem nyomasztottam vele. Emlékszem, kicsit aggódtam is, hogy jól csinálom-e, mert a többi gyerek szülei mindig képben voltak, hogy melyik betűt veszik épp a gyerekek elsőben, míg nekem halvány lila gőzöm se volt róla.

Azért később, főleg felsőben már tanultam vele sokszor, de csak akkor, ha ő maga kérte. Nekem mázlim volt, kitűnő és szorgalmas lett. Egyedül a hatosztályos gimis felvételik évében, hatodikban volt, hogy tanulásra ösztönöztem, konkrétan rendszeres felkészítő órákat tartottam neki. De se előtte, se utána nem nyaggattam a tanulással. Inkább ő nyaggat engem vele azóta is. Már 3 éve gimis, így egyre kevesebbet tudok segíteni neki, de még mindig gyakran kéri.

Másik gyerekemnél olykor meg-megkérdezem, hogy van-e hàzi, de próbálok leszokni róla. Szeretném, ha megtanulná, hogy a suli az ő felelőssége. Ehhez szerintem engedni kell hibázni. Pl. elsőben az önálló bepakolás megszokásánál egy ideig még a szememrehányta, hogy én nem raktam be ezt vagy azt a füzetet aznap, és mindig feleltem, hogy tudod, ez nem az én dolgom, hanem a tied, neked kell bepakolnod a táskádba. Meg is tanulta hamar.

Szerintem a házinál is hagynom kellene, hogy ne legyen kész olykor, hogy kialakuljon benne a saját motiváció és felelősségérzet. Én azt gondolom ugyanis, hogy pont attól lesz önálló, ha nincs szekálva a sulival itthon, mert ha kérdezgetem a háziról, azzal kicsit át is veszem tőle a felelősséget, ugyanis úgy neki nem kell gondolnia rá, anya úgyis fog. Neki nem kell szabályozni saját magát, majd én szabályozom őt helyette. Nekem eddig bevált az, hogy igyekszem minél inkább rájuk hagyni a dolgokat. Nem baj, ha nincs kész a házi, azt is meg kell tapasztalni ahhoz, hogy fontos legyen neki. Csak igazából annyira utálom, amikor este nyolckor jut eszébe, ezért kérdezem meg olykor, de ő még csak másodikos, még nem késő leszokni róla :)

Az nagyon szép elv, hogy majd egyedül megtanulja, és kialakul a felelősségtudat. De sajnos ez nem így van.

Ha így lenne, nem lenne annyi lecsúszott ember. Nem lennének olyanok, akik minimálbérért robotolnak, mert nem volt kedvük tanulni, nem is beszélve a hajléktalanokról. Valahogy nekik sem sikerült megtanulniuk, hogy vannak az életben olyan dolgok, amelyekért ők a felelősek.

Tudom, hogy az emberek feltétlenül hisznek a nevelés mindenhatóságában. Kell is ez nekünk, hiszen ellenkező esetben el kéne fogadni, hogy vannak dolgok, amikre nincs ráhatásunk, és ezt nem kényelmes beismerni.

Pedig sajnos vannak ilyen dolgok. A rák sem azért alakul ki, mert elcseszted az életed, hanem valami másért.

A gyereknek van egy hozott személyisége, amit lehet terelgetni, de igazából megváltoztatni nem lehet. Ha olyan a személyisége, hogy nem érdekli a felelősség, akkor nem igazán lehet neki megtanítani.

Nekem ilyen volt a tesóm. Persze volt egy minimál szint, ami alá nem ment, pl. eszébe sem jutott a lógás. De tanulni nem igazán akart, pedig aztán 30 éve nem volt divat az, hogy a szülő tanult a gyerekkel. A szüleim azt sem tudták mi van az iskolában, de persze ha rossz jegyet kapott, akkor megkapta érte a magáét. Semmit nem segített, 2-3-asokkal végezte az általánost.

Nekem sajnos most a fiam ilyen. Én már mindent kipróbáltam, mostanra jutottam el odáig, hogy megmondtam, hogy én még a Krétát sem nézem meg. Nem érdekel, hogy mi folyik az iskolában. 7.-re még a leckét sem írja meg. És kapja miatta a házi feladat hiányokat, sőt volt olyan tanár, aki szerint az a jó, ha rögtön egyest ír be, mert akkor majd megtanulja. Megtanulta? Nem. Pont nem érdekli, hogy hány egyest kap házi feladat hiányért.

A lányomra meg mindenki azt mondja, hogy a tökéletes gyerek. Osztályelső gimiben. Nevelés kérdése? Dehogy. Hozott természet. A lányom miatt sem fényezem magam, semmi ráhatásom nem volt, ő ilyen és kész.

"de szerintem a tananyagok 85%-ának soha nem fogjuk hasznát venni az életben. :)"

Nem tudom, hogy mennyit változott a rendszer a 10-20 évvel eelőttihez képest, de én pl. használom a tanultak nagy részét még mindig.

Meg pl. egyenletet megoldani nem azért fontos, mert majd 40 évesen egyenleteket kell megoldanod, hanem megtanít egy logikára, gondolkodásra. Verset nem azért tanulunk, mert majd 40 évesen számonkérik, hanem azért, hogy a szépérzéket fejlessze. (Két agyféltek, másképp működik, de mindkettő fontos)

Mondjuk állandó számonkérések helyett az ideális az lenne, hogyha arra nevelnénk őket, hogy felismerje a tanulás, önképzés és a munka becsületes elvégzésének fontosságát.